Ideo-logikák / 2023. december 3., vasárnap

A városi kultúra eltörlése

Sokan még mindig nem nagyon értik, hogy mi történik ma Magyarországon. Így például az értelmiség még nem jött rá, hogy becsapták, en bloc átverték, gyakorlatilag mindegy, hogy a felsőfokú végzettségű emberek melyik csoportjáról van szól. Ezek nagyon erős szavak, de egyre inkább közelítik azt a fajta igazságot, ami fehéren-feketén kirajzolódik a jelenlegi tendenciák közül. Amit nálunk „kultúrharc”-nak neveznek, ez a homályos értelmű szó valójában azt jelenti, hogy a városi kultúrát egy szűk keretek közé kell szorítani, képviselőit a megtűrt kategóriába sorolva, karanténba zárva tartani. Tömören ez a helyzet, és minél később kezdünk szembenézni a valósággal, annál fájdalmasabb lesz.

A matek a hatalom részéről kétféleképpen is kijön. Egyrészt a törzsszavazók legnagyobb táborát a radikális jobboldaliak esetében a kisebb településeken levő, gazdaságilag hátrányos helyzetben levő, kevéssé versenyképes tudással rendelkező, gyámolításra szoruló ember jelentik. Így van ez mindenhol, a törököknél, franciáknál, az USA-ban, de még Kínában is figyel arra a mostani kommunista hatalom, hogy a falusi lakosságot jobban támogassa. Ezt a fajta szavazótábort erre mifelénk úgy lehet megerősíteni hosszabb távon, hogyha csökkentik a jóval mobilabb értelmiségiek, általában a képzett emberek arányát a társadalmon belül, ami az oktatási rendszer befolyásolásával valósítható meg a leginkább. (Igazából egy mutogatás van itt, hogy nem mi tehetünk róla, a világ ilyen, az európai értelmiségi kultúra ideje lejárt. Ez viszont egy nagyon könnyű pozíció, mert szűk látókörű, hárítja a felelősséget, sőt még cinikus is.)

A másik matek, hogy a szélsőjobb annyira régi hagyományokhoz megy vissza, hogy hamarosan eljut (ha még nem jutott el) a feudalizmusig, a felvilágosodás tagadásáig. Nagyon sokan vannak nálunk, akik sosem szakadtak el a feudális gondolkodásmódtól, a „vannak kiváltságosok” elvének elfogadásától, tehát attól, hogy egy arisztokrácia egy külön kaszt, ahová születni kell, bejutni nem lehet. A NER rendszere lényegében most ezt állítja vissza. A demokráciát lényegileg nem igénylő emberek megnyerése nem nehéz, ha a biztonságukat szavatolja a mindenkori hatalom. A magyarok többsége biztonsági játékos, annyira így van ez, hogy mondjuk csak ki nyíltan: rendszerint gyáván viselkedünk. (Ehhez persze hozzá tartozik, hogy a bátor embereket a történelmi események erre mifelénk rendre kiszelektálták. Ezért nem is mondom, egyik nagy gondolkodónkat idézve, hogy „Legyetek bátorak.” ) A kistelepüléseken élőket a városi értelmiségiek általában nem értik. Azok viszont, akik megértették, nagyon jól manipulálják őket a saját céljaikra, hiszen ezek az emberek már el is várják, hogy a napi propagandában is megkapják, amit hallani szeretnének.

Most kezd csak leesni a tantusz az értelmiségieknek, hogy ha jó megélhetés és karrier a céljuk, akkor a szakmai szempontjaikat gyakran hátra kell sorolni a politikai elvárások mögé. Politikailag irányított kultúra létezik persze és mindig is létezett, lehet parancsra oktatni, műalkotásokat létrehozni és tudományos kutatásokat végezni, mindez lehetséges, csak a végeredmény minőségét tekintve lesz silány, amint ezt látjuk is nap mint nap.

A nagyvárosokban koncentrálódik a tudás és a kreativitás nagy része, most íme jól láthatóan a nagyvárosok gyakorlatilag már ellenséggé váltak a hatalom szemében.

A falusi vagy néven nevezve paraszti hagyományokat őrző világgal jó kapcsolatokra törekvő értelmiségi emberek pedig jelenleg nem tehetnek mást, mint megpróbálnak beolvadni. Ennek a magatartásnak apró jelei vannak, így például a pontos fogalmazásokra törekvések helyett azt mondják, hogy „izé, izé, izé”, ami tipikusan parasztos. Vagy például elfogadják azt a fajta primitív, népi vallásosságot, aminek a lényege, hogy „Istenke majd megsegít”.

A kép ennél is borúsabb sajnos, ami a jelenlegi tendenciák alapján kirajzolódik (viszont nem teljesen reménytelen, mert a tendenciák bármikor megváltozhatnak). Ennek a képnek a része az Orwell 1984 című regényében felvázolt vízió megvalósulása, ahol az állampolgárok ellenőrzése tökéletes mértékű a hatalom részéről, ennek már nincsenek technikai korlátai többé. (Amikor kérdezték a kormányt, hogy lehallgatja-e az ellenzéket a Pegazus szoftverrel, akkor a válasz az EU-felé „Már hogy képzelik?”, a saját szavazótábor felé „Naná, hogy!”). Szó szerint megvalósulhat az orwelli példa, hogy még a történelemkönyveket is átírják, hogy a barátunk sosem Óceánia volt, hanem Eurázsia.

Ez rajzolódik ki lassanként, egy ilyen fajta képet lehet kirakni a kis mozaikokból, ami körülbelül olyanfajta tevékenység, mint gyerekkorunkban a szex megértése volt, aztán eltelt pár év és kiderült, hogy mennyire jól gondoltuk vagy sem. Az irány mindenesetre világos, a rendszer folyamatosan tolódik jobbra, ami többek között azzal is mérhető, hogy a Fidesz nyugaton azokkal a pártokkal érez közösséget, amelyek célja az EU-ból való kilépés vagy hogy legalábbis az EU-t egy pusztán formális szervezetté alakítsák, amit egyáltalán nem érdekel mindaz, ami az egyes tagállamokban történik.

Két kérdést még legalább érdemes megvizsgálni. Az egyik, hogy mennyire szilárd gazdasági lábakon áll a rendszer, és ezek a lábak számomra robusztusnak tűnnek, mert egyaránt haszont élvez a magyar állam a nyugati és keleti kapcsolatokból is. EU támogatások mindig fognak jönni, ha kevesebb is mint eddig, és az itteni nyugati cégeket is lehet folyamatosan fejni, épp amiatt, mert a magyar piacon levő eredményesség nem létkérdés a számukra, hiszen ez a piac viszonylag kicsi. Viszont most már újabb fejlemény, hogy a keleti kapcsolatokból is hasznot húzunk, például az olajszállításokból. (Kicsit emlékeztet a helyzet a 80-as évekre e tekintetben.) A kép ennél jóval összetettebb, mert a MOL és az OTP is szépen nyomul a Balkánon és a volt szovjet tagköztársaságokban is, a magyar nagyvállalkozóréteg erősödése pedig nem feltétlenül rossz hír. A rendszer viszont olyan szempontból is robusztus, hogy pazarló, nem hatékony és nem környezetbarát.

Másik felmerülő kérdés, hogyan tud az összefogásra képtelen magyar értelmiség megújulni egy ilyen helyzetben? Ezt nem tudom, bár vannak ötleteim.

A liberális értelmiség helyzete a legnehezebb, mert felül kellene vizsgálnia mindazt, amit a szabadságról gondol. A ma embere látszólag szabad, de sokkal több a függőségünk mint régen, ilyen például a képernyőfüggőség, cukorfüggőség, technikafüggőség, fogyasztásfüggősség stb. (Mindez csak a fantáziálgatást segíti az emberekben, a képzelő fejlesztésével szemben.) Szabadságunkkal nem megfelelően éltünk, aminek egyik eredménye lesz pár éven belül a központilag kontrollált sajtó és internet lekorlátozása, Kínához és más országokhoz hasonlóan.

A magukat igazi baloldalinak, szocialistának mondók is találkozhatnának olykor rászorultakkal, hátrányos helyzetű emberekkel és tehetnének néha értük valamit.

A jobboldali emberek pedig rájöhetnének, hogy nem mindig jól szelektálnak a hagyományok között, és hogy (a gyakran új keletű) hagyományainkat fenyegetné valami, az sokszor csak ijesztgetés, a szó szoros értelmében vett parasztvakítás, amit világosan ki kell mondani. A jobboldali, konzervatív ember sem vonulhat vissza a csigaházába, ha az értékei és érdekei valóban fontosak számára.

A legfontosabb talán hiteles környezetvédő politikusok belépése lenne a közéletbe. Egy környezetvédő az életmódjával is kifejezi az elveit, például a tömegközlekedést használja, autót ritkán, repülőutakra sem költ, támogatja a helyi termelést, kevés húst fogyaszt stb.

Az is fontos lehet, hogy kevesebb bölcsész és jogász végzettségű akarjon politikai hatalomhoz jutni és nőjön a jelöltek között a gyakorlati szakemberek aránya.

Most úgy érezhetik sokan, hogy beültették őket a körhintába, ami jó mókának tűnt egy darabig, de nem akar leállni.

Tovább az eredeti oldalra!