Loading...
Filmek / 2018. április 19., csütörtök

A szombat esték magyar sorozata: A tanár [38.]

A Fák jú, Tanár úr (Fack ju Göthe) című 2013 -as német vígjáték zajos sikere és a Bad Teacher című amerikai komédia 2011 -es megjelenése óta a tanáros filmek újra nagy népszerűségnek örvendenek világszerte. Ezúttal mi magyarok is előálltunk egy egyre népszerűbb tanáros sorozattal, mely szombat esténként fut az RTL -en meglehetősen magas nézettség mellett, a címe (stilszerűen): A tanár. Kovács Dániel Richárd, a Válótársak rendezője ezúttal a Nagy Ervin - Ubrankovics Júlia - Anger Zsolt - Simon Kornél csapattal dolgozva, egy német és amerikai filmekkel versenyző végeredménnyel állt elő. A tanár ugyanis - így három epizód után talán már kijelenthető módon - szórakoztató, poénos, változatos és érdekes vígjáték lett. Itt azért hozzátehetjük azt is, hogy a valós iskolai légkört nem mindig sikerül megidéznie és egy-egy jelenetnél a lezajló eseményeknek semmi közük a mai magyar középiskolai realitásokhoz. Noch dazu, mikor fordul elő egy átlagos magyar iskolában, hogy a tanár az asztalon állva énekel Charlie számokat a tanulóknak, majd a tűzriasztó bekapcsolásával tart fegyelmet és annyira érdekli egy-egy diákja magánélete, hogy az állását is kockáztatja érte? Mondjuk ki: egyáltalán nem jellemző. Ennek ellenére a film nem rossz, Nagy Ervin laza stílusa elénk vetíti gyermekkorunk egy-egy vagány tanárának képét, Ubrankovics Júlia pedig a szexi, fiatalos tanárnők archetípusát jeleníti meg. Az alig 34 éves művésznő játéka (és megjelenése) valóban "feldobja" a sorozatot, ezt szerintem minden férfitársam nevében mondhatom.


a_tanar.JPG


A Tanár úgy van felépítve, hogy minden egyes rész egy-egy diák sztoriját, magánéleti problémáját dolgozza fel, melybe az iskola tanárai is beavatkoznak, segítve a gondok elhárítását. A negyvenesen is fiatalos Vasvárdi Szilárd (Nagy Ervin) fizikát, kémiát és testnevelést tanít, miközben odafigyel tanulóira, érdekli sorsuk, boldogulásuk. Nógrádi Klaudia (Ubrankovics Júlia) később érkezik a tantestületbe, mint magyartanár, de fiatalos lendületével, egyenes kiállásával és talpraesettségével rögtön beilleszkedik kollégái közé. Természetesen a csinos tanárnőre azonnal felfigyel az egyedülálló Vasvárdi és annak ellenére is flörtölni próbál vele, hogy Klaudiának van párja, mégpedig az orvosként dolgozó Nyelves Krisztián (Simon Kornél) személyében. A szálakat az igazgató, Rácz Ernő (Anger Zsolt) tartja kezében, aki egyszerre rendszerető bürokrata és megértő főnök. Az alapszitu tehát magában hordozza a vígjátéki kellékeket: van itt szerelmi háromszög, problémás diákok tömkelege, munkahelyi feszültség, minden ami a jó iskolai sztorihoz kell.


A sorozat kétségtelen pozitívuma a négy főszereplő, akiket elismerés illet karaktereik megjelenítéséért. Szintén pozitívum az alap-üzenet, mely szerint az iskola lehet segítője a diákok magánéleti problémáinak, vagyis a tanárok közt igenis akadnak olyanok, akik szívükön viselik tanulóik gondjait, törődnek lelki válságaikkal és odafigyelnek hangulatváltozásaikra is. Napjainkban a tanárok társadalmi megítélése nagyon vegyes, az ehhez hasonló filmek picit árnyalhatják az összképet és talán adhatnak némi pozitívumot is az ezen a pályán dolgozókról kialakult képhez. (E sorok írója is dolgozott egy ideig tanárként és érezte már bőrén a szülők, diákok, más pályákon dolgozók sztereotípiáit, a tanári pálya jellemzőiről.)


Persze valamivel több realitás jót tenne a filmnek, de alapjaiban jó úton halad az egész: bepillantást nyerünk egy középiskola világába, a tanárok gondolkodásába és a középiskolás kamaszok életébe. Értékelésünk az első három rész után: 8 / 10 pont.


8_csillag.jpg


Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!


A tanár című film adatlapja a MAFAB oldalán itt található!


belyegkep_uj.jpg


2018.04.19.08:05


***


Tovább az eredeti oldalra!
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: