József Attila-breviárium

József Attila (1905–1937)

Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas költő

„József Attila isten kegyelméből való költő, és nagy fiatalsága olyan ígéretekkel teljes, amelynek beváltása – őt a jövendő magyar poézis legjobbjai és legigazabbjai közé fogja emelni. Ez a most serdülő és még iskoláit járó költő már eddig is sokat és mélyen szenvedett az élettől és emberektől, egyetlen vigasztalása a jótékony és áldott géniusz volt. Emberek, magyarok, íme a költő, aki indul magasba és mélybe. Kultúránk reménységei közül való, akit nem én, de a múzsa avatott pappá a szépség és igazság magyar templomában.” (Juhász Gyula)

„József Attila költészete forradalmat jelentett a magyar irodalom történetében: az az új szemléletmód, ahogyan verseiben az én-t felépíti, láttatja, összhangban volt Európa és Amerika akkori költészetével. Öröksége sok évtizedre meghatározta a magyar költészet tendenciáit. Ahogy minden igazán nagy alkotó esetében, az övében is azt látjuk, hogy száz évvel születése után legalább annyi újdonságot tud mondani, mint a megelőző évtizedekben.” (Bókay Antal)

„József Attila kép-, magatartás- és hangulatskálája, tudjuk, szokatlanul nagy: hol játékos, hol ironikus, hol szenvedő, kínlódó, sértett, tiltakozó, vádoló, kétségbeesett, lázongó, nosztalgikus, áhítatos, boldog, szelíd, elcsendesedő, töprengő, tétova, cinikus, tudatos, harcos – s egy-egy versen belül is gyakran átvált egyik síkról a másikra.” (Hankiss Elemér)