Reaktor / 2024. szeptember 11., szerda

Hogyan történt a magyar rendszerváltás?

Az 1989-1990-es magyar rendszerváltoztatás számos külső- és belső tényezőnek volt köszönhető. A sokáig megdönthetetlennek gondolt állampárt elképesztő sebességgel omlott össze. Ezt a rohamos változást jól szemlélteti az 1986-os és az 1989-es márciusi 15-ei események párhuzamba állítása. Míg az előbbi esetében a békésnek induló tüntetést brutálisan szétverték a karhatalmi alakulatok, addig három évvel később százezres tömeg gyűlt össze bármilyen retorzió nélkül és erőszakmentesen elfoglalták a Magyar Televíziót

A tényezők közül elsőként a globális térben lezajlott változásokat kell kiemelni. A Szovjetunió gazdasági és politikai meggyengülése nélkül esély sem lett volna a változásra. Az egyre égetőbb problémák kezelésével Mihail Gorbacsovot bízták meg, aki nem csak fiatal kora, hanem meghozott intézkedései miatt is újítónak hatott. Politikájának fókuszában az Egyesült Államokkal fennálló konfliktus mértékének csökkentése és a gazdaság stabilizálása állt. A két dolog szorosan összefüggött, hiszen a hidegháborús időszakot jellemző fegyverkezési versenyben a szovjet tervgazdálkodás nem tudta tartani a lépést a nyugati, kapitalista rendszerrel. A reformok ellenére Gorbacsovnak nem sikerült a Szovjetunió gazdaságát helyreállítania, amelynek következtében a rendszer legitimációja is megingott. Végső soron egy olyan lavinát indítva el, amely a Varsói Szerződés és a KGST felbomlásában csúcsosodott ki, lehetőséget teremtve Magyarország számára is a változásra.

A nemzetközi folyamatok mellett a magyar gazdaság állapota is egyre súlyosabb problémaként jelent meg a Kádár-rendszer felett. A gazdasági fejlődés mértéke folyamatosan lassult, az olajárrobbanás után begyűrűzött az infláció, jellemző volt az általános termékhiány, és a kormányzat folyamatosan külföldi hitelekre szorult, hogy finanszírozni tudja a mesterségesen magasan tartott jóléti színvonalat. A pártvezetés érzékelte a problémákat, emiatt fokozatos reformokat léptettek életbe a gazdaság működtetésének céljából. Létrehozták a gazdasági munkaközösség (GMK) és a vállalaton belüli gazdasági munkaközösség (VGMK) intézményét, melyek már saját felelősségvállaláson alapultak, és nyereségközponttal működtek. Elkezdték az állami vagyon decentralizálását, melyet az úgynevezett vállalati tanácsokon keresztül valósítottak meg. Törvényileg szabályozták a bankrendszer működését, ami a kétszintű bankrendszer megjelenését eredményezte, ahol szétválik a nemzeti és az üzleti bankszféra.

A gazdasági és nemzetközi folyamatok, valamint a felpuhuló államszervezet lehetővé tette a hazai ellenzék megerősödését. A civil szerveződéseknek alapvetően két vonala alakult ki: az „urbánus” és a „népi-nemzeti”. Előbbi magja a ’70-es évek elején meghalt filozófus Lukács György tanítványai közül alakult ki. A nagyrészt budapesti értelmiségiekből álló tömörülés pesti lakásokra szervezett illegális találkozókat, ahol olyan témákról tartottak előadásokat, amelyekről a nyilvánosságban nem lehetett beszélni. Számos „szamizdatkiadványt” megjelentettek, amiből a legsikeresebb az 1981-ben kiadott Beszélő című folyóirat lett. Ebben olyan terveket vázoltak fel, Kis János későbbi SZDSZ alapító vezetésével, amik a rendszer megreformálásáról és nem a teljes megváltoztatásáról szóltak. A „népi-nemzeti” vonal magját vidéki költők adták, akik főként társadalmi kérdéseket tematizáltak, amik aktívan megjelentek a társadalmi mozgásokban. Ilyen volt a magyar népességszám csökkenése vagy az alkoholisták és ezzel összefüggésben az öngyilkosok számának növekedése. A mozgalom megalakulása Illyés Gyulához köthető, majd halála után Csoóri Sándor vette át a vezető szerepet. Számos találkozót tartottak, melyek közül talán a leghíresebb az 1977-es, „első lakiteleki találkozó”, melyet Lezsák Sándor későbbi MDF alapító birtokán tartottak.

Az első lakiteleki találkozó / forrás: Mandiner

Az ellenzéki csoportosulások előtt az évtized végére megnyílt a lehetőség, hogy legális módon folytassák tevékenységüket. Eleinte ezek de jure nem pártként működtek, de a működésüket de facto mégis ahhoz lehetett hasonlítani. Pozsgay Imre MSZMP-n belüli előretörése után jogilag is törvényessé vált a pártalakítás. Elsőként 1987-ben a „második lakiteleki találkozó” alkalmával megalapult a Magyar Demokrata Fórum (MDF). Az alapítók a „népi-nemzeti” vonalból kikerült személyek alkották, ugyanakkor az eseményen kis létszámmal, de jelen voltak az „urbánus” vonal képviselői, továbbá az állampárt tagjaként Pozsgay Imre is. Az MDF-et követte 1988. március 30-án a pesti egyetemistákból – nagyrészt a Bibó István, valamint a Rajk László, Széchenyi István és más egyéb szakkollégiumok tagjai – álló csoportosulás, akik a Magyar Kommunista Ifjúsági Szervezettel (KISZ) szemben határozták meg magukat és megalapították a Fiatal Demokraták Szövetségét (FIDESZ). Az alapítók között volt mások mellett Orbán Viktor, Kövér László és Áder János is. Nem sokat késlekedett az „urbánus” réteg sem. Ők 1988. november 13-án alapították meg a saját pártjukat a Szabad Demokraták Szövetségét (SZDSZ), miután az összes ellenzéki párt egy tömbbe kovácsolása nem sikerült. Alap tézisüknek a demokrácia és a jóléti állam fontosságát tették, magukat pedig a magyar történelem kiemelkedő alakjaihoz kötötték Kossuth Lajostól kezdve Nagy Imréig. Alapítók között a korábbi aktivisták mellett, olyan prominens személyek is voltak, mint az ’56-os múlttal rendelkező Göncz Árpád. Az új ellenzéki csoportosulások mellett történelmi múlttal rendelkező pártok is újjáalakultak, mint a Kereszténydemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt vagy a Magyar Szociáldemokrata Párt.

Orbán Viktor beszédet mond Nagy Imre újratemetésén/ forrás: Magyar Nemzet

1989-ben felgyorsultak az események. A Pozsgay Imre, Nyers Rezső és Németh Miklós nevével fémjelzett, úgynevezett „reformkommunisták” kiszorították a hatalomból a Kádár helyét átvevő Grósz Jánost. Létrejött előbb az Ellenzéki Kerekasztal (EKA), ahol a rendszert ellenző csoportok tárgyaltak egymással, majd ezt követően a Nemzeti Kerekasztal, ahol az EKA és a pártállam képviselői. Megegyezésre végül 1989. szeptember 18-án jutottak, amely egyebek mellett kimondta az 1949-es Alkotmány revízióját, a többpártrendszer létrejöttét, az Alkotmánybíróság megalakulását és az országgyűlési választások menetét. A megállapodást az SZDSZ és a FIDESZ képviselői végül nem írták alá. 1989 nyarán több olyan szimbolikus esemény is történt, amely előrevetítette a közeledő változást. Elsőként június 16-án újra temették Nagy Imrét és ’56-os mártírtársait. Az esemény köré komoly ellenzéki tiltakozást szerveztek. Nem sokkal később, július 6-án meghalt Kádár János a rendszer névadója. Július 11-én pedig a történelem során először Magyarországra látogatott a hivatalban lévő amerikai elnök, George Bush. 1989. október 23-án Szűrös Mátyás az Országgyűlés elnöke kikiáltotta a Köztársaságot, decemberben pedig márciusi hatállyal feloszlatták a Parlamentet és kiírták az új választásokat 1990 tavaszára. A kétfordulós választást végül a Magyar Demokrata Fórum nyerte meg és így Antall József alakíthatott kormányt a Kereszténydemokrata Néppárttal és a Független Kisgazdapárttal koalícióban.

 Antall József a rendszerváltoztatás utáni első szabadon választott miniszterlnök / forrás: Mandiner

Tovább az eredeti oldalra!