Ideo-logikák / 2024. január 13., szombat

Mit akarnak ők valójában?

A többnyire konzervatív felfogású tüntetők mit akarnak, ez jó kérdés. Gazdálkodók, vasutasok, régebben az ún. „sárga mellényesek stb.”, de ez gyakran az inkább baloldali felfogású tüntetőkre ugyanúgy igaz lehet, hogy nem tudják világosan elmondani, mit is szeretnének. Zömében egyszerű emberekről van szó, akik nem tanulták meg magukat szabatosan kifejezni vagy pedig ami ennél is rosszabb, a saját akaratukat jobb volt eltitkolniuk a családban. A hagyományos családokban ugyanis ez volt a szokás. (A liberális családokban más jellegű problémák vannak.) Tehát legtöbbször nekünk kell kitalálnunk, hogy mit is szeretnének, ami viszont nem lehetetlen. Vegyük le azokat a kívánságaikat, amik nem reálisak mint például az ingyen sör (de magyar szemmel ugyanilyen lehet az olcsó benzin vagy a négynapos munkahét is), és ha eléggé jól ismerjük őket, akkor nem annyira nehéz a valódi vágyaikat megfogalmazni.

Lényegében amit szeretnének a legtöbben, hogy hagyják őket békén, élhessék a megszokott kis életüket. Kérdés, hogy ezek a vágyak mennyire reálisak egyáltalán manapság és mennyire ellentmondásosak. Például ne jöjjenek vendégmunkások, de a nyugdíjkorhatár és a nyugdíjak vásárlóértéke is maradjon a mai szinten. Azt is tudjuk, hogy nem mindig azok a csoportok a leghangosabbak, akiket a megszorítások a legjobban sújtanak, hanem inkább azok, akik a legjobb alku pozícióban vannak, utakat torlaszolhatnak el, leállíthatjuk az árufuvarozást vagy a vasúti közlekedést. (A megszorítások helyett mondhatunk mást is, de én például úgy döntöttem, hogy a rossz gazdasági helyzet miatt a havi költéseimnél némi megszorítást vezetek be, hogy maradjon a hó végén egy kis pénzem ahelyett, hogy hitelt vennék fel.)

Ez most elitistán fog hangozni, pedig ténymegállapítás, de a politikusok intelligenciája általában jóval átlag feletti, a tájékozottságuk szintén. Előfordul persze olyan is, amikor a „nép fiai”, afféle egyszerű emberek kerülnek vezető helyzetbe, ilyen volt például a Ronald Reagan vagy ifjabb Bush, akikre leginkább érvényes lehetett az a gyakori feltételezés, hogy bábok voltak csupán vagy mondjuk úgy, hogy kommunikációs arcok. Viszont nem lehet kizárni azt sem, hogy az egyszerű emberek problémáit (is) képviselni kívánó politikusok jutnak hatalomra, csak éppen ott a bökkenő, hogy amikor bekerülnek a politika világába, akkor többnyire megáll a tudományuk. A kérdés mindig a hogyan, például milyen eszközökkel kezeljék a bevándorlást, ami igen bonyolult és sokrétű probléma. Vagy a nemzetközi kapcsolatok terén merre orientálják az országukat?

A zöldek például igen népszerűtlenné váltak nyugaton az utóbbi időben, pedig most jól látszik, hogy mennyire fontos, hogy Európa energiaigénye csökkenjen és diverzifikált forrásokra támaszkodjon. Időnként kemény és népszerűtlen gazdasági intézkedéseket is kell hozni, hogy az állampolgárokat az energiatakarékosságra ösztönözzük. (Ami persze nem elegendő, ha nincs megfelelő tájékoztatás és kommunikáció.)

Ez az essay (eredeti jelentése szerint „próbálkozás”) azokhoz szólna, akik a politikát, a közügyekről való beszédet nem indulatok kiélése céljából vagy valamiféle harcként fogják fel. Elménk torzításairól szól, közkeletű hiedelmekről és féligazságokról, amik az idő múlásával egyre kevésbé állják meg a helyüket.

Mindjárt egy olyan vélelem, hogy a világ kulturálisan vallási törésvonalak mentén hasad. Itt van egyből ellenpéldaként Kína (ateista), Oroszország (keresztény) és Irán (muzulmán) országok szövetsége. A problémát nem az okozza, hogy bármelyik vallás alapjában véve erőszakos lenne, hanem hogy sokan politikai eszközként használják. A nagy misztikusok, elmélyült vallási életet élők sosem hozták kapcsolatba az Istent, amiben hittek bármiféle háborúval. Sőt, ha megkérdezték őket, hogy hol van a háborúban Isten, akkor azt mondták, hogy sehol. Most attól, hogy beírjuk az alaptörvényünk preambulumába, hogy „Isten a történelem ura” egy költői szépségű képet alkottunk meg, ami viszont nem több ennél, lényegében véve nem igaz. Attól, hogy a Biblia Ószövetség részében gyakoriak az olyan szövegek, hogy Isten segítette a kiválasztott népét ellenségeivel szemben, az nem jelenti azt, hogy amit leírtak az igaz lenne. (Legfeljebb a hitük segítette át őket a nehézségeken.) A háborúk és a vallások szellemisége ugyanis szöges ellentétben áll egymással.

