Megszületett a megállapodás Koopmeiners ügyében
Az olasz sajtó egymással egybehangzó állításai szerint a felek között végre valóban megszületett a megállapodás Teun Koopmeiners ügyében, s a holland középpályás a holnapi nap során teljesíti majd a kötelező orvosi vizsgálatokat Torinóban.
A La Gazzetta dello Sport és mások mellett a legmegbízhatóbb források, így Fabrizio Romano és Romeo Agresti is megerősítik, hogy a hosszú huzavona után most már valóban lezárult az üzlet, a megegyezés megköttetett, és Koopmeiners előreláthatólag 52 millió euro, valamint 7 millió euro bónusz fejében csatlakozik a Juventushoz, ahol szerdán jelentkezik orvosi vizsgálatra.
Koopmeiners hosszú hónapok óta a Juventus legfontosabb célpontja volt, s a játékossal már régen megszületett a személyes megállapodás, a holland középpályás és az Atalanta között azonban időközben megromlott a viszony, így kimaradt az Európai Szuperkupára és a bajnoki mérkőzésekre nevezett bergamói keretből.
Koopmeiners 2021-ben az AZ Alkmaar együttesétől igazolt az Atalantához, s az olasz klub 14 millió eurót fizetett játékjogáért. A bergamóiaknál lejátszott 129 mérkőzés során 29 gólt és 15 gólpasszt jegyzett, tavaly pedig kulcsszereplője volt az Európa Ligát megnyerő csapatnak.
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: