TINTA blog / 2023. december 14., csütörtök

Névkutatás: utcák, állatok, emberek

Megjelent: Magyarország 1971. március 14., 23. o.

Aki csak az idegen szavak szótárában nézi meg, mi az onomasztika, e rövid definícióval elégedhet meg: „A szótannak a tulajdonnevekkel foglalkozó ága”. Aki azonban a Nyelvtudományi Értekezések most megjelenő kötetét ismeri meg (Akadémiai Kiadó), elámulhat a névtudomány gazdagságán. Elég végigolvasni a kötet tartalomjegyzékében a II. Névtudományi konferencia előadásainak címjegyzékét, hogy a laikus is megértse: milyen sok tudományággal függ össze a nyelvészetnek ez a területe.

Névkutatás — kritikával

A legnagyobb türelmetlenség a hazai onomasztikusok közül a földrajzi nevek gyűjtőinél tapasztalható. Az egyik lelkes vidéki szakember — többek között — így adja ennek magyarázatát. „Ha nem sietünk, nem számíthatunk teljességre. Ha évenként egy-egy megyei kötet jelenik meg, az is nagyon kevés, hiszen több mint másfél évtized kellene ahhoz, hogy együtt legyen az ország névanyaga, addig pedig sok-sok népi nevünk vész ki és egyre több földrajzi név esetében adódnak bizonytalanságok.” Ezek után egy falu helynévanyagából vett példákkal bizonyította a munka sürgősségét. Hevesaranyoson, a hivatalosan négy utcából és egy telepből álló faluban ötvenkét népi nevet jegyeztek fel a gyűjtők. Az elmúlt évek változásai azonban névcsökkenést idéztek elő. (A falu volt kántora például elköltözött, elmaradt a Kántorkert elnevezés, helyette Buszmegálló nevet használnak az emberek.)

A földrajzinév-gyűjtők országos tanácskozásán Végh József — a most megjelenő kötet szerkesztője — hangsúlyozta, hogy a sürgős gyűjtőmunkát csak akkor tudják elvégezni, ha a kevésbé felkészültek számára is alkalmazható módszert dolgoznak ki. Szerinte a legnagyobb probléma, hogy a gyűjtő a nevek morfológiai, formai szerkezetét híven jegyezze fel, ne toldjon hozzá és ne vegyen el belőle semmit.

Gyakran mesterséges és természetes névmegjelöléssel találkozunk. Van például olyan nyelvész, aki a mesterséges nevek közé sorolja az Apáca utcát, mert az ott levő apácazárdáról „keresztelték” el. Külön csoport a kiemelkedő személyek alkotta neveké. Ilyen például a Zemplén megyei Bányácska, amelyet Kazinczy Ferenc nevezett el Széphalomnak. A nyíregyháziak szerint a „Csaló-köz” is utcanév, ezt a múzeumalapító orvos, Jósa András adta egy ügyvéd ismerőse addig névtelen utcájának. (A pesti tréfa egy bécsi utcácskát keresztelt el így.)

A Névtudományi konferencia  felszólalói között külön színt képviselt Angyal Endre, aki az utcanévadás esztétikájáról mondta el véleményét. „Az utcanevek változása legtöbbször egy darab kortörténet. Egy győri példa: a belváros házsora mentén húzódó utat 1880-ban Vásártérszernek hívták, később Vilmos császár, majd Szent István út lett, még később pedig Sztálin útnak nevezték.”

A győri utca, amikor éppen Vilmos Császár útnak nevezték

[...] Bővebben!

Tovább az eredeti oldalra!