Ezt úgy is meg lehetne fogni, hogy hiszünk benne, hogy a világ egy igazságos hely és egy legfőbb hatalom majd igazságot szolgáltat, de ez is az alapvető tévhiteink egyike. (Legfeljebb nagyon hosszú időtávon lehet az érvényes, hogy a balszerencsés és szerencsés történések kiegyenlítik egymást akár egy nép életében is.)

A nyugat-európai bevándorlók esetében sem igaz, hogy a muzulmán vallás a hibás, mert feltüzeli őket különféle terrorcselekményekre, itt inkább arról van szó, hogy sok a magányos fiatal férfi, akit könnyű feltüzelni, mert nincs családja, nincs vesztenivalója, és ez a feltüzelés megtörténhet a muzulmán vallásra való hivatkozással is (mintha önkényesen sorokat emelnénk ki a Bibliából). Sok szabad vegyértékű fiatal férfi egy társadalomban mindig nagyon veszélyes helyzetet jelent. Igen gyakori eset, hogy a régebbi generációs bevándorló az újakat tartja a fő ellenfelének, ők a legfőbb konkurensei egymásnak, hiszen ugyanazokért a munkahelyekért küzdenek, nem pedig azok, akik már sok generáció óta ott élnek. Ilyen logika alapján a családosan érkező munkavállalók jelentik a kisebb veszélyt, nem akik egyedül jönnek. (Ez persze csak egy szempont a sok közül, és nem jelenti azt hogy ne lenne jogos az a követelés, hogy a bevándorlásra vonatkozó szabályokat felül kell vizsgálni és szigorítani.)

Vagy itt van például az USA szerepe a világban. Az USA-t divatos utálni, ami érthető is volt sokáig, mert egyetlen szuperhatalomként a politikája nem volt túl szimpatikus, például Irak vagy Afganisztán esetében. Mostanra a világhelyzet már megváltozott, a gondolkodásunknak is elég rugalmasnak kellene lennie, hogy ezzel szembenézzen. Lehet persze az USA-t mindenért bűnbaknak tenni, vagy az egykor gyarmatosító Nyugat-Európát. Itt megint bejön az a szempont, hogy nem minden nyugati ország volt gyarmatosító és a mostani helyzetük, problémáik nem függenek össze azzal, hogy azok voltak-e. Például a svédek esete is tipikusan ilyen. Megint: a világ nem egy alapvetően „igazságos” hely.

Nézzük meg Kína helyzetét, arra hivatkoznak, hogy a 20.században mennyire elbánt velük a nyugati világ. Holott az utóbbi évszázadokban szinte minden ország elbánt a másikkal, ők is elbántak a tibetiekkel és ujgurokkal, ez az érvelés egy nagy bulshit, politikai ideologizálást takar. A tény, hogy Kína napjaink másik nagy szuperhatalma és hadserege már majdnem olyan erős mint az USA-é. Az összes szuperhatalom a világtörténelemben mind terjeszkedni kívánt és befolyását növelni, ennyi.

A különféle összeesküvés-elméletek sosem voltak rendben, bár lehetett olykor némi igazságtartalmuk. Azt azonban nem vették észre sokan, hogy a nyugati világ sokkal transzparensebb, az angolt szinte mindenhol beszélik, a döntéseket nehéz eltitkolni. Ezzel szemben Kína, ahol ráadásul katonás pártfegyelem uralkodik, úgy készülhet a háborúzásra, hogy erről senki semmit sem tud. (Kicsit hasonlóan, mint ahogyan az oroszok esetében történt.) Minden jel arra mutat, hogy Kína valóban készülődik, miután a nyugati technológiát sikeresen lekoppintotta és most lépéselőnybe is kerülhet, mint a világ egyik legnépesebb országa. Fő ellenfelének az USA-t tartja és az EU-t is amiatt, mert az USA szövetségese, elég nagy az EU átfedése a NATO-val.

A közel-keleti helyzet, ezen belül például a szuezi-csatorna átjárhatósága nem annyira fontos az USA-nak, amely kicsivel több olajat exportál mint amennyit felhasznál (régebben nem ez volt a helyzet), a kanadai és mexikói kitermelésre is támaszkodhat, sőt még a „zöld átállást” is alig kezdte meg. Európában viszont Norvégián kívül nincs más jelentős kőolajtermelő ország, Európa energiában és nyersanyagokban egyaránt szegény. (Emiatt is fontos a kontinensünkön a „zöld gazdaság” megteremtése.) Az USA simán megteheti, hogy visszavonul saját kontinensére, Európát magára hagyva, esetleg csak Kínával vívja meg a kis hidegháborúját a kelet-ázsiai térségre koncentrálva. Európa pedig könyöröghetne a Perzsa-öböl országainak, hogy lécci, adjátok már olcsóbban az olajat, csak nekünk. A politikában ez még sose jött be.

Még egy gyakori tévhit, hogy a globalizáció növelte az országok közötti háborúkat, holott pont a világkereskedelem volumenének növelése volt az, ami csökkentette az erőszakos konfliktusok mennyiségét. Már a mongolok is megüzenték Kínának annak idején, hogy kereskedjenek velük, mert ha nem teszik, akkor nem lesz más választásuk mint a háború.

Hol jön ebbe a képbe Magyarország? Idáig még sehol, de először a nemzetközi helyzetet kellene világosan látni, amennyire lehetséges. Senki nem lát persze világosan, viszont egyáltalán megvan lehetőségünk arra, hogy tájékozódjunk, elődeink számára ez a lehetőség nem nagyon volt meg. Az előző generáció is a Szabad Európát hallgatta, és eljöhet az idő megint hamarosan, amikor az internetet is cenzúrázzák majd (mint ez be is következett például Kínában és az oroszoknál). Akkor majd egyáltalában nem lesz tájékozódási lehetőség, csak két választás, hogy vagy elhisszük amit mondanak nekünk vagy nem.

Ha nem tájékozódunk és nincs véleményünk, az a legrosszabb, akkor vagyunk a leginkább kiszolgáltatottak. Az emberi elme szerencsére eléggé jól képes az információk bizonytalanságát, mert az egyes történéseket képes súlyozni fontosság és hihetőség dimenzióiban, az azokból következő eseményeket szintén. Ha elég nagy a tapasztalatunk, akkor a valószínűségek hozzárendelésével viszonylag hiteles képet alakíthatunk ki arról, hogy mi is történik. Így is néha át kell értékelnünk sok mindent, újabb események fényében.

Persze az is egy opció, amit az ultrakonzervatívok szeretnének, vagy ha nem tudatosan is, de vágynak rá. A bonyolult világ leegyszerűsödhet kisközösségekre, az információ döntő része csak ezeken belül áramlik. (Az új mértékegysége már nem a bit lesz, hanem a pletyka.) A globalizáció végét, a mai intézmények végét jelentené ez, lényegében visszatérést a feudális rendszerhez, ahol a személyes függőségek és a személyes kapcsolatok voltak meghatározóak. Lehet, hogy ez egykor bekövetkezik, de én sosem fogom segíteni, hogy ami kifinomultabb az önként és dalolva átengedje a pozíciókat a primitívebbnek.

Visszatérve arra, hogy hol van Magyarország szerepe, ez sokrétű kérdés, de nem is szükségszerű, mert gondolkodhatunk olyan keretben is, hogy mi a legjobb a Földnek, a Föld országainak, Európának, ennek a régiónak stb. Például nem képes kilógni egyik ország sem a régiójából gazdasági értelemben, legfeljebb lefelé. Felmerülnek ezen kívül etikai vonatkozások is. A régi etika, és sok ember most is ezt vallja, ami a családomnak jó, ami a törzsnek jó, az a helyes, mindegy milyen eszközökkel is érem el és kiknek a rovására. Ez a régi etika lényegében az ószövetségi etika, és sokan ezt vallják (nem tudatosan) az ország nagy részén, például amikor egy méteres kilátókat építenek EU támogatásból, de sok millió példát lehetne mondani. A felvilágosodással viszont megérkezett a kanti etika, ami nem nagyon tér el az újszövetségi etikától lényeges kérdésekben, ez sokkal általánosabb érvényű, én magam ezt tudom csak elfogadni. Ha például egy ország vezetője bármelyik mocskos diktatúrával képes szövetkezni a céljai értelmében, akkor etikai értelemben elhasal.

Lehet másra mutogatni persze, hogy sokan mások is ezt csinálják, de ez megint egy hibás érvelés. Ha egy ember lopott valamikor régen és megúszta büntetlenül, akkor az ő példája a mérvadó? Ne csapjuk be magunkat, jogászkodással ne próbáljuk megúszni. Mondjuk ki bátran és világosan, hogy mit tartunk helyesnek.

 

 

 

 

Tovább az eredeti oldalra!