SZÍNHÁZI LÁTCSŐ / 2018. szeptember 30., vasárnap

Valahogy majdcsak. Secondhand - szovjetűdök. Örkény Színház, 2018 szeptember

 

 

 

(kritika, Örkény, Secondhand szovjetüdők)

Szvetlana Alekszijevics a kortárs orosz irodalom vitatott, de mindenképpen az egyik legizgalmasabb alakja. Nemcsak érzelmileg - úgy is persze, hiszen olyan témákat boncolgat, amik a hétköznapi orosz identitásról tudósítanak, abban való sztereotípikában erősítenek vagy éppen abból forgatnak ki olvasókat- hanem műfajilag is. Sokan még azt is megkérdőjelezik, hogy az ő dokumentarista sorsdrámái egyáltalán még a szépirodalomhoz tartoznak-e? Pláne részei-e annyira a szépirodalomnak, hogy akár még Nobel-díjat is érdemelnek?
Egy azonban biztos, bármit is gondoljunk az irodalmi formáról, Alekszejevics írásai következetesen Alekszijevics világát építik fel a történelmet alulról érzékelő orosz emberről. Ő a szépirodalmi erejű interjúival mutatta meg azt a  szovjet lélekről, az orosz életformáról, annak tragédiáiról, amit egykor Gogol vagy Csehov egészen más irodalmi eszközökkel.

Az Örkény előadásában viszont nem biztos, hogy egy Alekszejevics-olvasó száz százalékban Alekszijevicset tud majd azonosítani, sokkal inkább azt látjuk, azt halljuk, hogy az írásairól, a mai orosz ember Alekszijevics-tükréről az alkotók mit  is gondoltak. Egy néha nehezen követhető, hullámzó erejű , de igen érdekes előadás lett a végeredmény. Egyik jelenetben már Putyin Oroszországáról hallunk, hogy aztán a következőben ismét Csernobilban, vagy az afganisztáni háborúban találjuk magunkat.

Az "etűdök" meglehetősen váltakozó színvonalúak. Alekszijevics például biztosan nem szórakoztatni akart az írásaival. Sőt. Ugyanakkor az előadás egy-két jelenete mégis erre tesz valamilyen fura és néha meglehetősen idegennek ható kísérletet. A tragikus orosz és posztszovjet életforma, a tragédiák, mint hip-hop, rap és punk-téma a Pussy Riotnak erős eszköz, de nem biztos, hogy ez ugyanilyen erős az Örkényben is, pláne, hogy ugyanolyan jól áll Alekszijevics mondanivalójának is.
A Peer Gynt lázálmas Grane ló jelenete, ami egy szánon az örökkévalóságba repíti Aase anyót  mélylélektani parabola eszközeként itt kissé furán hat, mint a kazah pusztákra és a szovjet kényszernevelő otthonokba visszavivő eszköz. Formailag nagyon gazdag, szinte lenyűgöző erejű a jelenet, mégis valahogy nem nagyon illik Alekszijevics szikár, pontos, és mélyen tragikus soraihoz.
A legerősebb színházi pillanatok azok, amikor túlburjánzó ötletelés és továbbértelmezés, látványtuningolás nélkül a színészek monológokban, tragikus egyszerűséggel, néhány sűrített színházi pillanatban tolmácsolják nekünk a sorsokat.

Megrázó erejű, az este legesszenciálisabb pillanatainak az egyike Csuja Imre csernobili embere, aki a családja ajtajával meséli el az őt ért tragédiák sorát. A kisemberét, aki egyik nap még éli az  egyszerű életét, másnapra meg hirtelen szenzációvá válik az egész világ számára. Nem tudja sem ezt feldolgozni, sem a kislánya halálát. A kapaszkodási pont számára az az ütött-kopott ajtó, amire mindig is  a halottaikat fektették ősi családi szokás szerint,amíg a koporsó  meg nem érkezett a házhoz. Az ajtó amin ki-be jártak az életükben, ami a gyászban is mindig fogódzkodó volt. Bármi is történjék azt tudni lehet még egy atomkatasztrófában is: a halottat az ajtóra kell fektetni. Az az ajtó tőle elvehetetlen, amin a hétéves kopasz, halott kislánya feküdt, s amiért ő később az élete kockáztatásával is visszamegy a tiltott zónába. 
Szintén döbbenetes erejű Znamenák István jelenete, aki először orosz ezredes, az afganisztáni háborúban, majd a szemünk láttára alakul át gyászoló bábuskává, aki Kosztya fiát gyászolja soha el nem múlóan, mégis valamifajta megnyugvást találóan a gyászában. Amiben természetes egyszerűséggel férnek meg a koporsójából kipotyogó kukacok, és Kosztya ölelésének az emléke. 
Csákányi Eszter kilencvenes évekbeli pörgős, orosz menedzserasszonyának a monológja szintén az előadás legerősebb pillanatai közé tartozik. Szinte végigsuhan vele a nézőtéren a friss szél, amit a jelcini Oroszországban az egy pillanatra a világra kinyíló Oroszország ellenállhatatlanul erős pezsgése jelentett orosz társadalomnak, vagy legalábbis  az erre fogékonyaknak. (Mert Szvetlana Alekszijevics vonatozó írásaiból, és azóta a putyin-i Oroszország irányvonalából is az derül ki, korántsem ez a nyitottság az, amire nagy többségében vevő az orosz társadalom.)

Csontig hatoló a metrós etűd is, amiben a csecsen terrorista robbantásának a történetét halljuk a túlélőktől, akik éppen ott voltak és a hétköznapi ügyeik után jártak, amikor a Komszomolszkaja megállónál hirtelen kizökkent velük az idő. Nem csak egyszerűen a repülő szilánkok érezhetőek a szavak erejéből, hanem az is, hogy micsoda árat kellett fizetnie az orosz kisembereknek Putyin háborús ambíciói és uszításai kapcsán. A jelenetben Zsigmond Emőke neurotikus orosz tinilánya, aki a két orosz világ határán él, és már nem kapja meg azt a mankót sem az összeomló szovjet birodalmon túl, de még az újkeletű nagyhatalmi státuszon innen, amit a sztálini kisember és kommunista kisember még megkaphatott: a nagy egységbe való belesimulást, az áldozatiság természetességének az érzetét, nagyon megrendítő jelenet.

Az előadás minden furcsaságával együtt - nem feltétlenül Alekszijevicset láthattuk viszont Alekszijevics apropóján - egy fontos korlenyomat többféle értelemben is. Jól illeszkedik az Örkény előadásainak abba sorába is, amiben a színház tud és mer a korkérdésekről együtt gondolkodni a nézőivel. Egy előadás, amiben a színház, az alkotók érezhetően felelősséget akarnak vállalni a korról való tudósításért, amiben élnek.

Mi többet kaphatnánk ma egy színházi estétől?


.
szerző: Pajer Hajnalka

fotók: Horváth Judit

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

Tovább az eredeti oldalra!