"Önnek egy új színházi üzenet érkezett". Hamlet, Vígszínház, 2017 szeptember - kritika
Minden, ami túlzás, távol van a színjátszás értelmétől, lévén a cél -régen is, most is –, hogy tükröt tartsunk a természetnek: megmutassuk a becsületnek is a maga képét, a gyalázatnak is a maga arcát, az egész kornak, amelyben élünk, mintegy a testalkatát és körvonalait.
(III. felvonás 2. jelenet)
hamlet vígszínház kritika
.
.
.
Egy ideje tart már az a vita, hogy a mai tizenéves generáció megszólítható-e még úgy klasszikus művekkel, ahogy akárcsak néhány évtizede is? Az olvasáskutatók adatai lehangolóak ebből a szempontból. Jókai ma már csak nehezen olvastatható a tizenévesekkel, ahogy Mikszáth, vagy Arany Shakespeare fordításai is.
Nem egyszerűen csak az olvasási szokások alakultak át drámaian, azok is persze, hanem mára már nyelvi szinten is olyan mértékben eltávolodott a kétezres évek Tinder-generációja a klasszikus XIX. századi irodalmi nyelvezettől, ahogyan az még néhány évtizede is elképzelhetetlen lett volna.
Ahogy pedig az irodalomnak, úgy a színháznak is az lett az elsődleges feladata mára, hogy ezekből az értékekből átmentsen, a korral kompatibilissé tegyen általa fontosnak vélt dolgokat. Úgy, ahogyan az szintén még néhány évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna.
Éppen ezért ma egy színpadra állított Hamletnél a fő kérdés, hogy elsősorban melyik generációt és hogyan szeretné megszólítani? A klasszikus színházon nevelődött nézőket, akik közül nem egy még látta Gábor Miklóst is Hamletként, vagy azokat, akiknek szinte nincsenek is még Shakespeare-rel kapcsolatos színházi élményei?
Egyáltalán lehet-e őket még közösen megszólítani egy Hamlettel?
Egyáltalán lehet-e őket még közösen megszólítani egy Hamlettel?
A Vígszínház most egyértelműen ezt a Tinder-generációt tűzte ki elsődleges célcsoportjául, egyben ezt nézői rétegeket szintetizáló kísérletet szeretné bemutatni. A Hamletjével nem egyszerűen csak a színházba akarja a fiatalokat bevonzani, de egyúttal egy olyan modern, az értékeit teljes egészében felvonultató előadást akart számukra megmutatni, ami minden szempontból érvényes és minőségi. Miközben minden más nézői réteg számára is élvézhető, értékes előadás.
A kísérlet sikerült. Ez ilyen Hamlet.
Mostanra már egyébként is jól láthatóan kirajzolódik Eszenyi Enikő rendezői munkásságában ez a szál: a klasszikus darabok trendivé tételével egy új színházi generációt akar kinevelni. Nem csak a Vígszínház számára. Olyan generációt, ami szeret és tud is színházba járni. Amely élő, eleven, lüktető dolognak érzi a színházat, például Shakespeare darabjait.
Ehhez kitűnő választás volt Forgách András új, lendületes fordítása, ami nyomokban még Nádasdy Ádám ötleteket is tartalmazott. A Hamlet talán a legtöbbet idézett, a hétköznapi nyelvi fordulatokban legtöbbször előforduló Shakespeare-darab. Forgách úgy tudta átültetni ezeket a mindenki fülében ott csengő sorokat, hogy az avittasság átalakult élő, modern költészetté, ugyanakkor a klasszikus csengése megmaradt.
Ehhez kitűnő választás volt Forgách András új, lendületes fordítása, ami nyomokban még Nádasdy Ádám ötleteket is tartalmazott. A Hamlet talán a legtöbbet idézett, a hétköznapi nyelvi fordulatokban legtöbbször előforduló Shakespeare-darab. Forgách úgy tudta átültetni ezeket a mindenki fülében ott csengő sorokat, hogy az avittasság átalakult élő, modern költészetté, ugyanakkor a klasszikus csengése megmaradt.
Noha Vígszínházban nem igaz az a Hamlettel kapcsolatos színházi bonmot, 
hogy Hamletet akkor kell és lehet színpadra állítani, ha van rá a társulatnak egy jó Hamlet-színésze, hiszen a Vígszínház társulatában mostanság hemzsegnek az ilyen alkatú és tehetségű fiatal színészek (és valószínűleg az elmúlt 122 évben is akadt néhány, mégis csak most mutatja be a színház először), de közülük is kitűnő választás volt ifj. Vidnyánszky Attila. Az ő Hamletje nem egy vértelen, álmodozó, filozófikus Hamlet, hanem kissé túlmozgásos, neurotikus, az erkölcsi dilemmákat vibrálóan megjelenítő, akrobatikus Hamlet. Minden benne volt, amitől Hamlet Hamlet, ugyanakkor akart és tudott is szakítani az összes színpadi dán királyfis közhellyel. Szinte minden nagy pillanatban meglepő, szinte már sokkoló, ugyanakkor egyáltalán nem idegen.
hogy Hamletet akkor kell és lehet színpadra állítani, ha van rá a társulatnak egy jó Hamlet-színésze, hiszen a Vígszínház társulatában mostanság hemzsegnek az ilyen alkatú és tehetségű fiatal színészek (és valószínűleg az elmúlt 122 évben is akadt néhány, mégis csak most mutatja be a színház először), de közülük is kitűnő választás volt ifj. Vidnyánszky Attila. Az ő Hamletje nem egy vértelen, álmodozó, filozófikus Hamlet, hanem kissé túlmozgásos, neurotikus, az erkölcsi dilemmákat vibrálóan megjelenítő, akrobatikus Hamlet. Minden benne volt, amitől Hamlet Hamlet, ugyanakkor akart és tudott is szakítani az összes színpadi dán királyfis közhellyel. Szinte minden nagy pillanatban meglepő, szinte már sokkoló, ugyanakkor egyáltalán nem idegen.Ez lényegében erről az egész előadásról elmondható: neurotikus figurák pörögnek a saját dilemmáik között, eleve a feloldozás és a feldolgozás minden reménye nélkül. Ebben az előadásban már az elejétől, az előadás hangulatából pontosan tudható, hogy nincs remény, a heroikus erkölcsi dilemmák meddőek, itt mindenki önmaga áldozata lesz.
Nem lehet más.
Nem lehet más.
Ezt a perspektívát erősíti, de ha úgy tetszik kicsit erőlteti, hogy ebben a Hamletben a meggyilkolt király szelleme és a testvére, a királygyilkos Claudius, egy és ugyanaz a személy. (Hegedűs D Géza)
A Hamlet-koncepciók másik fontos kérdése, hogy melyik jelentet teszik kulcsjelenetté. Ebben az előadásban a vándorszínész fellépése, Claudius 
király testvérgyilkosságának az eljátszása válik azzá. Nem utolsósorban Hajduk Károly döbbenetes, lélegzetelállító játéka nyomán. Claudius király úgy lepleződik le és semmisül meg erkölcsileg, hogy közben a színház a színházban jelenetben a nézők reakcióitól válik élővé és elevenné a lelepleződése. Aki már látta, érti, aki még nem, annak viszont ne spoilerezzük le ehelyütt ezt, legyen ez eggyel több ok, hogy megnézze ezt a kitűnő előadást.
király testvérgyilkosságának az eljátszása válik azzá. Nem utolsósorban Hajduk Károly döbbenetes, lélegzetelállító játéka nyomán. Claudius király úgy lepleződik le és semmisül meg erkölcsileg, hogy közben a színház a színházban jelenetben a nézők reakcióitól válik élővé és elevenné a lelepleződése. Aki már látta, érti, aki még nem, annak viszont ne spoilerezzük le ehelyütt ezt, legyen ez eggyel több ok, hogy megnézze ezt a kitűnő előadást.Hegedűs D. Géza élveteg, romlott, semmit meg nem bánó, semmit meg nem értő Claudisa ugyan a klasszikus gonosz iskolát képviselte, azonban ő is szakít a hagyományos Claudius-megoldásokkal. Az ő megingása, a bűnbánat, amit a Teremtőjének mutat be, hogy aztán csalódottan vegye tudomásul, ő már ott fent sem kell - talán nem is kellett soha - nem egy lehetséges megváltás-pillanat, ami aztán elhal, hanem egy spirituális lelepleződés. Nem csak a király számára. Az ég is lepleződik az ő számára. Ezt erősítendő az ő Claudiusa a szó szoros és átvitt értelmében is meztelen fenékkel távozik ebből a megváltás-kísérletből.
Az előadás tesz némi próbálkozást arra nézve, hogy Claudius személye kapcsán a hatalom természetéről is beszéljen. Talán ez tűnik az egyetlen érvénytelen kísérletnek az előadásban. Bár valószínűleg senki a társulatból 
nem tud úgy mondani József Attilát (Levegőt!) ahogy azt Hajduk Károly teszi, még csak nem is hat idegenül József Attila a darabban vendégszövegként, mégis, valami nagyon eredendő rendezői bátorság hiányzik ahhoz, hogy az egyéni morális kérdéseken túl érvényes mondnaivalója legyen az előadásnak általában a hatalom természetéről is.
nem tud úgy mondani József Attilát (Levegőt!) ahogy azt Hajduk Károly teszi, még csak nem is hat idegenül József Attila a darabban vendégszövegként, mégis, valami nagyon eredendő rendezői bátorság hiányzik ahhoz, hogy az egyéni morális kérdéseken túl érvényes mondnaivalója legyen az előadásnak általában a hatalom természetéről is.A másik hézagos szál Ophélia (Réti Nóra eh). Ebben a Hamletben -úgy tűnt - rendezői akaratból csak egy ingatag kis mellékszereplő lett, akinek igazából még a hiánya sem tűnne fel. Semmiféle hangsúly, súly és mondanivaló nem volt most ráruházva. Nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy pusztán csak azért maradt mégis az előadásban, hogy a reménybeli szépszámú gimnazista nézőközönség nehogy véletlenül egyszer majd kihagyja az érettségin Ophelia alakját.
Ez a Hamlet nem felel meg annak a hagyományos irodalmi közhelynek, hogy bosszúdráma lenne. Most inkább egy kárhozatdráma lett, ahol a kárhozatot mindenki önmaga számára hozza el, mert nincs is más lehetősége. Kárhozatdráma, ami érvényes olvasta egyébként is a Hamletnek, de most, ebből a kitűnő előadásból válhat nagyon elevenné és valóságossá számunkra ez a lehetősége is.
Szerző: Pajer Hajnalka
Szerző: Pajer Hajnalka
Fotók: Mohai Balázs, HVG Nagyítás rovat, EPA, Eszenyi Enikő hivatalos Facebook oldala
.
.
.
.
kritika.
.
.
.
.
.-
.
-.
hamlet vígszínház kritika
hamlet vígszínház vidnyánszky kritika
...
hamlet, vígszínház kritikaHegedűs D Géza, Börcsök enikő Hajduk Károly
hamlet kritika vígszínház
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: