TINTA blog / 2024. augusztus 9., péntek

Szemiotika szavunk történetéhez

Amit ma szemiotikaként, jeltudományként ismerünk, kimaradt a világ jelenségeinek a tudományok között való XIX. századi felosztásából. Tudományként való számontartása olyan amerikai tudósoknak köszönhető, mint Charles Sanders Peirce (1839–1914), Charles W. Morris (1901–1979) vagy éppen a magyar származású Thomas A. Sebeok (1920–2001). A szemiotika az 1960-as években vett lendülete ellenére „kiment a divatból”: néhány évtized alatt kiderült, hogy egyelőre képtelen beváltani a hozzá fűzött reményeket, mindenesetre nem vált vezértudománnyá. A reménybeli szemiotikusokból (Roland Barthes, Umberto Eco, Julia Kristeva stb.) pedig jelentős részben író lett.

Uberto Eco - szemiotikusnak indult, író lett

Az "orvosi" és a "modern értelemben vett" szemiotika több ponton is érintkezik. A szemiotika és az orvostudomány kapcsolatához rögtön adódnak asszociációk: a láz vagy a fájdalom a betegség, a pirulás a szégyen jele stb. Általánosabban megfogalmazva a jeltudomány végső soron a közvetlenül adottól az észlelhetetlen felé haladó megközelítés egy módja, s így bizonyításelméletekre vezethető vissza, jelentős részben az orvosi bizonyításelméletre.

[...] Bővebben!

Tovább az eredeti oldalra!