Anora, 2024 – kritika
Ha valaki leszólja az Oscar-díjas filmeket, már értelmiséginek vizionálhatja magát, és tényleg, ha egy film Oscart kap, majdnem biztos, hogy egy rakás mókuskaki. Kiszolgálják a közízlést, nincs bennük artisztikum, általában midcult filmek, közérthető mondanivalóval óriási katarzissal vagy pont ellenkezőleg antikatarzissal.
Ha az Anora nyer március elején, akkor a trend megfordul. Miért? Mert az Anora artisztikus film, nem adja könnyen magát, gondolkodásra késztet, pedig nem is tűnik bonyolultnak: Manhattanban van egy HQ nevű férfi klub a Nyugati 38. utcában, legénybúcsúkat és egyéb rendezvényeket tartanak benne, tele van escorttal, akik férfi igényeknek megfelelő szolgáltatást nyújtanak, ők ebből élnek. Anora Mikheeva (Mickey Madison) is ilyen.
Ványa és Anora. Jelenet a filmből
Anora üzbég menekült családból származik (ezért tud oroszul), a Szovjetunió felbomlása után (1991) rengetegen vándoroltak ki, többen a brooklyni Brighton Beach negyedében telepedtek le, a film több jelenete is itt játszódik. Sean Baker (1971) rendező szeret szubkultúrákat ábrázolni a filmjeiben, tudjuk róla, hogy elkötelezett híve a szexmunka destigmatizációjának, most az escortokat akarta láthatóvá tenni, ezzel a filmmel az elismerhetőségükre tett egy kísérletet.
Az Anora olyan pikareszk, ahol mégsem a sztorira kell figyelni – alig történik benne valami klasszikusan elmesélhető tartalom –, hanem a párbeszédekre, az inváziós jelenetekre, a dinamikára és a lelki tartalomra. Mindjárt a film elején az Anorát-t játszó Mickey Madison és barátnője, (egyben kolléganője) között van egy párbeszéd, ami ugyan más filmekből is ismerős lehet, viszont soha nem figyelünk rá, soha nem gondoljuk tovább. Egy ilyen párbeszédet nem lehet úgy megoldani filmes eszközökkel, mint a Nobel-díj átadó ünnepségen a nyertes köszönőbeszédével, aki kiáll a pulpitusra, és egy órán keresztül értelmezi saját helyzetét az irodalomi világban, és több ezer szem szegeződik rá. Anora és a kolléganője közötti beszélgetés sokkal rövidebb, és a férfiak szégyene, csak megrögzött kulturális szokásaink nem engedik tudatosítani, úgy megszoktuk már saját bűnrészességünket a jelen toxikus társadalmi bűneiben.
Mickey Madison játssza Anorát
Megszoktuk, fel sem figyelünk rá, annyira természetes, hogy aput, aki otthon a pater familias, és a jó erkölcsök zászlóshajója, nem zavarja, ha egy lánya korabeli escort ül az ölébe, és ő fizet ezért. Amíg aput escortok izgatják fel este a kemény meló után, addig anyu otthon betette a nagymosást vagy kikérdezte a leckét. Ez a dinamika amúgy pontosan olyan, mint bármely szolgáltatásé, mondjuk a vidéki fodrászüzleteké, ahol ha elmegy a vendég, a keresztvizet is leszedik róla. Nem tudom, ha én férfi lennék, és megtudnám, hogy beszélnek rólam, lesülne a pofámról a bőr, elásnám magam a Brighton Beach-i homokba szügyig. „Kibaszott gusztustalan” – mondja Anora kolléganője, és igaza van.
Teljesen egyetértek azzal, hogy a szexmunkásokat nem szabad stigmatizálni, ha a kliensek nincsenek stigmatizálva, akkor ők se legyenek. Apu reggel kikeményített, fehérgalléros munkahelyre megy, mondjuk egy bankba vagy ő a Postás Szakszervezet elnöke, őrá senki sem fog ujjal mutogatni: „Nézd, tegnap háromórás merevedése volt egy lánya korabeli escorttól”. Viszont azok közé tartozom, akik nem tartják munkának a prostitúciót, az erőszak és a nők elnyomásának az eszköze, sajnálom.
A takarítóbrigád, akiket Oroszországból irányít Anyuci
Szóval Anora, aki nem szereti a nevét, és Ani-nak hívatja magát, egy este összetalálkozik a klubban egy sráccal, és mivel érti az orosz nyelvet (üzbég bevándorlók leszármazottja) őt kéri fel a klub menedzsere, szolgálná már ki az orosz fiatalember igényeit. Iván/Ványa (Mark Eydelshteyn) anyu és apu brooklyni kecójában nyomkodja a PlayStation-t, de időnkért dugni is akar, ezért kap rá Anorára. Tranzakciós románc alakul ki közöttük, majd odáig fajulnak a dolgok, hogy hirtelen lerendeznek egy zöldkártyás esküvőt is Vegasban.
De hát minden jónak vége szakad egyszer, megérkezik a takarítóbrigád, és olyan inváziós jeleneteket látunk, hogy Quentin Tarantino csak jelenthetne Sean Baker-nek. A szívünk pedig megszakad, amikor Anora azt kérdezi Ványától: „Miért fogadsz szót a szüleidnek?” Akkor megértünk valamit fontosat ennek a stigmatizált, vékony dongájú és kedves lánynak a lelkivilágából, mondjuk azt, hogy ő is ember. A film utolsó jelenete olyan, amit sokáig nem felejtünk el, de lesznek befogadók, akik sosem fogják megérteni, miért olyan fontos, megrendítő, vagy akármilyen is ez a jelenet.
Anora és Igor. Jelenet a filmből
Mickey Madison Anora-ként remekséges, hiteles, fantasztikus színészi teljesítmény, belekezdtem miatta a Better things sorozatba, ami kábé tíz évvel ezelőtti, undok kamaszlányként már ott is remek. Los Angelesben nőtt fel, mind két szülője pszichológus és zsidó származásúak. A Ványát játszó színész Mark Eydelshteyn is egy csoda, minden pórusából árad a nyikhajság, a kis hülye, aki sosem fog felnőni, mindig Anyuci (Daria Ekamasova) fogja irányítani. És most jön a bónusz, a takarítóbrigád egyik tagja, Igor. Yurij Borisov alakítja, és az ember arra gondol, hogy ezeknek milyen elixír van a birtokában, hogy így tudnak színészkedni? Nem nagy szerepe van, de a történetben jelentős, és ha nem jelölték volna a legjobb mellékszereplő Oscar-díjára, magam mentem volna a bizottság elé megtenni. 5/5
∗
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: