Reaktor / 2024. január 26., péntek

Ria, Ria Azahriah™️ – Nemzetközi csillag születik?!?

Az ember megnyit egy hírportált – Azahriah. Nyelvkönyvek visszatérő terminusával élve „szörfözik az interneten”: YouTube felkapott – Azahriah. 

Eme cikknek nem célja a sokadik „szemtelenül fiatal” és ”az ország zenei bálványa” jelzőket használva, a mindennapos, szokványos írások sorába beállni és felfedezni, hogy Azahriah éppen egy Balenciaga Speed Knit Trainert vett fel aznap. Ehelyett a folyamatokat szeretném megérteni, megértetni másokkal és válaszokat keresni arra, hogy mi zajlik ma a magyar zeneiparban, mi a siker titka vagy miért fújnak rá egyes körök.

A nyelv börtönében élve visszatérő dilemma zenészkörökben, hogy a belföldi lét mellett mit kezdjünk a nagyvilággal. Ignorálni, kompromisszumot kötni, esetleg nekivágni érdemes-e inkább? 15 millió magyar zenésze akarok lenni vagy nem elégszem meg ennyivel? Angolul vagy magyarul énekeljek?

Azahriah-t is elérte a nagy kérdés, annyi biztos, hogy kisebb-nagyobb klubokban idén novemberben európai körutazást tett, mely remek kiindulási pont tekintve, hogy minden adott, hogy ő legyen az első, aki révbe ér külföldön, a belföldi helyszínek, lehetőségek „kimaxolása” után.

Mi minden adott?

1. Adott egy megkérdőjelezhetetlen zenei érzék, ami már youtuber korában benne lakozott főszereplőnkben és sok gyakorlással, valamint egy tudatos stábbal és egy Desh nevű jóbaráttal ötvözve tarol a piacon. 
   


2. Adott egy különleges hangszín, ami párját ritkítja. Meglehetősen komoly énektechnikai fejlettség szükséges ahhoz, hogy valaki ne rekedjen be, illetve ne menjen el a hangja a koncert közben/után a színpadon ilyen intenzitású és magasságú éneklés mellett.
   


3. Adott egy olyan személyiség, aki az „egy közülünk” karaktert idézi fel a hallgatókban, hibákkal (palacsintafesztivál) és sikerekkel, egy szóval emberien, esendően, akivel lehet azonosulni.
   


4. És végül adott a 21. század légköre, ami lehetővé teszi a gyors és óriási méreteket öltő menetelést, ami korábban példa nélkülinek és elképzelhetetlennek. „Rohanó világunkban…” – ebben az esetben valóban rohanó, sőt, ellenben nem kapkodva rohanó!
   

(Forrás: Facebook – azahriah.official)

Modernizálódó zeneipar

Különleges folyamatok zajlanak le a magyar zeneiparban az elmúlt években. A generációváltás kezd a végéhez érni, a fiatalabb korosztály átvette a stafétát. Az életkorokat elnézve könnyen állhatunk be az említett „szemtelenül fiatal” sorba, miközben nem ez az, ami szokatlan, hiszen a Kádár-rendszer zenei életének megkerülhetetlen alakjai, így Presser Gábor, Demjén Ferenc, Kóbor János, Szörényi Levente vagy Bródy János is a 20-as éveik legelején már aktívan zenéltek. Eltérő viszont az időtartam, ők még egyesével lépcsőztek. Míg Presseréknek, de még az utánuk következő generációknak is teljesen más terepen kellett helytállniuk, addig a Z-generációnak úgyszólván minden azonnal jön, hihetetlen ütemben, az említett lépcsőkön olykor hármat-négyet kihagyva.

A hazai zenei szcénában meghatározó helyszínt, a Budapest Parkot annyiszor tölti meg, amiről komplett zenekarok, akár évtizedes múlttal csak álmodnának. Egybevág ezzel a Carson Coma esete, akik az MVM Dome-ban adnak szülinapi koncertet 5 éves megalakulásuk apropóján. Ilyen ez a 21. századi légkör, nemcsak a TikTok videók, hanem az élet is gyorsabb. Axiómának számított a jelenlegi hullámot megelőzően, hogy egy bárminemű zenekarnak legalább 8-10 évet kellett koncertező zenekarként tevékenykednie mielőtt bevehette volna a Budapest Parkot. Olyan előadóknak, mint Majka – saját beszámolója szerint is – valósággal vadásznia kellett közönséget egy-egy Parkos koncertjére dacára annak, hogy már akkor olyan slágerek birtokában volt, mint az azóta is a legtöbb megtekintéssel rendelkező Belehalok című klasszikus. Az évek jöttek, mentek, elmaradtál... nem ám a mostani generációnál.

Baukó Attila másik nagy előnye az alulról történő építkezés. Valamely tehetségkutatóból frissen a szakmába érkező személyiségekből akadt bőven az elmúlt években, ám közülük kevesen futottak be, Manuelen és talán a pörgőnyelvű Alee-n kívül szinte senki. A tehetségkutatók érdekes jelenségek az elmúlt években. Egyrészt megfelelnek a korszellemnek abban a tekintetben, hogy a műsor rövid ideje alatt ontják magukból a feltörekvő tehetségeket, akiknek pénzt, paripát, fegyvert nyújtva rúgják be karrierjüket, gyors csúcsra érést biztosítva. Másrészt a korábbi évekkel ellentétben szemmel láthatóan kiszorulnak azon személyek, akik a régi korok előadóit megidézve „csak” énekelnek. Az X-Faktor/Megasztár/Sztárban sztár leszek/Voice előadók rákfenéje, hogy a műsor után elfogy a lendület, nem jönnek az önálló ötletek, a felgyülemlő közönség átlagos alkotások vagy éppen produktum híjján elfordul tőlük, pláne, ha az adott előadó képtelen mit kezdeni a más és más producertől, szövegírótól kapott „készétellel”.

Ha a fociban létezik a gólérzékenység, mint fogalom, akkor a zenében sem kizárt hasonló. Slágerérzékenység? 

(Forrás: Hajógyár)

Az Egyesült Államokban Azahriah és sorstársai beleesnének a klasszikus „self-made man” kategóriába éppen az említett sokoldalúságuknak, alulról építkezésüknek és tehetségüknek köszönhetően. Gyakorlás, gyakorlás és tehetség, na meg a piaci rés felfedezése és ösztönös betöltése, hiszen eme ágazat sem épül másra, mint keresletre és kínálatra, ami egyfelől kitörési lehetőség, másfelől könnyen válhat pályafutások temetőjévé, ha valaki kevésbé éber. A mai a zeneipar ennek ellenére jóval demokratikusabb. Senkit sem emel fel vagy taszít a mélybe a kor Erdős Péterre, senki nem kerül padlóra, amennyiben nincs lemezszerződése, mint a letűnt korban, a lemez egyébként is minimum másodhegedűs a streaming mögött.

(Erdős Péter a kádári zeneiparban élet és halál ura volt, becenevén „Popcézár”, Csepregi Éva élettársa.)
Bővebben a Csepregi 70 - A Neoton-sztori másképp c. írásban.

Kritikák kereszttüzében

Fontos leszögezni, hogy a kritikának mindig lesz helye, az emberi lét velejárója, hasonlóan az irigységhez, ami gyakorta ott rejtőzik a lesajnáló megnyilvánulások hátterében. Jelzők szintjén: ötlettelen, proli és társai. Megállapítható, hogy főbb kritikusai marginális zenészek, az általa képviselt műfajt nem kedvelők, valamint az újításokra – több nyelven éneklés, stílusváltások egy zenén belül, adott mondatok extrém gyors pörgetése dallamos rap formájában, egyedi hangzásvilág és lüktetés generálása és társai – kevésbé agilisan reagáló egyének.

Mindezek mellett tagadhatatlanul jelen van a Szolnoki Palacsintafesztivál berkein belül lezajlott eset, mely a két főszereplőnek ártva, a fesztiválnak ezzel párhuzamosan országos ismertséget hozva árasztotta el egykoron a portálok kattintásvadászatra éhes asszisztálásával az internetet. A felé irányuló kritika tárgyának egyik szárnya mindenképpen ez, aminek bőven van alapja, az emberekben kérdéseket vet fel. Mindenkire rábízom az eset értékelését, erkölcsi bizonyítványt itt nem állítunk ki. A zenéje iránti visszajelzések annyiban tekinthetőek kevésbé helytálló érveknek, hogy a zene egy erősen szubjektív műfaj, eleve kevés az olyan ember, aki Puccinitől a K-Pop műfaján át 2Pac-ig mindent hallgat és szeret.

A jövő

Fölösleges jóslatokba bocsátkozni. Röviden összefoglalva: drukkolni kell neki. Országhatáron belül nem állhat meg, túl kiemelkedő. Visszatérő mondás egyes előadók esetében, hogy "ha nem ide születik világsztár", ám a sors keze, hogy mégis itt teszi mindazt, amit látunk. Aki kedveli kedvelje, aki vonakodva figyeli tevékenységét, annak elérhető kismillió másik előadó. Ez már nem az Önök kérték vagy a Három kívánság Dévényi Tibi bácsival világa,  bátran tovább pörgethet az ember.

De bármi jöjjön, én állok elébe
Bátran húzom a nótát
És dúdolom, hogy lalalalalaj mer’
Valami vár

(Borítókép forrása: Facebook – azahriah.official)

Tovább az eredeti oldalra!