Játékosok a Lazio elleni győzelemről
A Juventus egy kései öngólnak köszönhetően, emberelőnyben aratott 1:0-ás győzelmet a Torinóba látogató Lazio ellenében, s a mérkőzést követően a gólt kialakító Juan Cabal és Vasilije Adžić nyilatkoztak a sajtónak.
"Egy megvalósult álom számomra a Juventus mezében játszani, gyerekként el sem tudtam volna képzelni. A szüleim ott voltak a stadionban, láttam őket könnyezni, ez nagyon érzelmes pillanat volt számomra és számukra is. A csapat számára fontos volt megszerezni a három pontot, s boldog vagyok, hogy Cabal tudta megszerezni a gólt." - nyilatkozta a Juventusban ezzel a mérkőzéssel debütáló Adžić.
"Nagyon boldog vagyok, először is azzal a munkával, amit csapatként végzünk, valamint azzal a bizalommal, amit ebben a szezonban mi, újonnan érkezők kaptunk. A feleségem terhes, így minden nagyszerű számomra, személyes szinten jól vagyok, nem is kérhetnék többet. Tudtuk, hogy a Lazio egy nagyszerű csapat, a gyakorlatba kellett ültetnünk a pályán azt a munkát, amit a hét közben végeztünk. Az utolsó meccsemet a Roma ellen játszottam, s készen álltam, ennek is örülök." - nyilatkozta a gólt megelőző beadást jegyző Cabal.
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: