Ideo-logikák / 2024. április 13., szombat

Kína „megaláztatása” mi volt valójában?

A kínai nacionalizmus kreálmánya „Kína megalázásának évszázada”, amely a 19.század közepétől a 20.század közepéig terjedő időszakra esik. Kicsit alaposabban megnézve sok minden történt ebben az időben, de hogy ki kit alázott meg, ha egyáltalában történt ilyesmi, az nem annyira egyértelmű. 

A visszatekintést onnan is indíthatjuk, hogy a mai Kína keleti része a történelem során gyakorlatilag mindig viszonylag sűrűn lakott területnek számított, a Himalájából érkező folyók és a szelek szárnyán érkező finom, tápanyagban gazdag por a mezőgazdaság számára egyedülállóan jó feltételeket jelentett, alig volt ehhez hasonló a világ más részein. A hatalmas népességű és területű ország leigázása gyakorlatilag lehetetlen küldetés volt, a mongolok egyszer ugyan elfoglalták, de abban az esetben a hódítók váltak kínaivá.

Az még inkább köztudott, hogy mivel Kínában minden megvolt, amire a gazdaságnak szüksége van, nagyon könnyen be tudott zárkózni sok évszázadon keresztül, igazából nem nagyon érdekelték őket más országok, főként mivel kopár szteppék, nagy hegyek és dzsungelek vették őket körül szinte minden oldalról.

Egy ilyen szendergésből ébresztették fel a már akkor is fejlett ipari kultúrával rendelkező, de a modernizációban lemaradt kínaiakat a 19.század derekán. Tény, hogy a brit, francia, amerikai, japán, orosz hatalmak többször beavatkoztak Kína belpolitikájába, csatákat vívtak meg, egyes városokban kereskedelmi vagy katonai támaszpontokat is létrehoztak és viszonylag kis területeket megszállva is tartottak. Azt viszont ne felejtsük el, hogy Kína akkoriban 10 millió négyzetkilométernél is nagyobb ország volt, Mongólia is sokáig hozzájuk tartozott, ezzel szemben a csetepaték az ország viszonylag kis területeire koncentrálódtak. A vidéki mezőgazdasági népesség például nem is nagyon tudott ezekről, csak élte az életét. Belső harcok, polgárháborúk okoztak inkább nagyobb veszteségeket, de ilyenek már régebben is előfordultak a kínai történelemben, nem feltétlenül a nyugati befolyásnak tulajdoníthatók.

A nyugati hatalmak leginkább az ország kereskedelmi nyitottságát erőltették, és inkább szigeteken, kikötőkben vetették meg a lábukat, esélyük nem is lehetett másra. (Kína a tengeri flottája végig gyenge maradt, a szárazföldi hadseregét viszont könnyebben modernizálta.)

Ezzel szemben az oroszok (Szovjetunió néven) el tudtak területeket csatolni északon és volt egy igen jelentős japán terjeszkedés az 1930-as években, amikor a fasiszta rendszer nagy darabokat hasított ki Kína belsejéből is. Az első világháború után az európai országok nem is számíthattak már jelentős tényezőnek Kelet-Ázsiában.

Nézzük meg viszont mi történt, miután Mao kommunista hadserege győzött a polgárháborúban?

Véget ért a „nagy megaláztatás” korszaka, hiszen Japánt már leverték az amerikaiak, Mandzsúriában pedig az orosz hadsereg. Mao egy Sztálinhoz teljesen hasonló figura volt a történelemben, például abban is, hogy Kínában is megtörtént egy olyan éhínség, ami az ukrajnaihoz hasonló módon több tízmillió ember halálát okozta, és leginkább a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálásával és a beszolgáltatási rendszerrel függ össze. A „nagy ugrás” és a „kulturális forradalom” kampányok iszonyatos károkat okoztak az ország gazdaságában és szellemi életében egyaránt. Mao elnököt ma mindezek ellenére gyakorlatilag szentként tiszteli a mai kínai rendszer.

Nem értem különben, hogy egy kommunista rendszernek hogy lehet szövetségese a kommunizmustól sokat szenvedett, a kommunizmust elítélő ország.

Kína megszállta Tibetet és lényegében betiltotta a tibeti vallást, templomokat dúltak fel, a vallásukhoz ragaszkodók közül sokakat átnevelő táborokba küldtek.

A koreai háborúban milliónál több kínai vett részt az északiak oldalán, aminek eredményeként az egyesült Korea északi része megmaradt kommunista uralom alatt. A világ egyik legelnyomóbb és legveszélyesebb rendszerét hozták létre, ami a kínai és orosz támogatás révén tud fennmaradni mind a mai napig.

Oroszországtól délre létrejöttek független közép-ázsiai országok a Szovjetunió felbomlása után, Kína azonban az észak-nyugati ujgur területet továbbra is megszállás alatt tartja, valódi autonómia biztosítása nélkül. (A „megaláztatás” évszázadaiban olykor léteztek még autonóm tartományok, de ma már a kommunista párt mindent központosított.)

Kína Indiával is háborúzott a Himalája egyes területeiért, és el is foglalta ezeket.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy visszakapták a britektől Hong-Kongot, aminek gazdasági fejlettsége már régebben is jelentős húzóereje volt a keleti országrész fejlesztésének.

Szárazföldön mindig erős volt Kína, (bár Vietnam vissza tudta verni őket), a tengeri flottájuk szorul fejlesztésre és fejlesztik is teljes erővel, hogy a tengeri terjeszkedést is meg tudják kezdeni. (Ennek kiegészítő megoldása a „selyemút” politikája, ahol nyugat felé igyekeznek támaszpontokat kialakítani.) Erős flottával visszafoglalhatják Tajvant, és még számos sziget megcélozható a Csendes Óceánon, ennek nem is nagyon fogja tudni útját állni a belső ellentétek mentén meghasadt, saját problémáival foglalkozó USA vezette szövetség. A Fülöp-Szigetek, Dél-Korea, Japán, Ausztrália sem lesznek többé biztonságban.

Abszolút szuperhatalomról beszélünk tehát a mai Kína esetében, amely nagy erővel fejleszti a hadseregét és építi ki a gazdasági, politikai támaszpontjait a világ különféle részein.Kína „megaláztatása” tehát ideológiai kreálmány, ami erősíti a bosszúvágy révén a harci szellemet, de valós alapja alig van. A kínaiak magukat alázták meg azzal, hogy évszázadokra teljesen bezárkóztak, egymás ellen harcoltak véres polgárháborúban, vagy éppen a kínai kommunista párt próbálta az akaratát rákényszeríteni a népre, ami Mao halála után, 1978-ban ért csak véget, és váltotta fel egy hibrid modell, ami a kapitalista és a kommunista rendszer valamiféle ötvözete, de az idők során ez is változik.

Ugyanúgy félremagyarázzák a kínaiak a Szovjetunió bukását is, ami valójában nem a nyugati propaganda hatása volt, hanem a belső gazdasági problémák eredője. A 70-es évek válságát követően a nyugati országok képesek voltak gazdaságilag alkalmazkodni és modernizálni, ami a „keleti blokkban” nem sikerült, és egyre nagyobb lett a különbség a keleti és nyugati életszínvonal között, emiatt a marxista ideológia sem volt már működőképes. A keleti blokk összeomlásához jelentősen hozzájárult az is, hogy a kommunista elit velejéig korrupt volt. A "nyugati propagandával" viszont megideologizálható az a törekvés, mért van szükség az internet cenzúrázására, ami valójában nem több mint a kommunisták egyik hatalmi eszköze.

Az ideológiai agymosás, ami Kínában megy a tömegek körében talán népszerű lehet és jól mozgósítja a társadalmat, ezen kívül elfogadhatóvá teszi a kíméletlen versenyt és az önkizsákmányolást, viszont ezzel összefüggésben nagyon sok tehetséges kínai tudós és művész hagyta el az országot, mert nem érezte már ott magát biztonságban.

 

Felhasznált források:

https://www.youtube.com/watch?v=8towFNE79NA

https://en.wikipedia.org/wiki/Timeline_of_Chinese_history

https://en.wikipedia.org/wiki/Century_of_humiliation

https://en.wikipedia.org/wiki/Great_Chinese_Famine

 

 

Tovább az eredeti oldalra!