Allegri: „Ma a legfontosabb a vereség elkerülése volt”
A Juventus vasárnap este az Inter csapatát fogadta, és bár a házigazdák megszerezték a vezetést, nem kellett sokat várni az egyenlítésre, s több találat már nem esett ezt követően, így pontosztozkodással ért véget az este.
„Nagyon naiv gólt kaptunk, különösen mivel ez pár perccel a mi találatunk után esett. Az Inter már megmutatta, hogy ha van területük, amit befuthatnak, akkor egyszerűbb a dolguk.” - elemezte a mester a mérkőzést a DAZN számára.
„Tudtuk, hogy visszahúzódnak, és dolgoztunk ezen, de így is gólt kaptunk. Talán korábban szabálytalankodnunk kellett volna, mielőtt adott pozíciót elérik. Gyorsan járatták a labdát. Daniele Ruganinak vagy Gleison Bremernek közelebb kellett volna lennie Marcus Thuramhoz, esetleg Gleison Bremer szabálytalankodhatott volna Marcus Thurammal szemben, hogy ne tudjon passzolni. Ez az Inter egyik erőssége, és egész héten ezt gyakoroltuk, mert tudtuk, hogy ilyesmivel szoktak próbálkozni.
A szerencse a bátrakat segíti, ezért szilárdnak, agresszívek kellett lennünk, és jobban megtaláljuk az egyensúlyt, mint a szezon első meccsein. Folytatnunk kell a fejlődést, és a szilárd védekezés rendkívül fontos elem.
Szerintem Dušan Vlahović az egyik legjobb teljesítményét hozta, mióta a Juventushoz csatlakozott. Fizikailag felülkerekedett De Vrijjel szemben, és mivel Federico Chiesa kihúzódott a szélre, volt területe a játékhoz. Egy ideje nem talált be, de mindig keményen dolgozik, s ne feledjük, hogy még csak 23 éves.
Jó teljesítmény volt a csapattól, s nem volt könnyű dolgunk. Szerintem három év telt el, amióta a Juventus nem játszott meccset a tabella első helyéért. Jó négy és fél év telt el, mióta én nem játszottam ilye meccset, szóval én is elszoktam tőle.
A célunk az első négy között zárni a szezont. Megtartottuk az előnyünket az ötödik helyezettel szemben, megfelelő volt a hozzáállásunk egy olyan csapat ellen, amely a hibánkra várt, szóval ez az érettség jele volt a csapattól. Sajnos bekaptunk egy elkerülhető gólt, de az élcsapatok ellen ez előfordulhat.
Januári erősítések? Számomra nem létezik a januári átigazolási időszak, mivel nagyon elégedett vagyok a rendelkezésemre álló csapattal. A célunk, hogy lépésről lépésre haladjunk, és az mindenképpen pozitív, hogy csak két pont választ el az Intertől. A legfontosabb ma a vereség elkerülése volt, ez pedig extra löketet ad számunkra a fejlődéshez.”
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: