Diós-almás pite

 Most éppen ez a süti a sztár nálunk, sorozatban többször elkészült.

Megvagyok, csak éppen nem volt időm, s nem mellékesen kedvem se, mert ha az lett volna, csak-csak szakítok rá egy fél órácskát néha. Volt néhány fellángolás, elhatározás, amikor egy-egy különösen finomra sikerült új sütemény került ki a kezem alól, meg mikor Fiam mondta, hogy népszerűsítette a blogomat a laborban, s többen mondták, hogy ők már ismerik- ez léleksimogató volt, de nem eléggé. Megvártam az őszi szünetet, amit idén különösen vártam. Csak két hónap telt el az iskolakezdéstől, de máris lemerültem szellemileg. Szeretnék beiktatni egy semmittevő napot is, de nem engedi a lelkiismeretem: sok mindent elhanyagoltam, amit pótolni kell, sulis teendőim is vannak, s egy továbbképzést is a nyakunkba sóztak, amit november végéig teljesíteni kell- a kezdeti kíváncsiság hamar közönnyé alakult át, így nagyon nyögvenyelősen haladok vele. Nem úgy a sütéssel-főzéssel, főleg, ha jönnek haza a gyerekek. Olyankor a konyhában töltöm az időm, meg velük. Főleg, hogy idővel egyre ritkulnak a gyerekes hétvégék is. A szokásos hosszabb távollét utáni magyarázkodást követően rátérek a sütire is.

Van a szomszéd faluban, Ipolydamásdon egy gyümölcsös, ahonnan be szoktuk szerezni a télire való almát- meg hagymát, krumplit, frissen préselt gyümölcslét. Egyszerre nem sokat, mivel hűtőházukból télen is lehet vásárolni, így nem fonnyad ránk az alma. No, ebből készült almás pite, már háromszor is az őszön. Dióval szórtam meg a tetejét, ez tette a szokásosnál is kapósabbá. Persze fotó csak egyszer készült róla, az is ilyen hevenyészett telefonos:

Hozzávalók:

A tésztához:

• 45 dkg liszt
• csipet só
• 10 dkg cukor
• 1 csomag sütőpor
• 25 dkg margarin
• 2 tojás
• 1-2 evőkanál tejföl