Crumbs Of Time / 2022. április 9., szombat

Túra a fenséges Babia Gorára

Abban egészen biztos vagyok, hogy a Magas-Tátrát szinte mindenki ismeri, sőt nagyon sokan bizonyára már jártak is ott. Valószínűleg azonban jóval kevesebben hallottak a Babia Gora nevű hegyről, pedig légvonalban csak úgy 20 km választja el Zakopane városától, ami mint tudjuk Lengyelország téli fővárosa. Én sem hallottam róla sokáig, mígnem egy lengyel olvasó (???) megkeresett két éve, hogy a Magyarországra utaznak és ajánljak már a Bükk-hegységben valami jó túraútvonalat. Ezt meg is tettem, próbáltam neki felfűzni a legszebb látnivalókat. Ahogy chateltünk rákérdeztem, hogy van-e neki kedvenc túracélpontja Lengyelországban a Tátrát leszámítva. A válasza a Babia Gora volt. Babia Gora? Megkerestem térképen, ahol egy impozáns körpanorámás hegyet találtam. Szép, gondoltam, aztán beraktam a hátsó gondolatok közé. Ok, talán majd egyszer.

Varázslatos hóformációk

 És ez az egyszer most érkezett el. Aki olvasott már itt a blogon beszámolókat, az tudja, hogy imádom a téli túrákat, ezért tervben volt, hogy ellátogatunk a Tátra lengyel oldalára márciusban, mikor ott még javában tél van. Az előző beszámolóban a Krzesanica csúcsra történő utunkról (tökéletes napsütésben másztunk fel, káprázatos volt, katt!!) írtam, ami az első nap túrája volt és igazából megtehettük volna, hogy utána még egyszer Kiryből indulva mászunk fel mondjuk az Ornakra, de ott motoszkált, hogy tél is van, (és láttam remek képeket a hegy téli arcáról) az idő is remek, szóval miért is ne most látogassunk el oda?

Kilátás Sokolicáról

Az is közrejátszott, hogy a második napra valami könnyebb túrát kerestem, az első nap nagyobb szintje után, itt „csak” egy kb. 800 méteres magasságkülönbség várt ránk. Nade, akkor miért is olyan nagy szó ez a hegy? Mármint oké, hogy 1725 méter magas, de ez azért közel nem a Tátra magassága… Közel is van hozzá, vajon miért ide megy valaki túrázni, ha nem messze magasabb hegyek várják? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljam, beleástam magam a lengyel túra blogok világába és beszámolókat kerestem, gondoltam, ott kaphatok valami választ.

Sokolica

És arra jutottam, hogy a hegyhez kapcsolódó babonák és hiedelmek mellett nyilvánvalóan a kilátás, ami vonzza az embereket. Népszerűségét okozhatja, hogy határhegy, ez a környék a Nyugati-Beszkidek volt a történelmi Magyarország legészakibb pontja is (igaz nem a Babia Gora, hanem a tőle nem messze álló Polica), ma pedig szlovák és lengyel oldalról is megmászható. Kopár teteje és Diablak nevű csúcsa régóta vonzotta a turistákat és ez a népszerűség töretlen. Egyszóval, minden adott hozzá, hogy nagyszerű élményeket szerezzünk ott!

A Polica Magyarország egykor legészakibb pontja

De vissza a szállásunkra! Hogy milyen mértékben népszerű a hegy, azt persze előre nem tudtuk megmondani. Volt egy halvány előérzetem, hogy kicsit korábban kellene kelnünk, mert ha tényleg sokan lesznek, akkor a parkolás nehézkes lehet majd. Így végül fél hatkor keltünk, majd fél hét tájékán elindultunk. Szép napsütés volt és a népi hiedelem szerint egy guggoló asszonyhoz hasonló formájú hegy (elvileg innen kapta a nevét, legalábbis a Hon című folyóirat 1874. 5. számában a hegyre való felmászását elmesélő Jablonszky János ezt írta) egyre közelebb került hozzánk. Egy óra utazás után kb. fél nyolcra érkeztünk meg a Przełęcz Krowiarki-ra (Krowiarki-hágó). És itt a sejtésem beigazolódott. Dacára a viszonylag korai időpontnak egy hosszú sor várt arra, hogy a parkolóba bejuthasson. Ez mindenképp érdekes szituáció volt, mert ebbe a parkolóba több, mint 100 autó fér be… Aztán, ahogy egyre több túrázó jött szembe velünk leesett a tantusz!

Háttérben a Tátra

Olvastam én arról, hogy a napfelkelte csodaszép a Diablakról (ami a Babia Gora csúcsának a neve), de azt nem gondoltam, hogy ez egy ennyire népszerű. Ugyanis az történt, hogy már a napkelte előtt megteltek a parkolók, reggel pedig tulajdonképpen arra kellett várni, hogy valaki elhagyja a területet és beférjen valaki más… Ez pedig annak, aki ide menne túrázni egyet jelent: korán kell menni! (Nos  persze ha másik trailheadet választunk ez egyszerűbb...) A napkeltéről mi nyilván lemaradtunk, meg nem is úgy készültünk egyáltalán, viszont számomra annyira érdekes volt ez a lehetőség, hogy jobban utánanéztem és Michał Sośnicki blogján találtam is gyönyörű képeket, ha valaki gyönyörködne bennük, katt!

Hófenyők

A cikk végén megosztok néhány praktikus információt egy esetleges éjszakai felmászással kapcsolatban, de most a parkolótól folytatom a beszámolót. Nappal. Elég lassan sikerült a parkolás, teljesen tele volt a parkoló, végül azért csak sikerült beszuszakolni a kocsit és elindulhattunk. Persze nem csak egy oldalról lehet felmászni a hegyre, így ha valaki több szintet is vállal, máshonnan is nekikezdhet és így elkerülheti ezt a kellemetlen tumultust. Igazából 5 ösvény vezet a Diablak csúcsra. Persze ez a legnépszerűbb útvonal, mivel viszonylag kis erőbefektetéssel végigjárható.

Végre a csúcs előtt

A két parkoló közül mi a bejárattól távolabbinál álltunk meg, de ez olyan 200 métert jelent. Aztán majdnem jegy nélkül surrantunk be a nemzeti parkba, mert nem vettük észre, hogy fizetni kell, de aztán megkérdezték, hogy vettünk-e jegyet, szóval végül nem blicceltünk. A belépő 600-800 Forint volt személyenként. Innen szép fenyőerdőben kezdtük meg az emelkedőt. Sokan voltak körülöttünk, de ez még a vállalható tömeg volt. Szerintem egy fél óra alatt felértünk az első kilátópontra a Sokolicára.

Lazán pihenő túrázó

Innen fantasztikus kilátásunk nyílt a Babia gora hatalmas tömbjére. A tetejét nem lehetett látni, de az oldalában álló kissé behavazott fenyvesek nagyon szépek voltak. Kicsit elidőztünk, lévén rengeteg időnk volt, majd immár ritkább fenyők között haladtunk tovább. És igazából innen nem messze már egyszer csak kinyílt a látóhatár. Feltűntek a Magas-, és a Nyugati-Tátra csúcsai. A nap ugyan vékony felhőzet mögé bújt, de így is Pazar volt a látvány. Ahogy egyre feljebb értünk a fenyők kezdték elveszíteni formájukat és hószobrokká váltak. Ez nagyon meséssé tette az egész helyet, emiatt pedig sokat kellett megállnunk fotózni…

Csúcs!

A szél munkája is látszott mindenhol. A Babia Gora egyébként nagyon változékony időjárású, ezt jó észben tartani, ha ide készülünk! A már említett Jablonszky úr így írja ezt le: „Viharpróféta hirében áll ; ha elborul az orom, siet betakarítani szénácskáját az árvái lakos, nehogy a gyorsan előtörő felhőszakadás árja széthordja.” És a szél most is fújt természetesen. De nem volt vészes egyáltalán. Hasonlóan az előző napunkhoz, most is igen kegyes volt hozzánk az ég. A gerincről végig pompás kilátásunk van, a szint nagy részét magunk mögött tudva odafenn már tényleg csak arra kell koncentrálni, persze vannak még előttünk magaslatok, de ezek könnyen megmászhatók, végig póznák jelzik az utat, mégis történt már, hogy nagy ködben tévedtek el túrázók.

A Nyugati-Tátra

Aznap talán a legérdekesebb túrázó az az úriember volt, aki egy rövidnadrágban és túrabakancsban folytatta ezt a gyalogolós tevékenységet. Hogy jól tette-e mindenki fantáziájára bízom, viszont tavaly a hegyimentők vittek le egy átfagyott hölgyet ugyanilyen koncepció végrehajtása után… Ez az eset azért történt, mert a hirtelen lehűlő időjárás egyszerűen teljesen legyengítette a túrázót. Az életét megmentették, dacára annak, hogy 26 Celsiusra hűlt a teste, mert más túrázók adtak ruhát, neki és a hegyimentők leszállították. És egyébként is igen sokféle ember megfordult odafenn. A normál túrázótól a sima kiscsizmában közlekedőig. Én azért javaslom, hogy télen azért kicsit többet foglalkozzunk a felkészüléssel, mert a nem megfelelő öltözet/felszerelés kényelmetlen helyzetbe hozhat bárkit.

Itt még épült a turistaház

Ez a sortban való túrázás azért később nem hagyott nyugodni és kisebb keresgélés után meg is találtam a választ rá. Ez egy igen kedvelt hóbort jelenleg a Lengyeleknél. Sokan túráznak így, hogy az immunrendszerüket erősítsék, vagy csak a kihívás miatt. A legtöbben szervezetten, nem egyedül vágnak neki, hogy növeljék a biztonságot, valamint készülnek rá. Mindenesetre fura. De vissza az ösvényre. A gerincen már egyáltalán nem voltak fenyők. A szél által épített különböző hóformák szegélyezték utunkat.

Hó, felhő

A hótakarótól ugyan nem volt látható, de a Diablak csúcs környéke olyan mint egy törmeléklerakó. Rengeteg különböző méretű szikla és kő fekszik egymáson, ami akkor keletkezett, mikor az ördög egy helyi lakossal paktumot kötött, miszerint a hajnali kakaskukorékolásig egy várat épít a hegytetőn és amennyiben ez sikerül neki az ember lelke az övé. Aztán ez a hegyi ember kitolt vele, mert mikor már majdnem kész volt a vár a kakast kukorékolásra bírta, így az ördög veszített, de bosszúból az egész várat a hegylakóra omlasztotta. Ezek a romok láthatók ma… Teszem hozzá, hogy természetesen a monda szerint…

A csúcs a másik oldalról

A Diablakra kelet felől egy kicsivel alacsonyabb magaslat megmászása után jutunk. Innen már látszott a majdnem fesztiválhangulat a szeles tetőn. Jó sokan gyűltek össze, mind szlovák, mind lengyel oldalról folyamatosan érkeztek túrázók. Az 1725 méter magas csúcson van csúcskereszt, ami mellett egy kőfal áll, melyen II. János Pál pápának állítottak emléket, aki fiatalon járt itt. Magyar vonatkozás, hogy 1806-ban József nádor is ellátogatott ide, amire szintén egy emléktábla emlékezik. 1912-ben pedig Lenin járt itt. Szóval jó nagy a diverzitás, ha a hegy rajongóit tekintjük.

A Magas-Tátra csúcsai a legmagasabbnak tűnő a Kriván, előtte pedig a Krzesanica, ahol előtte nap jártunk

Felemelő érzés a hegytetőn állni. A körpanoráma egyszerűen páratlan. Keletre a Magas-Tátra, dél felé a Fátra magaslik. Mindenki fotózkodik és szendvicset, meg teát fogyaszt. Egy szélfogó fal van építve – ami mellett jól látszanak a kialakított bivak helyek nyilván azoknak, akik itt éjszakáznak a napkeltére várva – ami mögé mi is behúzódtunk, hogy emellett a fenséges látvány mellett együk meg az ebédet. Most szerencsére minden termoszunk velünk volt, így a tea utánpótlás biztosított volt. Viszont napvédő krém hiányában egyre vörösebbé vált az arcunk…

A csúcs fény-árnyék kombóban

És ha már itt a csúcson vagyunk, írok arról a menedékházról, mely az egyik első igazi hegyi szállás volt a közelben (nem számítva Zichy Ödön által 1880-ban építettet, melyről nem sok információ maradt fenn). Ez 1904-ben épült és az osztrák-magyar Beskidenverein (Beszkid Egylet) finanszírozta és a házon sokáig a magyar lobogót lengette a szél. A maga korában nagyon modern menedékházat kell elképzelni, mely főként kőből épült, ami itt bőven akadt, csakúgy, mint víz, azonban a fát már fel kellett hozni, ezért egy kocsiutat is építettek hozzá. 1904 őszén kezdték az építkezést és még a tél előtt sikerült tető alá hozni, (lásd a mellékelt fényképet) így az őr ott telelhetett. Már akkor látszott, hogy nagyon masszív lett az épület, sehol sem ázott be, vagy tört be a hó.

"Hely van bőven, mert a vendégszobában és a konyhában vagy harmincz, a fedett verandán is legalább huszonnégy ember talál kényelmes ülőhelyet. Az emeleten a két-két hálószobát egymástól elválasztó folyosó 110 cm. széles. A konyha felett van a hölgyek szobája három kényelmes ágygyal, ezen helyiség a ház legvédetteb sarkába van építve és alulról is melegíti a konyha, a mi 1600 m. magasságban még nyáron sem megvetendő; a többi három szobában négy-négy ágyhely van. A menedékház két méter magas helyiségei elég tágasak, jó világitásúak és összes szobái fűthetők." - írta róla Réthly Antal az avatásról készült beszámolójában a Turisták Lapja egyik 1905-ös számában. Ez a menedékház volt a legmagasabban fekvő Magyarországon akkoriban, később meteorológiai állomásként is működött. Sajnos 1949-ben leégett, ma már nem sok látszik belőle. (Amit nem tudok megerősíteni, lévén minden hó alatt volt...)

Hóforma

Mivel ez a menedékház már a múlté, lefelé – az egyébként is logikus körtúra céljából – a ma egyetlenként a hegyen álló és az előbbivel nagyjából egy idős – persze ma már nem az eredeti épület áll ott, kb. az történt vele, ami a Voithaller hüttével, a Hochschwabon, amiről ITT írtam tavaly - Markowe Szczawiny menedékház felé indultunk. Ehhez le kellett ereszkedni a csúcsról és meg kell mondjam, hogy így nyugat felől ridegebb és egyben impozánsabb is a csúcs. A nap itt már nem volt olyan fátyolos, mint délelőtt. Lefelé könnyen haladtunk, megjegyzem szerintem egy sima csúszásgátló azért szükséges, hogy biztonságosan és komfortosan másszuk meg a Babia gorát.

Visszatekintés a csúcsra nyugati oldalról

Erről az oldalról nagyon szép kilátás nyílik a hegy északi oldalára, tényleg monumentális és nehéz betelni vele. A Brona-hágót (1408 m) elérve egy fél óra elteltével már ismét megjelentek a fenyők. Ebből a hágóból lehetne továbmenni, hogy a kisebbik Babia Gorára jussunk. Erre több mint egy órát ír innen a térkép. Így utólag lehet, hogy el kellett volna mennünk még oda is, de nem volt része az előzetes tervnek, így komolyan nem is fordult meg bennünk a továbbhaladás gondolata. Hanem lefelé fordultunk. És itt az a meglepetés ért minket, hogy egy kifejezetten meredek részen kellett elindulni, ami elég sokáig velünk maradt és még csúszásgátlóval is elég nehezen lehetett ereszkedni. Felfelé elég erős kapaszkodó lett volna, jobb, hogy a másik oldalt választottuk. A fenyők között aztán hamar elértünk az 1180 méteren álló menedékházhoz. Ahhoz képest, hogy milyen sokan voltak a hegyen simán volt helyünk odakinn egy padon, ami a kellemes időjárás miatt még jobb is volt, mint bent leülni. bementem rendelni és mivel minden kizárólag lengyel nyelven volt kiírva – és térerő sem volt, hogy lefordíthassam a feliratokat – megkérdeztem van-e valamilyen levesük?

 A Brona-hágó előttünk a Kis-Babia Gora

Azt a választ kaptam, hogy van egy helyi leves, ha az jó esetleg. Jóhogy jó, amúgy is bármi megteszi, ha éhes vagy, de ha valami helyi, azt amúgy is meg kell kóstolni! És nem csalódtunk, egy – sajnos a nevét nem tudom – káposzta, füstölthús és tojás combó, amolyan gulyás leves féle volt és igazán kitűnő. A menedékház 2009-ben újult meg, jelenleg 40 ággyal várja a fáradt túrázókat, de népszerűsége miatt érdemes előre foglalni. kitűnő kiindulópont a környék felfedezéséhez. Nekünk pedig remek megálló volt lefelé menet. És innen egyébként már lefelé szinte nem is kell mennünk, hanem a hatalmas hegyet északról kerüljük meg, végig hatalmas fenyők között.

A Markowe Szczawiny menedékház

Ahogy magunk mögött hagytuk a pihenőhelyet még másfél órát gyalogoltunk a parkolóig. Annyit érdemes megjegyezni, hogy ezen az útvonalon van még egy ösvény, amit akadémikusok útjának neveznek és a Diablakra vezet, ez azonban egyirányú lentről és télen le van zárva, mert egy láncokkal is biztosított kalandosabb útvonal. Meg gondolom a lavinahelyzet is kritikusabb itt, mint a kelet-nyugat irányból.

Visszafelé a menedékháztól

A parkolóba érve konstatáltuk, hogy amennyiben nem a fotózással és a táj bámulásával múlatja az ember az idejét odafenn, igen hamar végig tud gyalogolni itt. Nem véletlen, hogy olyan népszerű napkelte spot. És akkor ahogy írtam néhány jó tanács, ha valaki napkeltére mászna fel: csekkolni kell a napkelte időpontját és a várható időjárást. Ha felhős idő várható nyilván kilátás sem lesz. Hálózsák! Amiben ki lehet várni az eseményt, Polifoam, amit a fenekünk alá tehetünk. Zseblámpa több tartalék elemmel! Termoszban meleg tea, minél több! Az útvonal pedig talán a mi általunk is bejárt a leggyorsabb felfelé. Télen valamiféle csúszásgátló mindenképp kell! Ezek a gyors tippek inkább télre vonatkoznak, de mivel az időjárás elég változékony (nevezik a rossz idő anyjának is) a hegyen nyáron is lehet igen hidegbe belefutni. Összegezve ez egy fantasztikus hely! Teljesen más, mint a közeli Magas-Tátra, vagy a Nyugati-Tátra, ám nekünk magyaroknak is van némi történeti közünk hozzá és természetesen a természeti értékei is egyedülállók. Remélem sikerült kedvet csinálnom a látogatáshoz!

Búcsú a hegytől

Utószóként pedig ismét átadom a szót Réthly Antalnak, aki 1905-ben, a hajdani menedékház megnyitója alkalmából írt cikke végén így foglalta össze ezt a gyönyörű helyet: "Ezen vidék természeti szépségeit leirni nem érzem magam hivatottnak, csak annyit jegyzek meg, nem hinném, hogy akad turista, aki egy ide tett kirándulását megsajnálná. A természet minden szépségeivel megáldott hely ez, a mit eléggé bizonyít az is, hogy idegen ország turistái eljöttek és hazánk ezen szép vidékének legmagasabb hegyén menedékházat építettek." (Turisták lapja 1905)

Kövess minket a Facebookon! Vagy itt a blog.hu-n!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Tovább az eredeti oldalra!