Rabosít és társai
Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2010. október.
Remélem, a TINTA blog olvasóinak – írásom címét látván – nem az jut legelőször eszükbe, hogy nocsak, a nyelvész ezúttal a bűnüldözés, sőt ezzel együtt akár a bűnözés szakszavait igyekszik megmagyarázni nekünk, hogy jobban eligazodjunk közöttük. Voltaképpen az sem ártana, ha csakugyan ezt tenném, hiszen ha belelapozunk egyik-másik bulvárlapunkba, vagy rákattintunk valamelyik horrorhíradóra, azt láthatjuk-tapasztalhatjuk, hogy egymást érik a szörnyűségek szóban, írásban és képben egyaránt. Bár a tévécsatornák thrillerein, az agresszióra építő számítógépes játékokon vagy a mindennapok rémtörténeteinek híradókbeli megelevenítésén edződött fiataljaink nem is járatlanok a szleng világában, legalább az idősebbek kedvéért talán nem is ártana egy kis okítás e tárgyban.
El kell ismernem, nagy a kísértés, hogy mondanivalómat ilyen irányba kanyarítsam, de ellenállok ennek, mert egészen más a célom. Nyelvünkből indulok ki, de nem azért, hogy ennek segítségével a világ szennyesét teregessem ki a magunk szennyesével együtt, hanem éppen ellenkezőleg, arról igyekszem szólni, hogy anyanyelvünk a különféle kataklizmák, egyéni és közösségi tragédiák, sorsfordító események között is köszöni szépen, jól megvan; nem kell eltemetni.
Hogy erről írok, ahhoz az ötletet Balázs Géza nyelvész kollégámnak köszönhetem, aki a Nyelvünk és Kultúránk című, negyedévenként megjelenő lap 2010. évi 3. számában A magyar nyelv jövője címmel írt egy figyelemre méltó tanulmányt. Ennek a dolgozatnak Hogyan jön a nyelvhalál? című fejezete fogott meg, annak az első bekezdése. Idézem is, némileg megrövidítve.
„A nyelvhalál nem úgy következik be, hogy a nyelv fogja magát, és meghal. A nyelvhalált a nyelv fokozatos visszaszorulása előzi meg. Először a nyelv nyilvános, hivatalos használata szorul vissza. Az oktatásban először csak néhány iskolatípusban, néhány tantárgy esetében bukkan fel egy »fontosabb« vagy »sikeresebb« nyelv, majd ennek aránya fokozatosan nő. A folyamat végén az adott nyelv már csak az alapiskolában és egyetlen tárgyként létezik. Esetleg tiltják is. A szakmákban, tudományokban már nem lehet használni a nyelvet, mert a szakmákat idegen nyelveken tanulták. Ezután a nyelv a baráti társaságokba, majd a családokba szorul vissza. A családban legtovább a nagymama és a nagypapa beszéli. Még ezen a nyelven mondanak mesét az unokának, aki már többnyire egy más nyelven beszél a szüleivel. A gyermek már csak néhány dalt, mesét, állandósult szókapcsolatot ismer a nyelven. Még egész életében felismeri, de már nem használja. Gyerekei már csak hírből ismerik.”
"Még ezen a nyelven mondanak mesét az unokának"
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: