A mandalóri szereposztás, kritika, évadok, karakterek
A
mandalóri sorozat egy 2019-től bemutatott, amerikai sci-fi
akciósorozat, amely a Star Wars világában játszódik. A
klasszikus western elemeit is felhasználó történet A jedi
visszatér után 5 évvel (a Yavin -i csata után 9 évvel)
zajlik.
Évtizedek
óta vártam arra, hogy végre legyen élőszereplős Star Wars
sorozat, hiszen a filmek túl kevesek voltak ahhoz, hogy igazán
kiélvezhessem ezt a témát. De egy jó kis űrharcokkal tűzdelt,
izgalmas sorozatra gondoltam, amely összefügg a fő történetekkel,
és nem egy teljesen mellékszálra, ami csupán kiragad egy-egy
motívumot a fő vonalból.
Ettől
függetlenül örülök, hogy elkészült A
mandalóri nevű, fejvadászos űrwestern. Az első néhány
rész lapos volt nekem, nem igazán kötött le. Később jobb lett,
és bizony az utolsó részt már meghipnotizáltan néztem végig.
Ez elképesztően jól sikerült.
A
mandalóri sorozat előzményei
Már
a 2000-es évek közepe táján felvetődött egy élőszereplős
Star Wars sorozat elkészítése. Egy
fejvadászokról szóló történetről
gondolkodtak,
azonban számos tervezés, vázlat és forgatókönyv ellenére sem
valósult meg az ötlet. A készítők úgy gondolták, túlzottan
drága lenne az elkészítése, ezért határozatlan időre
felfüggesztették.
A
klasszikus filmek egyik
legnépszerűbb mellékszereplője, Boba Fett alakja köré
összpontosuló történet körvonalazódott, ami a 2010-es években
– már a Disney gondozásában – egy teljes játékfilm lett
volna. 2018-ban – talán a Solo film mérsékelt sikere
(amely szerintem sokkal jobb volt mint háromnegyedéig dögunalmas
Zsivány Egyes) – miatt, ezt elvetették.
Ettől
kezdve egy új sorozat elkészítésére összpontosítottak, melyben
a mandaloriak hagyománya is jelentős szerepet kap. A forgatást
2019-ben kezdték el, és körülbelül 15 millió dollárba került
részenként. Amerikában az év novemberében kezdték vetíteni az
első évadot.
A
sorozat története
A
főszereplő egy fejvadász, akit gyermekkorában mandalóriak vettek
védelmükbe, s ő is azzá vált. Állandóan a mandalóri páncélt
viseli, és intelligens
élőlény
nem láthatja az arcát. Különböző megbízásokat teljesít
fejvadászként, mígnem egy napon jókora
váltás történik életében.
A
leszállított élőlény birodalmiak kezébe kerül, azonban
előzőleg egyszer már megmentette a fejvadászt, ezért az
meggondolja magát. Elragadja az élőlényt fogva tartóitól, s
ezzel üldözötté válik.
A
mandalóri szereposztás - szereplők, karakterek
A mandalóri szereposztásnál nézzük a karaktereket. A
főszereplő – nem is lehet tagadni – számos hasonlósággal
rendelkezik Boba Fettel. A fő különbség, hogy míg utóbbi
csak a hasznát nézte minden akciójából, itt Den Djiarin a
védelmező szerepét veszi fel. A mandalóriaknál ez „szent”
kötelezettségvállalás, így mindent megtesz a védelmezett
érdekében. Míg a sorozat elején meglehetősen hűvös, később
egyre inkább az elvei kerekednek felül, s végül még egy droidot
is sajnál, pedig előtte ki nem állhatta őket.
A
védelmezett nem más, mint egy Yoda fajához tartozó gyermek, aki
azonban bánni tud az Erővel. Nagyon aranyos, és csodás tetteket
is véghez visz, mások legnagyobb megrökönyödésére.
A
mandalóri szereposztás már az első évadtól egy régebbi
hírességet is alkalmazott. A
fejvadász megbízója eleinte Greef Karga, akit a Rocky filmekből is jól ismert Carl Weathers alakít. Ő
régebben magisztrátus volt, mielőtt ügynökké vált.
Kuiil
egy
ugnaught férfi,
aki valaha kényszerből dolgozott a Birodalomnak, és békét
keresve telepedett le az Arvala-7
-en, mint farmer. Erős elvei vannak, és nem fogad el pénzt a
szolgálataiért. Den Djiarin érkezése változtatja meg újra
életét, amikor segít neki.
IG-11
egy fejvadász droid, amely az élőlényekhez képest rendkívül
ellenálló volt, és számtalan ellenfelével tudott végezni
pillanatok alatt. Ő fontos szerepet játszik, főleg, mivel később
át lesz programozva. A sorozat leglátványosabb lövöldözős
jelenetei közül több fűződik őhozzá.
Akik ismerik a Történetek
a fejvadászokról című
könyvet, ismerős lehet nekik a típus. A mandalóri karakterek közül ő hozza a keményebb robotos filmek erőteljes személyes vonásait.
Carasynthia
Dune
régebben félelmetes harcos volt a lázadók soraiban, majd később
zsoldosnak állt. A jelentős
harcosi képességekkel megáldott nő végül a Sorgan
erdős bolygóján kötött ki, a vízparti krill farmerek
környezetében. Őt
a korábban harcművészként ismert Gina
Carano
alakítja. Bár elképesztően erős, és rettenthetetlen nő, a
cselekedeteiben és a tekintetében egyre több jóindulatú vonást
fedezhetünk fel.
Több
részben felbukkan a női páncélkészítő mandalóri, aki sokat
megemlít a hagyományok közül. Mint a többi társát, őt sem
láthatjuk páncél nélkül.
Gideon
moff
egy sötét bőrű férfi, aki régen
a hírszerzésnél dolgozott a Birodalomban. Ebben az időben már
moff, és saját haderővel is rendelkezik. Birtokában
van a sötétkardnak, amely valaha egy mandalori jedié volt, de
később a mandaloriak őrizték.
A
mandalóriak, a páncél
A
mandaloriak a Mandalor nevű bolygóról származnak, és az
évezredek alatt számos faj és nép gyermekét tagjaik közé
fogadták. Régebben számos háborút vívtak, a galaxist is csaknem
meghódították, ezekről például a Star
Wars univerzumhoz tartozó képregényekben olvashatsz.
Együtt
harcoltak ők a sithekkel és a jedikkel egyaránt, utóbbiakkal még
a klónháborús időkben is. Aki olvasta a Republic
Commando regényeket, az tudja, hogy utóbbi háború vége felé
már mennyire utálták a jediket. Mivel a klónok Jango Fett
génjeiből lettek mintázva, többségük szimpatizált a
kultúrájukkal.
A
mandaloriak szinte eggyé váltak a páncéljukkal, harcos népként
folyamatosan viselik. A mandalori páncél anyaga a beskar. A beskar
egy olyan különleges acélötvözet, amely még a fénykard
csapásainak is ellenáll. A galaxis egyik legkeményebb fémét
főleg páncélok létrehozására használták.
A
mandaloriak életében nagyon fontos szerepet tölt be a család, és
a klán. Aki elfogadja a kultúrájukat, azt maguk közé fogadják,
illetve sok idegen gyermeket is maguk között neveltek. Számomra az
viszont erős fanatizmus, hogy éjjel-nappal, folyamatosan páncélban
vannak, ez kész büntetés lenne egy kívülállónak.
A
mandalóri tv sorozat kritika
Aki
nem csak a filmeket látta, hanem képregényeket is olvasott és
különösen a Star Wars könyvek világában jártas, feltűnhetett,
mennyi elemet átvettek ebben a sorozatban. Főleg a Fejvadász
háborúk trilógiából emlékezetes több dolog. Például a
fejvadász céh ott szerepel – bár szétesik – illetve a
jelenet, amelyben az űrben a támadó mögé kerül a főhős, az
is, habár ott komplikáltabb a jelenet.
A
negyedik résznél, a Sorgunon,
olyan érzésem volt, mintha egy fantasy -t látnék, emlékeztetett
a 90-es
évekbeli Herkules sorozatra.
A Tatuinon
zajló következő epizód pedig nosztalgikus érzéseket hozott fel,
igazán
bírtam
a hangulatát. A hatodik részben sok túlzottan ellenszenves figura
volt, a cselekmény viszont agresszívebb lett.
A
hetedik és nyolcadik rész egyben kitenne egy jó kis játékfilmet,
több jellegzetessége a kalandfilmekre emlékeztetett. Az kicsit
fura, hogy a
szereplők
nem tudják, mit csinált a Yoda fajához tartozó kis élőlény, aki
a mandalóri szereplők egyik kedvence a nézőknél.
Nem
hiszem, hogy a jediket közel 3 évtized alatt így ki lehet törölni
a köztudatból. Főleg,
hogy pár
évvel előbb
Luke Skywalker is felbukkant a galaxisban.
Az
utolsó rész a
Nevarrón
odaszögezett, egészen meghipnotizált. Őszintén szólva nem
számítottam rá, hogy ilyen jól összehozzák. Az események
pörgése, a harcok, a párbeszédek, az érzelmek, a drámák és az
akciók mind a helyükön voltak.
A
westernnel való hasonlóság valóban szembetűnő. A blurrg
nevű teherhordó állat betörése az egyik epizódban, hogy a
főszereplő lovasa legyen, csak tovább erősíti ezt a vonalat a
sivatagos tájak, vad kocsmák, és más kietlen helyszínek mellett.
Ez
valóban
felnőtteknek készült tévé sorozat, amely
a
durvaságai ellenére számos érzelmeket is megpendítő jelenetet
tartalmaz, ami miatt szorosan
lehet
kötődni hozzá. Ha
filmet keresel estére,
ajánlom ezt a sorozatot, bár nem árt, ha kedveled ezeket a
műfajokat, vagy ezt a világot.
A
mandalori 2. évad bemutatás, kritika
A
mandalori 2. évadában már nem voltak unalmas részek. Az első
mindjárt egy Krayt sárkányt állított a középpontba, a
Tatuinon, mely állatot eddig csak egy Star
Wars képregényben láttam. Itt egy speciális, óriási fajtája
volt jelen, mely a homok alatt közlekedik. Pozitív volt ebben a
részben, hogy az emberek, más lények és a buckalakó taszkenek is
összefogtak.
A
második rész egy újabb lényt is bemutatott, és a sivatagi
helyszín után egy fagyos bolygó következett. Itt már az Új
Köztársaság X-szárnyú vadászai is beköszöntek, eléggé
katonásan. Egyikük szerepét a sorozat egyik alkotója, Dave Filoni
játszotta. De az izgalmakat jócskán fokozták, ugyanis ama bolygón
való események igazi Alien
sztorikat idéztek fel bennem. El kell ismernem, hatásos volt. A
Maldo Kreis jégbolygó fehér jégpókjai jó kis ragadozók.
A
sivatagi és a jégbolygó után a Mandalori sorozat 2. évadának
harmadik részben egy igazi vízi világ következett. A Trask
nevű holdon főleg mon calamarik és quarrenek élnek. Itt A
klónok háborúja és a Lázadók
sorozatokban is megjelent Bo-Katan tűnik fel társaival, aki
az egykori Satin hercegnő húga a Mandalorról. Sikerült jól
feldobniuk a hangulatot, főleg a birodalmi űrjármű elleni
akcióval.
A
negyedik részben ismét visszatérünk a Nevarróra és újra
találkozunk Greef Karga,
valamint Carasythia
Dune személyével, nem kis
örömömre. Ebben az epizódban a TIE vadászoktól való menekülés
a kanyonban, s az egyéb harci jelenetek a legszebb csillagháborús
időket idézték. Hab a
tortán az iskolában a droid tanítása, melyben számos ismeretet
felsorolt, melyet a könyvekből, s már forrásokból tudhattunk
régebben erről a galaxisról.
Az
ötödik részben feltárul a kis lény eredetének titka. Ezzel
bezárulhatna a küldetés, de nem így történik. A mandalóri szereposztás meglepetéssel folytatódik, Ahsoka
megjelenése, immár élőszereplős filmben, több mint amit el
lehet viselni. Ezzel még inkább összekapcsolódik A
klónok háborúja
animációs sorozattal is a mű. Minden pillanatát mélyen átéltem.
A
hatodik rész a Tython
bolygón játszódik, melyen utoljára Darth
Bane és a jedik felejthetetlen csatája során jártam. Érdekes,
hogy a Belsőmag
eme elfelejtett bolygójára itt
milyen könnyen odajut
mindenki. Még Boba Fett
is, aki nem éppen úgy néz ki, mint a könyvekben és
képregényekben, de legalább részben átvették a sztorit, hogy
túlélte a sarlakkot a Tatuinon.
A birodalmi
különleges egységek megjelenése, a sötét osztagosok is
látványos volt.
A
hetedik rész olyan mint egy kommandós
film, jó izgalmasra csinálták. Van benne küzdelem minden
szinten és eszközzel. Az egykori birodalmi Mayfield a
lényeges „új” szereplő ebben az epizódban.
A
nyolcadik – második szériát befejező – epizód a női
harcosok támadása a birodalmi cirkálóban. Ebben
a fejezetben
is szembetűnő,
hogy a mandalori kultúra milyen merev szabályokra épül. Viszont
a
főszereplő Din
Djarin
az előző és az utolsó részben is egy időre leveszi a
fejmaszkot, ami nagy haladás. Bár sokak szerint nem kellene, mert
az arca egy vidéki földművelőére emlékeztet ☺.
A
sötét osztagosokról kiderül, hogy mik is valójában, és a
támadásuk elég félelmetes. Szükség van a jedi hős
megjelenésére, ami kellemes meglepetés, és felteszi a koronát a
történetre. Zseniális befejezés, minden érzékre és érzésre
hatva. Egyébként Grogu, a kis csemete, akit Din
mindeddig védelmezett, 50 éves és az ő fajánál ekkor kezdenek
kinőni a csecsemőkorból. A végén, az utolsó felirat után van
még egy epilógus, ahogyan Boba Fett és társa Jabba régi
palotájába megy.
Az
első évad jó kritikája után A Mandalori 2. évad még
jobb fogadtatást kapott szakértői és közönség szempontból is. De nem a harmadik évaddal folytatódott a történet, hanem a Boba Fett könyve sorozat 5. részétől van beleszőve Djarin és Grogu története is.
Érdekességek
a sorozatról
A
mandalóri N1-vadászgépe eredetileg a Baljós árnyak című
filmhez tervezett hajó felújított példánya. Peli Mottóval
gyorsabbá, hatékonyabbá, és harcképesebbé tették a régi
példányt. Hogy a mandalori mikor játszódik, azért is érdekes,
mert a fennálló helyzet valamennyire hasonlít a régi Star Wars
regényekben felvázolt világra.
Din
egyszer sem beszél mandaloriul, s egyébként kényszerből, vagy
mert úgy érzi helyesnek, többször megszegi a becsületkódexet.
Legtöbbször ezt Grogu miatt teszi. Egyébként minden fejlemény a
következő évadok történéseihez és a melléksorozatokhoz vezet,
ami számunkra, nézőknek igazi ajándék.
A
mandalóri 3. évad részek vélemény, szereplők
A
mandalóri 3. évad 2023 -ban került bemutatásra, de már 2021 ősze
és 2022 tavasza között lezajlottak a forgatások. Ha kíváncsi
vagy A mandalori mikor játszódik a 3. évadban, itt még mindig a
Yavin -i csata után 9 évvel járunk.
Az
első rész kezdetén éppen egy felvételi szertartást tartanak a
mandalóriak, amikor egy szörnyeteg bukkan elő a vízből. Din
Djarin és Grogu érkezése pont jókor történik.
Eme
epizód egyik üzenete a főszereplő számára az, hogy meg kell
fürödnie a mandalóri élő vizekben, hogy megváltást nyerjen. Ez
erősen emlékeztet a Jézus
-féle időkre, csak ott teljesen másról volt szó. Az az
ökörség, hogy soha nem veheti le valaki a maszkot és ekkor
cselekszik helyesen, szerintem egy önként vállalt börtön. Az
egyik legnagyobb büntetés a világon.
A
szokásos Nevarró -i út most sem marad el, jó látni, hogy új,
civilizált rendszer alakult ki. A mandalóri szereposztás változott, Cara Dune hiányzik,
kár, hogy egy félreérthető közlése miatt dobta a Disney.
Ha
új évad és második rész, mi sem biztosabb, mint a Tatuin és
Peli Mottó műhelye. Az R5-D4 nevű droidot kapják,
hogy segítsem Mandalor felderítésében.
Mandalor
világa teljesen kihaltnak tűnt és roppant sötét volt, bár több
lény jelenlétét lehetett észrevenni. Itt több olyan jelenet is
van, ami a már említett Alien
történetekre emlékeztet, csak éppen nem idegen lények, hanem
robotok (kiborgok) a támadók.
A
3. epizódban Bo Katarn otthonát birodalmi támadás éri.
Coruscanton a volt birodalmi kutatót egy segítő programmal
illesztik vissza a társadalomba másokkal együtt. Egyik társa
ráveszi, hogy keressenek fel egy romboló roncsot, ahol alkalmas
kutatási eszközöket találhat.
A
történet nagy része Coruscanton zajlik, amit csodálatos volt újra
látni, hisz legutóbb azt hiszem a Coruscanti
éjszakák 3. regényében jártam ott. A régi, már szétesni
kezdő csillagromboló meglátogatása kissé thrillerszerű. Egészen
hátborzongató és nosztalgikus érzés volt, nem könnyű
elfelejteni.
A
4. epizódban a mandalóri lelencek között Din próbára teszi
Grogut is. Az egyik lelencet egy szárnyas hüllő elragadja és a
mentőcsapatot Bo Katarn vezeti.
Mindig
utáltam, ha egy egész rész elmegy valamilyen jelentéktelen
mellékszállal, ami nem viszi előre a történetet. De Grogu
visszaemlékezései amikor megmenekült a Coruscantról legalább új
volt és megtudtunk valamit.
A
mandalóri 3. évad 5 részében a kalózok az első részben történt
incidens következtében megtámadják Nevarro city -t. Greef
Carga küld egy segélykérő üzenetet az új köztársasági pilóta
századosnak, aki Coruscantra utazik hogy engedélyt és segítséget
kapjon. Végül kénytelen a mandaloriakhoz fordulni.
Ez
egyszerűen csodálatos volt. Ahogy a mandalóriak egy egységben
működtek közre, valamint az új kor fellibbentése. Sikerült a
mandalóri kovácsnőnek meglepnie azzal, amit Bo -nak mondott. Bo
Katarn amúgy is lenyűgözött, ahogy flegma viselkedéséből
milyen szerény és kötelességtudóvá vált, s most lehetőséget
kapott egy új időszak elindítására.
A
6.rész során Bo Katarn és Din Djarin a Plazir-15 -re
mennek, ahol a zsoldos mandalóriakból álló csapatot akarják megnyerni
maguknak. Az ittenieknek szokatlanul szabályozott fogadó és biztonsági
rendszere van és egyből a vezetőséghez jutnak. Az irányítók
felfedik, hogy régi, átprogramozott birodalmi droidok látják el a
feladatokat élőlények helyett, de néhány meghibásodott, és
súlyos problémákat okoztak.
A
technikai berendezések, meg az egész világ tetszett, különösen
a gyors szállítócső, mint A
fekete lyuk könyvben és filmen több mint 4 évtizede. Viszont
megint időhúzásnak éreztem a sztorit, kivéve a végét, ami már
a mandalóriakról szólt.
A
7. epizódban Gideon Moff és más birodalmi hadurak, vezetők
hologyűlést tartanak a leendő teendőkről. A mandalóriak
története új fordulatot vesz, miután elindulnak Mandalórra, hogy
újra birtokba vegyék, de ott már várják őket.
Jól
indult, és izgalmas volt a vége, de közte több üresjárat volt.
Örültem Pellaeon visszatértének, bár itt csak százados.
Legalább kapitánynak, admirálisnak kellene lennie már ebben az
időben, a régi kötetek közül a Thrawn
keze doulógiában például a birodalmi erők főparancsnoka,
egy évtizeddel később.
Itt
már mélyen kijött a drukk, szívvel-lélekkel együtt éreztem a
mandalóriakkal, a sötét ellenféllel szemben.
A
befejező részben a Mandalor feletti cirkálóról a többi
mandalóri is leszáll, hogy segítsen a birodalmiak ellen. Din
Djarin Groguval együtt Gideon moffot hajszolja és igyekszik a
készülő klónokat elpusztítani.
A
lézerharcok látványosak voltak, ez tetszett, bár sok részlet
zajlott sötét helyen, amit nem szeretek. Elég akciódús a 3. évad
befejező része, elégedettek lehetünk vele. Azonban – legalábbis
engem – nem fogott annyira meg mint a 2. évad vége. Ott több
különleges egyéniség volt, itt azért páran hiányoztak.
A
3. évad kritika
Az
epizódok olyanok voltak, mintha nem a végén hagyták volna abba,
hanem kb. háromnegyedénél befejezik, s elkezdenek egy új részt.
Valamint az is furcsa, hogy a különböző epizódok eltérő
hosszúságúak. A mandalóri N-1 vadászgépe továbbra is remekül
szuperált, kiválóan helytállt a kalózok elleni csatában is.
A
mandalóri szereposztás maradt a régi, bár ezúttal Carson
Teva, az Új Köztársaság pilóta századosa fontosabb
karakterré lépett elő. Az akciójelenetek hozták a legjobb
sci-fi filmek látványvilágát, de leginkább a mandalóri
szellem fogott meg.
Ha
tetszett, nyomj egy lájkot, s ha szeretnéd, hogy mások is
megismerjék, meg is oszthatod!
A
cikk szerzői jogvédelem alatt áll – copyright © 2020.02.19. (frissítve 2021, 2022, 2023) -
engedély nélküli felhasználása, másolása tilos.
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: