Füst Milán-breviárium
Füst Milán (1888–1967)
Kossuth-díjas író, költő, drámaíró, esztéta
„Füst Milán varázslata nem más, mint a történelmi anyag modern lélektani átvilágítása és kinagyítása. Az írónak nem kell kilépnie a történelmi korból, hiszen a feltárt lelki tartalmak hajdan is megvoltak, csupán a létezésükről való tudás hiányzott.” (Bodnár György)
„Művészetének minden bizonnyal egyik legsúlyosabb problémája: a szándék és teljesítmény ellentmondása. Ennek feloldását a konkrét jelenségvilág elnagyolt ábrázolásával, a szimbolikus stilizálás különféle hatásaival kíséreli meg, de úgy, hogy egyszersmind a realista stíluseszményéről sem mond le, hiszen számára próza-kánon a minden ízében szilárd értékrendű, értelmes világról tudósító tolsztoji regénystruktúra.” (Kis Pintér Imre)
„Szüntelenül vívódó lélek, tele fogyatékossági érzésekkel, állandó gyógyíthatatlan sebesültje az életnek, szinte kívánja és keresi a szenvedés alkalmait. Rezignációja is csak percnyi megnyugvás, a panasz mindig újra felhangzik.” (Schöpflin Aladár)
Uram, fölékesítettél e földi téreken.
S mindez hiába volt. Elfogytam, mint a hó.
És semmivé lett drága életem.
Feledni vágyom minden múltamat, s még inkább elrejtőzni, elmerülni abban,
Ami még jussom itt.
Oh, szállj meg hát, nagy látomás!
Hadd tudnám meg, mi végre voltam?
Föltettem életem egy lenge levélre,
És én is elmegyek, hová a szél sodor!
Úgyis eltűnünk nyomtalan, s ki veszi számba a falevelek életét?
Nincs vigasz, oh, rég tudom. Mert mindennek, mi él,
A sorsa meg van írva, el kell múlnia.
Oh, tünékeny ez a lét, s nincs benne semmi maradandó!
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: