TINTA blog / 2024. február 2., péntek

Milyen a helyes nyelvművelés?

Megjelent: Magyarország 1976/16, 23. o.

Két nagy megrázkódtatás érte nyelvünket a XIX. században. Az első, amikor a század elején az új fogalmakra és eszmékre ezerszámra új szavakat és kifejezéseket kerestek és sokszor erőszakosan gyártottak nyelvújítóink. A másik, amikor a szabadságharc bukása után évtizedekig az osztrák önkényuralom nyomására a németesítés öltött olyan arányokat, hogy anyanyelvünk magyarsága veszélybe került. A nyelvújításra Kelet-Európa kis népeinek körében társadalmi és gazdasági elmaradottságuk miatt mindenütt szükség volt. A haladottabb és polgárosultabb nemzetek művelődésének eredményei e térség népeihez csak anyanyelvük megújítása révén juthattak el. Ezt az itt kibontakozó nemzeti reformmozgalmak képviselői mindenütt világosan felismerték. Jellemző, hogy nálunk éppúgy, mint a körülöttünk élő népek körében a nyelvújítás vezetői rendszerint a leghaladóbb társadalmi és politikai mozgalmak hívei voltak.

A XIX. század első évtizedeiben lezajlott magyar nyelvújítás eredményeképpen nyelvünk sok ezer új szóval és kifejezéssel gazdagodott. Tolnai Vilmos e mozgalom történetéről írt és 1929-ben közzétett munkájának végén meggyőzően mutatott rá, hogy Kazinczyék munkája nyomán szókincsünk felfrissült, megbővült, stílusában megtisztult, hangzásában megszépült és alkalmassá vált a legelvontabb tudományos fogalmak kifejezésére éppúgy, mint a legrejtettebb érzelmek tolmácsolására. (A Szily Kálmántól szerkesztett Nyelvújítási Szótár két kötete — 1902—1908 — kereken tízezer új szót tartalmaz. Tekintélyes a nyelvújítás új szókapcsolatainak és kifejezéseinek száma is, de ezeket máig sem gyűjtötte össze senki.)

„Mindenféle izmusok”

Mai szemléletünk szerint a nyelvújítás mindenütt kikerülhetetlen és jótékony hatású interferencia-jelenség volt. A fejlődés más-más fokán álló nyelvek gyakran szembekerülnek egymással, s ilyenkor a fejlettebb hat a fejletlenebbre olyanformán, mint amikor a fizikai interferencia-jelenségek során fény-, hang- vagy rádióhullámok találkoznak össze egy időben, ugyanazon helyen. De míg a XIX. század eleji nyelvújítási küzdelmekben megnyilvánuló nyelvi interferencia anyanyelvünk kívánatos fejlődését eredményezte, a szabadságharc leverését követő erőszakos németesítés nemzetünket és nyelvünket létében fenyegette.

Az államigazgatásban, a bíráskodásban és az oktatás felsőbb szintjein a német nyelv lett kötelező. Nagyobb városainkban még a mindennapi életben is egyre jobban terjedt a német, a magyar rovására. így a magyar nyelvű társalgásban, majd a közigazgatás, a hírlapírás, az ipar és a kereskedelem nyelvében ijesztő mértékben elszaporodtak az idegenszerűségek. Ez az osztrák szuronyokra támaszkodó, új nyelvi interferencia évtizedekig sorvasztotta anyanyelvünket, az idegen szavak, kifejezések, szólások áradata létében fenyegette nyelvünk szellemét, eredetiségét. Arany János „a magyar nyelvet éktelenítő és megrontó germanizmusok és mindenféle izmusok ellen” erélyes fellépést követelt.

[...] Bővebben!

Tovább az eredeti oldalra!