Jókai Anna-breviárium
Jókai Anna (1932–2017)
kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, költő, esszéista
„Elesett, tanácstalan, nemegyszer reménytelen sorsú embereket kelt életre: hősei a boldogulást és a társat keresik. Igyekezetük megértést követel. Különösen magányban élő, szeretetre vágyó asszonyalakjairól rajzol gazdag képet. Népszerű író, közvetlen mesélő hangot talált.” (Pomogáts Béla)
„Meggyőződése ad neki erőt, hogy a jót szolgálja. Nagyon erős benne az empátia. Ez sokszor fájdalmas, mert azonosul a szenvedéssel, mély részvét van benne az emberek iránt. Ez megszilárdít abban, hogy próbál tenni valamit. Ennek a tudatosságnak köszönhető, hogy írni kezdett. Korábbi írásainak minden sorát vállalja most is, és szerencsésnek tartja magát, hogy egy sem volt, amelyet visszautasítottak.” (Iván Viktória)
„Jókai Anna társtalan és egyedülálló jelenség a mai – és a közelmúltbeli – magyar irodalomban. Sohasem tartozott semmiféle csoporthoz, irányzathoz, számára az irodalom az ember lényegéről, kozmikus, közösségi és egyéni természetéről szóló beszéd, híradás; állítás, állítások sorozata, amelynek tartalma, célja, tétje van. Az irodalom hatását ő segítségnek fogja fel.” (Bárdos László)
Abban a világban, ahol most élünk, ahol egyre nehezebb a megélhetés, és ahol annyiféle hatás ér, ott nagyon meg kell dolgozni azért, hogy el tudjuk érni a másik embernek a lelkét.
A kaptatón felfelé már fontosabbnak látszik a csúcs, az ég, ami nem azt jelenti, hogy az ember cserbenhagyná a völgyet, hanem csupán azt, hogy jelentősen kitágul számára a látóhatár.
Barát annak való, aki nemcsak oldódni, de oldani is képes.
Lehet szánalmasan öregedni, vonszoltatni egy gyorsuló szekérrel. S lehet fenségesen, természetesen.
Tudni a „nem tudást”, és mégis folytatni: emberfölötti az emberben.
A jelen sokkal tartozik a múltnak, s ha ezt a tartozást ki nem egyenlíti, a jövőtől sem követelhet.
Önismeret hiányában a cselekvés is tévútra fut.
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: