Loading...

Juventus FC blog

Juventus FC blog / 2025. március 4., kedd

Cambiaso: „Nehéz volt ez a téli időszak számomra”

cambiaso_andrea_mosolyogva_ertekel_sky_mikrofonnal.jpgA Juventus győztes meccse után az egyik gólszerző, Khéphren Thuram állt a mikrofonok elé, illetve megszólalt a gólpasszt adó Andrea Cambiaso is. 


„Jó teljesítményt nyújtottunk, eltekintve az első öt perctől, amikor két kapura lövést engedtünk.” - mondta Andrea Cambiaso a Sky Sport Italia műsorában.


„Ezek a meccsek mindig nehezek, és mi jól teljesítettünk, sok tiszta gólszerzési lehetőséget teremtettünk. Az első félidőben is gólt kellett volna szereznünk, de csak a szünet után találtunk be.


A célunk az, hogy elkapjuk az Atalantát, és a vasárnapi meccs csodálatos lesz. Mindig izgalmas meccset játszunk velük, hiszen érdekes futballt játszanak.


Ma elégedettek vagyunk, megérdemeltük a győzelmet. Vállaltuk a felelősséget a szerdai rossz eredményért.


Jobban érzem magam egy kicsit bonyolult időszak után, ami hatással volt rám. Ma először éreztem magam a régi önmagamnak.


A Juventusnál játszani nagy nyomással jár. Felelősséget kell vállalnunk, tartozunk ezzel a szurkolóknak, hiszen mi vagyunk a világ egyik legsikeresebb klubja. Ma gratulálunk magunknak az eredményhez.


Kedvenc szerepkör? Ezt sokszor kérdezik tőlem, és sosem sikerül igazi választ adnom, mert ez a csapattól és az ellenféltől is függ. Egyszerűen csak szeretek segíteni a csapattársaimnak, és ma kicsit mélyebben kellett maradnom, hogy megőrizzem az egyensúlyt a Verona ellentámadásaival szemben.


Ez a tél december 7-től kezdve elég nehéz időszak volt számomra, mind személyesen, mind a csapat vonatkozásában. Őszintén szólva most sem vagyok százszázalékos állapotban, de próbálok újra formába lendülni.


Nem volt igazán szerencsém, mert felmerült ez a nem komoly sérülésem, ami egy kicsit elhúzódott és befolyásolta a mozgékonyságomat, aztán ott volt az átigazolási ügy is.


Most tanulom, hogyan tudok kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtani, és hogy akkor is játsszak, ha éppen nem vagyok 100 százalékos állapotban.”


Khéphren Thuram a testvéréhez hasonlóan ünnepelte a gólját, s erről is beszélt a mérkőzés után.


„Fontos volt, hogy gólt szerezzünk, hiszen a Hellas Verona egy nagyon jól védekező csapat, amely jól zárja le a területeket, de nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült második gólt is lőni.” - mondta a középpályás a Sky Sport Italia és a DAZN számára.


„Az ünneplésem? Igen, úgy ünnepeltem, mint a bátyám, mert ő a példaképem.


A scudetto? Mint mindig, most is meccsről meccsre haladunk, és szeretnénk minél több meccset megnyerni a szezon hátralévő részében.”


Tovább az eredeti oldalra!
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: