Ideo-logikák / 2024. február 18., vasárnap

Így tisztelhetik az időseket a fiatalok

A tisztelet nem magától értetődő dolog

Amikor tisztelünk másokat, az sosem magától értetődő, hanem általában valamilyen oka van. Például azt feltételezhetem, hogy az idősebb embernek lehetnek olyan képességei, amik bennem nincsenek meg, de az adott helyzetben jók lehetnek. Esetleg még amiatt is tisztelhetem, mert akár sikeresen kikerülte az élet egyes csapdáit, akár már túljutott ezeken. Az emberi kapcsolatokban legtöbbször valamiféle csere történik, mindig valamit valamiért. Itt is érvényes a közgazdaságtanon messze túlmutató, a természetben is érvényes kereslet-kínálat törvénye, tehát amíg sok gyerek volt és kevés idős ember, ráadásul a világunkban a változások eléggé lassan követték egymást, addig az idősebbek szerepe fontosabb volt és a tudásuk is többet nyomott a latban mint manapság. Nem jár automatikus tisztelet a nyugdíjasoknak a minden egyes embert megillető tiszteleten felül, teljesen más eset persze a szüleinket megillető, hálán alapuló tisztelet, és rajtuk kívül még azon időseknek járó megbecsülés is, akik magas kort értek el, viszonylag jó fizikai és szellemi állapotban, tőlük is van mit eltanulnunk. Természetesen fontos lehet még az is, hogy az idős ember társasága adott esetben kellemes amellett, hogy a múlt eseményeinek olyan „tárháza”, amit az internet sem tud nyújtani. Automatikus tiszteletet azonban csupán a kora miatt ne várjon senki, főleg annak fényében, hogy egyre növekszik az eltartásra szoruló idősek aránya a fiatalokhoz képest.

Felejtsd el a nyugdíjat

A nyugdíjat mint kategóriát jobb lenne elfelejteni. Ez nem azt jelenti, hogy egy kor elérése után ne kaphassunk valamiféle életjáradékot, hanem a nyugdíjról vallott mai felfogásnak kell átalakulnia. Teljesen igazságos nyugdíjrendszer csak az lenne, ha nem lenne semmilyen nyugdíj, mindenkit a gyerekei és a rokonsága tartana el, akinek ilyen nincsen, nekik maradnának a különféle állami segélyek és jótékonysági szervezetek. Ez persze extrém felfogás és nem gondolom, hogy meg is kellene megvalósítani, viszont tény, hogy az egyik generáció nyugdíjkassza-befizetései tartják el a következőt (nálunk jelenleg legalábbis), kivéve persze azokat, akiknek saját megtakarításaik is vannak. Az alapelv, amire ki szeretnék lyukadni inkább az lenne, hogy a hasznos munkavégzést tartsuk természetes elvárásnak még idősebb korban is, ez inkább társadalmi-etikai elv lenne, nem pedig jogi norma. (Ma is egyébként sokan tapasztalják meg nyugdíjasként a társadalmi státuszuk hirtelen leértékelődését, magyarán szólva „nyuggerekké” válnak.) Például 60-65 év özött a napi 6 óra, 65-70 év között a napi 4 óra munkavégzés lehetne az átlagos, kivéve persze azokat, akik az otthoni, családi munkavégzésben kapnának fontos feladatokat. Mindez persze teljesen elrugaszkodott elképzelés a mai politikai viszonyoktól, amikor választásokat dönt el a nyugdíjasok nagy tömege. Viszont gondoljunk bele, hogy pár évtized múlva ez a mai rendszer nem fog működni, mert a generációk közötti feszültségek olyan mértékűre nőhetnek, hogy vagy demokrácia egésze bukhat meg, vagy pedig a választójogi rendszert kellene valahogyan átalakítani. Ezen a helyzeten segíthetne hosszabb távon egy átmeneti időszak bevezetése csökkent munkaterheléssel, nyugdíj előtt álló embereket célzó programok támogatásával.

A „Nők 40” program alkotmányellenessége

Ebben a kérdésben nyilván senki nem lehet teljesen elfogulatlan, hiszen valamelyik nemhez fog tartozni, valószínűleg még egy férfi szakértő is mást fog mondani mint egy nő. Másrészt viszont különösebb jogi szakértelem nélkül is kimutatható, hogy a program nem illeszkedik sem az alaptörvényünkbe sem a diszkriminációmentesség követelményrendszerét nem teljesíti, csak az alkotmánybíróságunk szervilis, konfliktuskerülő felfogása miatt tudott átmenni. Ha megnézzük a pozitív diszkrimináció fogalmát kicsit alaposabban, akkor találhatunk eseteket, ami ennek nem felelne meg. Ha például hozok egy törvényt, ami a barna és a zöld szeműeknek kedvez, akkor az a gyakorlatban nem jelenete mást, mint a társadalom mondjuk tíz százalékát alkotó kék szeműekkel szembeni diszkriminációt. A pozitív diszkrimináció a gyakorlatban mindig olyan esetekről szól, amikor egy kisebbség hátrányos helyzetét orvosoljuk, segítséget nyújtunk nekik. Ez az elv nyilvánvalóan nem teljesül akkor, ha az ötven év feletti korcsoportokban a társadalom több mint felét alkotó hölgyekre vonatkoztatjuk. Ráadásul megkérdőjelezhető annak a jogossága is, hogy a felsőfokú tanulmányokat nem számítja be, hiszen az iskolákat elvégző nők (és férfiak) a társadalmi igények miatt végezték el azokat (a kurzusok arányát a társadalmi igények határozzák meg), ráadásul duplán bünteti őket a rendszer, hiszen nappali tanulmányaik alatt nem nagyon volt pénzkereseti forrásuk. A következő ellentmondásos pont (most nem is az igazságossága a fő kérdés, azzal kapcsolatban, hogy a hölgyek általában magasabb kort érnek meg), hogy a „nők 40”-nel nyugdíjba vonultak közül sokan tovább dolgoznak, gyakorlatilag dupla fizetéssel, ami egy rendszerhiba, visszaélés a törvény eredeti céljával, hiszen nem erre találták ki. (Arra szolgálna, hogy a nagymama otthon segítsen a családban, és ezzel ösztönözzék a gyermekvállalást, de erre a célra lenne való a nagyszülői GYES). Mivel nálunk a társadalmi etika és adótudatosság egyaránt fejletlen, ezért előfordul, hogy az általános iskolát vagy középiskolát végzett szabályosan a képébe röhög a szakmájában a kora miatt kínlódó felsőfokú végzettségűnek (valamint azoknak, akik önhibájukon kívül időnként munkanélküliek voltak), nőnek és férfinak egyaránt, láttam pár ilyen esetet. A gyakorlati változás ezen a helyzeten persze nem egyszerű, hiszen a nyugdíjrendszer így is túlfeszített, és senki nem akarja még egyszer azt a helyzetet, ami a rendszerváltozás után történt, hogy pár év alatt kis túlzással a fél ország nyugdíjba ment, ami egyik oka volt annak, hogy szinte beszakadt az állami költségvetés.

A jó öregedés elsajátítása

Vannak nagyon is gyakorlatias szempontok, sőt tanácsok a jó öregedés elsajátítására és mindenkinek ajánlom, hogy kezdje el böngészni a netet ilyen jellegű témákra 50 év után, amikor a legtöbbünk munkabírása lassanként csökkenni kezd. Így például tanulj meg főzni egyszerűbb ételeket legalább, nagyon sokféle dolgot meg lehet tanulni még idősebb korban is, ami a család és a rokonság hasznára lehet. Fontos az is, hogy ne sokat panaszkodj, ami ha egyfajta szelepként szolgál is a feszültségek levezetésére, és néha indokolt is lehet, viszont a folytonosan panaszkodó embert senki nem szereti. Próbálj meg egészséges életmódot élni, erre jobban kell figyelni idősebb korban, kontrollvizsgálatokat is ajánlatos évente vagy pár évente végezni. A jó erőállapot, a kondíció fenntartásának a jelentősége szintén megnövekszik. A szellemi felfogóképességünk hanyatlásának lehetőség szerinti megelőzése szintén fontos lehet, erről is sok mindent lehet olvasni a neten. A nyugdíjba vonulás nem ritkán együtt járhat a szellemi inaktivitással, ami beszűkíti az ember felfogását, - bár egyes politikusok számára ez sajnos inkább lehetőségeket jelent mint problémát. Nagyon sok egyebet lehet még találni és hozzátenni mindehhez, az idősebb korban alapvetően az emberekkel foglalkozás, főként a gyereknevelésben való részvétel kaphat nagyobb szerepet, az addigi szakmai karrierhez képest.

A malthuziánus katasztrófa lehetősége

A Malthus-féle elv, hogy a társadalmak túlnépesedését a különféle háborúk, járványok és éhínségek gátolják meg, szerencsére az utóbbi évszázadokat tekintve már nem annyira érvényesült, - az emberi történelem nagy részében viszont igen. A mostani helyzet nem biztos, hogy mindig így marad, főként az éghajlatváltozás nyomán fellépő környezeti katasztrófák fenyegetése boríthatja fel, bár az előbb említett többi csapás is bekövetezhet pár évtizeden belül, ami rengeteg ember számára az egyik napról a másikra való puszta vegetálás szintjét hozná el. Az egészségügyi ráfordítások ettől függetlenül is egyre növekvő tendenciát mutatnak a társadalmak öregedésével, a COVID járvány terheit is a fiatalok fizették meg, és az egyre növekvő állami költségvetési hiányok is a jövő generációknak jelentenek majd nagyobb terheket.

Arról lenne szó tehát, hogy nem csak a fiatalok számára lenne szükséges egy karrier út kijelölése, hanem az idősödő emberek számára éppúgy, az ötvenöt és hetvenöt év közötti időszakra speciális munkalehetőségeket, hasznos tevékenységeket kell, hogy tudjon kínálni a társadalom, átgondolt és célzott programokkal (állam, önkormányzat, család, társadalmi szervezetek egyaránt). Az emberek ugyanis nem attól lesznek boldogabbak, hogy nyugdíjas korukban egész nap a tévét nézik, vagy különféle látszattevékenységeket végeznek, hanem a társadalom és a kis közösségek számára is értéket állítanak elő. Ami most folyik nyugdíj téren az nem más mint az emberi erőforrással való pazarlás, a képességek elvesztegetése. Létezik persze olyan is, hogy „jól megérdemelt pihenés”, de leginkább 75-80 éves kor fölött. Saját magam számára is megfogalmaztam azt a célt, hogy nem leszek kicsinyes járadékvadász, nem fogok bizonyos kor elérése után sem a nyugdíjra spekulálni, hanem hinni fogok abban, hogy mindig lesz számomra valamilyen hasznos és értékes munka.

Tovább az eredeti oldalra!