1229. BEKIÁLTÁS: Így vált tűzfészek Ukrajnából – 3.
Pillanatkép a Majdan, többek utólagos állítása szerinti, 2014-es februári békés forradalmáról, amelynek több mint ezer halálos áldozata volt – Akkor még a Donyec-medencei oroszok el sem tudták képzelni, hogy egy nacionalista fordulatot követően másodrendű állampolgárokká válhatnak (Fotó: Andrej Sztyenin, Ria Novosztyi)
Oroszország Ukrajnára támadásának kétéves fordulójához közeledve egymást érik a 2022. február 24-e óta zajló háborúval foglalkozó elemzések. Ehhez képest a Bekiáltásban már tíz évvel korábban megjelentek azok a híradások, amelyek az összecsapás veszélyére figyelmeztettek. Az Újraközlés-sorozat 1. részében a 2014. november 23-ai, Hadüzenet nélküli háború című összefoglalómat tettem közzé arról, miként lépett az európai érdek helyébe az amerikai azzal, hogy Németország és Franciaország megszegte a Deauville-i egyezséget. A 2 részben, a tavaly decemberi eseményekhez kapcsolódva, a 2018. október 16-ai Egymást szorongatják a patriarchák című cikkemre támaszkodva idéztem fel, hogy a hibridháborúban az egyházi konfliktus előidézése is eszközzé vált Kijev Moszkva ellen fordításához. Ezúttal a 2014. január 27-ei
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: