Nyelvi illem, nyelvi ízlés
Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2011. október.
Noha amúgy is terveztem, hogy előbb vagy utóbb írok e témáról, az IPM Magazin legújabb számának egyszerre három cikke (Radnóti Sándoré, Kolozsi Lászlóé és a szerkesztő Zákányi Virágé) is arra késztet, hogy ne várjak tovább, hanem vessem papírra azon frissiben azokat a gondolatokat, amelyeket az illemről, az ízlésről nyelvészként szükségesnek vagy legalábbis érdemesnek tartok olvasóimmal megosztani. Azért is teszem ezt éppen most, mert az olvasóknak szinte bizonyosan van egy olyan része, amelyikben egyik-másik írás – elsősorban „A perverz Mozart” című cikk – ellenérzés(eke)t keltett. Erre egyébként a lap bevezető írásának szerzője már jó érzékkel célzott is, midőn így írt: „Hogy ízléses-e, ahogy Mozart – aki zsenialitásával felejthetetlen zeneszerzőként írta be magát a történelembe – fennmaradt leveleiben szexuális vágyait és szokásait szavakba önti – döntse el az olvasó.”
Mozart az Amadeus című filmben
A megjegyzés helyes és jogos. Valóban az olvasóknak kell magukban külön-külön eldönteniük, hogy változik-e – s ha igen, milyen irányban, milyen mértékben – az a kép, amely eddig bennük élt a zene óriásáról, a cikk közzétételének helyességét azonban nem vonhatjuk kétségbe. Engem csupán a megfogalmazás némi pontatlansága zavart itt-ott, pl. a ’kedvel’ jelentésű szível helyett a szótárainkban nem is szereplő szívlel használata (a megszívlel egészen más!), valamint egy fölösleges, sőt ártalmas vessző, amely de Sade márkit a legnagyobb zeneszerzők sorába emeli, de az értekezés egészét hasznosnak tartom. Nem csoda, hiszen – nyelvész lévén – a vígjátékíró Terentius Aferrel együtt azt vallom, ami a jeles szerzőnek Önkínzó című vígjátékából szakadt ki s vált szállóigévé: „Ember vagyok; semmi sem idegen tőlem, ami emberi.”
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: