Loading...

TINTA blog

TINTA blog / 2025. január 29., szerda

Juhász Gyula-breviárium


https://kultura.hu/uploads/media/default/0002/97/thumb_196193_default_big.jpg
Juhász Gyula (1883–1937)


költő


Mindig szemével beszélt. Aki csak egyszer látta őt, annak a szeme marad emlékezetében, amely törékeny és sovány arcát jelentőssé tette, fénybe vonta, megszépítette. Idegesen világítottak ezek a szemek. A tekintet, amely belőlük előtört, mélységekből jött, a szív bányájából, a lélek, az intuíció, a fájdalom mélységes tárnáiból, és a szavaknál meggyőzőbben beszélt. Csak verseiben láttam viszont ezt a babonás és különös fényt.” (Kosztolányi Dezső)


Megviselt idegrendszerű, önpusztító gondolatokkal foglalkozó, zaklatott ember. Hogyan írhatott kiegyensúlyozott verseket? Őt olvasni lelki megnyugvás. Valami rendíthetetlen belső biztonságérzet sugárzik belőle, amit nem fogalmazhatunk másképp: hitt az emberben.” (Nemeskürty István)


Kevés húrú költő. Teljesen passzív, szenvedésre teremtett lélek, akinek természetes levegője a halk búsongás. A cselekvés motívuma hiányzik verseiből, csak a szemlélődés és sóvárgás van bennük. Nem élt a való világban, áloméletet teremtett magának, vágyakból, sejtelmekből, látomásokból. Magányos gordonkahang az irodalomban, az eredeti attitűdjében végig megmaradó költő hangja.” (Schöpflin Aladár)



Tudjátok-e, hogy mi az ember,
A por és végtelen fia.
Istent teremtő csodaszellem,
Hitvány pehely vasvégzet ellen
Viaskodó harmónia!


Ó, emberek, szeretni kell a földet,
S szeretni kell borút és bánatot,
Örülni kell derűnek és esőnek,
S dalolni kell, ha minden elhagyott.


[...] Bővebben!


Tovább az eredeti oldalra!
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: