Crumbs Of Time / 2022. augusztus 26., péntek

Balkáni hangulatban

Nos nyilvánvaló, hogy amikor leírom Koszovó nevét sokaknak a néha fellángoló ellentétek jutnak eszébe ami nem csoda, mert épp mostanában került címlapra ismét az ország emiatt. Nekem volt szerencsém itt tölteni viszonylag sok időt az utóbbi években és meg kell mondjam, hogy amennyiben nem a politikára, hanem a természeti értékekre koncentrál az ember, akkor ez egy csodálatos ország. Ez akkor válik nyilvánvalóvá, mikor a térképen megnézzük a szomszéd országokat. Oh, igen... Nyugatról ugyanis Montenegró és Albánia határolja. A hármas határon a Prokletije, vagy magyarul Elátkozott hegység hegyláncai magasodnak, délen pedig Macedónia a Sharr hegységen keresztül kapcsolódik hozzá.

Legmagasabb pontja a Gjeravica a maga 2656 méteres magasságával, ami a második legmagasabb pont a hegységben az általunk pár éve a Maja Rosit csúcsról megtekintett Maja Jezerce után, ami Albániában található. Egyszóval minden adott a remek túrákhoz. Azonban mielőtt az ember nagy elánnal elindulna néhány dolgot észben kell tartania. Sajnos néha politikailag elég feszült a helyzet, ezért mindig jól körbe kell járni, hogy épp milyen a szitu. Kockáztatni nem érdemes! Emelellett a túrázás, mint tevékenység elég gyerekcipőben jár. Normális térképet sem nagyon lehet találni, talán csak a Peaks of the Balkans túrához készített túratérkép az egyetlen, ami elérhető...

A völgy reggel Lequinat mellől

Ami viszont van, az csodás hegyek, nyugalom, kevés túrázó és remek ételek! Ha pedig nincs térkép, akkor marad a Wikiloc, a Komoot és társai, ahol ha általában nem is normális túraleírással, de legalább a nyomvonalak megvannak, a felhasználók által rögzítve. Nekem most erre sem volt szükségem, mert egy kis csoporttal mentem, vezetővel, aki ismerte az utat. Ami amúgy nem annyira bonyolult, tekintve, hogy a Peaks of the Balkans útvonal egyik szakasza, szóval a piros-fehér jelzéssel van ellátva, ami simán követhető volt.

Kilátás az étteremből

De beszéljünk egy kicsit a mostani túráról. Utunk a Peje (Pec) melletti Rugova-völgybe vezetett. Ahogy Pristina felől Pec városa felé közeledünk az előbb a hegyekről írtak a maguk igazi valójában mutatkoznak meg, mert hatalmas tömegként nehezedik a tájra az Elátkozott hegység vonulata. A völgy bejáratánál van a 13. században épült kolostor, ami a szerb patriárka székhelye volt. Ma élő, működő kolostor. Már jártam benne korábban, a parkolójából fantasztikus kilátás nyílik a völgy monumentális bejáratára. Ez a hely tényleg káprázatos. A montenegrói Tara-kanyonhoz hasonlít, de szerintem annál sokkal szebb. A rajta keresztül vezető autóút maga hatalmas élmény. Az oldalsó több száz méteres sziklafalakon lehetetlen helyeken fák, fenyők növekednek, alattunk pedig a patak folyik. Viszont oda kell figyelni a vezetéssel, mert ez egyfelől maga "A" balkán, mármint vezetési morálra utalva, másfelől meg szűk az út, és viszonylag sok az autó.

Idill

A völgy 13-14 km hosszú, régen el lehetett jutni rajta keresztül Montenegróba (mivel akkoriban a Jugoszlávia belterülete volt mindkét mai állam). Menetközben láthatjuk a Rugove ásványvíz üzemét és több étterem is várja a vendégeket. Ezek közül kiemelném a káprázatos kilátással rendelkező Hani éttermet (Restaurant HANI). (Mondjuk nem ettem ott, szóval lehet az ételek nem olyan jók, mindenesetre a fekvése pazar.) Ezen kívül több kilátópont is van útközben és via ferrata útvonalakat is lehet találni. Egyébként eléggé ráfeküdtek a turizmusra a környéken, ami annak fényében, hogy az Magyar Szó 1973. július 06-i számában már a turizmus fejlesztése volt a cél és annyira azért ez nem valósult meg, elgondolkodtató.

Tipikus jelzés

A völgy végénél nem lehet továbbmenni, jelenleg nem határátkelő. Valamivel visszább észak és dél felé is elágazik az út. Észak felé Boge falu van - innen lehet eljutni a 2404 méter magas és állítólag gyönyörű Hajla-csúcsra - dél felé pedig Lequinat falu, ahova mi is igyekeztünk. Maga a falu 1250 méter magasan fekszik. Fő vonzereje a két csodás tengerszem a Kućiško Jezero és a Drjelsko Jazero közelsége. Mi is ezt a két tavat vettük célba.

Kućiško Jezero

Mielőtt nekivágtunk még egy kávéra beugrottunk a Guri i kuq (Vörös kő) étterembe, ami egy félig kész parkolóház hangulatát árasztó terasszal van építve. Kicsit koszmókás, amolyan balkáni hangulat, de van benne valami bájos kopottság... Odabenn férfiak beszélgettek, kinn a teraszon pedig láthatóan turisták ücsörögtek a hűvös reggelen. Az időjárásról még nem írtam. Nyilván egész nyáron alig esett az eső, de erre a napra jelentősebb esők voltak várhatók. Ez ugye a hegyekben szakadó esőt jelenthet... Viszont fotózás szempontjából nagyon hálás az ilyen idő, sokkal vadabb lesz a táj. Még útközben volt, ahol esett az eső, de az étteremből indulásunkkor elcsendesedett. Bizakodtunk.

Kućiško Jezero

A faluban nagyon eklektikus a hangulat. Régi házak és újabb félkész, vagy kész nyaralók váltakoznak. Vannak háziállatok is, az aszfalt pedig feltűnően jó állapotú. Erről az aszfaltról kanyarodtunk be az ösvényre, ami a tavakhoz vezetett. Remek fenyvesek közt haladtunk, fantasztikus volt a levegő, főleg Pristina és az Obilici erőmű után... Hamarosan egy katlan mellett haladtunk el, hatalmas sziklatömbök voltak szerteszét. Többször megálltunk pihenni. Ez a fotózás miatt jó volt. Igazából nincs messze az első tó. Mondjuk túrázókkal csak elvétve találkoztunk, de ez az esős időnek volt köszönhető talán. Kicsit több, mint 3 km után már ott álltunk a tengerszem partján 1890 méter magasan. Valóban gyönyörű fekvésű! A háttérben felette magasodik a Malji Nečinat épp a határon, ugyanis nagyjából a határ mentén kell felmászni.

Alpesi gőte (Triton) legalábbis ezt derítettem ki róla...

A víz kristálytiszta. Így nyár végén a vízszint már igen alacsony, de a sziklák közt így is kivehetőek - amiket először szalamandrának véltem - az alpesi gőték (triton). Kis fekete kétéltűek, amikből számos úszkált a part mellett, ami elvileg annak tisztaságát jelzi. (Mármint, hogy itt is megél.) Itt a parton megpihenve megettünk egy szendvicset, majd tovább indultunk a másik tó felé. Gyönyörű smaragdzöld aljnövényzet bújt meg a fák közt, itt már a sárosabb szakaszokon elég macerás volt a járás, néhol eléggé csúszott.

És itt az eső épp súrolt minket

Aztán észrevettem, hogy szép köd emelkedik a völgyből, misztikus hangulatot kölcsönözve a tájnak. Nameg ugye hozza az esőt... Hát ennek nem örültem, mert azért esőben nem a legkomfortosabb gyalogolni. Szerencsére nem kezdett szakadni csak épp szitált... A két tó közel van egymáshoz, olyan 15 perc alatt át is értünk. Ha az előző tóban a vízszint alacsony volt, itt teljesen el is tűnt. Olyan volt, mint mikor Montenegróban a Ropojana-völgy végén a kiszáradt tómederben sétáltunk. Nyár végén ez már egy természetes állapot. A látvány biztosan szebb, mikor van víz is, de a környező hegyek azért impozáns látványt nyújtottak.

A tavat jelző tábla. Igen itt más a neve...

Itt is elidőztünk kicsit. Sajnos nem mentünk tovább, talán majd egy másik alkalommal, annak is örülök, hogy ide eljutottam, ne legyünk telhetetlenek. Viszont továbbmenve a Guri i Kuq azaz Vörös-kő csúcsra is felmászhatunk, ami 2522 méteres magasságával az egyik legmagasabb csúcs a környéken. És innen már nincs is messze, 5-6 km és a 600 méter szint. Montenegro felé pedig a Jelenka hágó (szarvas hágó) érhető el. Bámulatosan vadregényes környék. Túrázók csak elvétve a látvány pedig magashegyi sziklacsoportok és hatalmas füves legelők közt váltakozik. Mesés.

A kiszáradt tó

Visszafelé sem kapott el minket az eső szerencsére. Visszafelé már több turistával futottunk össze, ahogy másztak felfelé a tavak irányába. Találkoztunk viszont egy tehénnel a fenyők között. Nem mindennapi látvány volt. Aztán hamar visszaértünk a faluba, ahol már várt a buszunk. A völgy fölött már kitisztult az idő, hosszan be lehetett látni a kis épületek és a kígyózó út felé. Ha már itt voltunk még megálltunk egy ebédre a Hotel Rugova camp nevű étteremnél. Itt pisztrángot nevelnek és régóta itt áll. Mikor 2013-ban először itt jártam egy kollégám mondta, hogy itt az étterem mellett voltak medvék ketrecben. Ez Koszovóban divatos volt régebben. Ma már nem lehet magánszemélynek medvét tartania az országban, miután az összes ilyen rabságban tartott állatot átszállították a Pristina melletti Bear Sanctuary nevű vadasparkba.

Bokor

Azért most utánanéztem, hogy valóban volt-e ott medve egykor és egy kis videót találtam is a medvék kiszabadításáról. Ma egy kitömött medvebocs emlékeztet minket a nem épp dicső múltra... Külön vicc, mikor a tulaj a videóban rablásról beszél, mikor a medvéket elviszik... Ma már szerencsére ketrecek helyett csak a remek ételek maradtak meg. Most sem kóstoltam meg a pisztrángot, de meg kell mondjam, hogy kitűnő a konyhájuk!

Misztikus hangulat

Egyébként itt elkapott minket az eső, de nyilván az étteremben ez nem nagyon zavart minket. Nos, visszafelé úton összegeztem magamban az élményt és arra jutottam, hogy Koszovó kiváló túracélpont lehet. Nyilván ehhez kell, hogy stabilabbá váljon a politikai helyzet, de nagy potenciál van benne. Mondjuk biztos nem a klasszikus sokat költő turisták paradicsoma lehet, hanem azoké, akik előnyben részesítik a csendet és a nomádabb körülményeket. Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet normális szállodát és éttermet találni, hanem azt, hogy ennek a helnyek az esszenciája az olyan vad és civilizációtól távoli helyek, amik azért igénybe veszik az embert, ha vállalkozik felfedezésükre.

Látkép az ösvényről

Mindenesetre csodálatos volt a túra, még akkor is, ha nem volt valami hosszú. Összességében 678 méter szintet azért megmásztunk, a táv viszont épp csak valamivel 8 km felett volt. (WIKILOC nyomvonal) Nem tudom, hogy legközelebb mikor tudok jelentkezni. Ha tetszett a poszt, akkor nézz körbe a blogon hátha találsz még neked tetsző tartalmat! És kövesd a blogot Facebookon, akkor tuti nem maradsz le a következő posztról! Most, hogy írok a következő poszt lehetőségéről, már támadt is egy-két ötletem... Micsoda cliffhanger!!!

A viszontlátásig: hajrá kifelé fotózni!

Most pedig.... Ráadás!!!

Lepke, nem tudom milyen fajta lehet