Jelen Oktatása / 2023. június 12., hétfő

"Újra temetni már tudunk, de újra élni még nem..."

Hosszúhetényben gyertyát gyújtottak, mert két pedagógus távozott, és kérdésessé vált, hogy a leendő elsősöknek hogyan indul az iskolában a tanév, ha elindul egyáltalában. A gyertyagyújtás szép dolog, gyönyörű... Halottakért. 

Csak azt nem értem, hogy ezt miért kellett megvárni? Mit gondoltak a hosszúhetényiek, hogy mi fog következni? Náluk nem fog bekövetkezni, hogy elhagyják a tanárok a pályát? Abba belegondoltak már, hogy lehet, nem is megy senki a helyükre? Máshol is a gyertyákra gyűjtenek?

Mindenki tudja, hogy baj, van. Persze a tankerület még mindig tagadja, hátha azokat, akik nem látnak iskolát (lehet, korábban se), azokat megvezesse. De akinek a gyereke iskolába jár, tudja, látja, tapasztalja: nincsen a tárgynak megfelelő szakos tanár, de már lassan olyan se, aki tanár lenne. Mégis, csak vár, mint a köldöknézők szektájában. "Csak az én gyerekemnek még legyen." "Máshol felmondhat, meg is értem, csak itt ne!". Mindenki úgy él, hogy elhiszi, a másik feje felé terelheti a viharfelhőt. Csak őt ne érintse. Ő nem áll ki nyíltan a tanárok mellett, "náluk" még van iskola, ha nincs is elég tanár, de az ő gyerekeit még elég tanítja. 

Ott marja a küszöbét a probléma mindenkinek, de amíg csak lehet azt várja, hogy majd "más"... "Más" gyerekének nem lesz szakember, "más" megy majd tüntetni, "más" emel szót az igazságtalanság és a rossz oktatás ellen, "más" ír a képviselőnek, hogy valamit tenni kell. 

Aztán egy napon a gyerekét tanító tanáraiból az egyik nyugdíjba megy, a másik felmond, a harmadik el se megy felvenni a munkát. Nem "másé", hanem az "övé".

Így végül csak gyertyát lehet gyújtani, ahogy a halottnak kell. Egyre inkább találónak érzem, amit Hofi mondott a rendszerváltás után: "Újra temetni már tudunk, de újra élni azt nem."

Tovább az eredeti oldalra!