Mind&Spirit blog / 2020. november 12., csütörtök

Az elismerés, mint szeretetnyelv

Ha évekkel korábban megkérdezték volna azt tőlem, hogy milyen nekem, ha elismernek, illetve van-e ezeknek a pillanatoknak számomra jelentősége, akkor azzal kezdtem volna a mondatot, hogy "Igen, de..." A válaszom - egészen őszintén - a következő lett volna: "Igen, klassz érzés, de igazából zavar." Persze szinte mindig pozitív élmény volt visszajelzést kapnom, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy frusztrációval vegyült. Sokáig tehát hárítottam és lesöpörtem magamról a jót. Írhatom úgy, hogy könnyebb volt az elismerést adnom, mint befogadnom. Az pedig, hogy lehetne megerősítéseket kérni is, fel sem merült bennem.

A mai világunkban az elismerést egyesek a lájkokban és a megosztásokban mérik. Tegye mindenki őszintén a szívére a kezét, hogy időnként nem pillant-e rá a számokra. Szerintem igen. Ezzel nincs gond, de van itt egy sokkal mélyebb réteg, méghozzá a külvilág véleményétől való függés.

A következő szempontok jutottak az eszembe az elismerésekkel kapcsolatosan:

• Mi lenne, ha megengednéd azt az érzést és tudatot, hogy már bizonyítottál magadnak? Mindannyian vétettünk hibákat. Hoztunk rossz döntéseket és hiányokkal szintén küzdünk. Vannak persze értékeink, tehetségeink és szerető szívünk is. Mindezekkel együtt vagyunk emberek. Te is! Talán a legmunkásabb önismereti feladatod odáig eljutnod, hogy ítélkezésmentesen elfogadd (megengedd) azt, ahol most tartasz. Ez egy belső munka és nem elsősorban a környezetedtől függ.


• A szeretett személy "szabad" elismerésére vágysz vagy a birtoklására? Fontos tisztázni, hogy ki nekem a másik és én ki vagyok neki. Azzal sem árt szembenézned, hogy van-e saját életed. Számtalan helyzetre az a szabály: amit kapni szeretnél, azt először meg kell tanulnod odaadni, majd kérni és elfogadni.


• Vajon mi lehet annak a hátterében, ha valaki nem képes az elismeréseket elfogadni? Egyesek gyermekként azt tanulták meg otthon, hogy a nevelés (a "szeretet") a kritikával és a fájdalommal egyenlő. Nagyon sok meghittség, biztatás, öröm, önismeret és helyes önmegvalósítás kell ahhoz, hogy a "jégpáncél" elolvadhasson. Ez idővel lehetséges (hacsak valaki nem az elutasításával akarja a másikat büntetni). 


• Mi lenne, ha ezentúl tudatosan kérnél pozitív visszajelzéseket? Időt kell adod mind magadnak, mind a másiknak a tanulásra. Lassan fogtok tudni megbarátkozni a kölcsönös elismerések ajándékával. 


• Kitől könnyebb elfogadnod az elismeréseket? A bátorítások, ahogyan az elismerések "megengedéséhez" érzelmi biztonság kell. Eleinte ezért fontos tudatosítanod, hogy kik azok, akiktől már most könnyen el tudod a jót fogadni. Érdemes a kapcsolati hálódat folyamatában erősíteni és ápolni. Feltéve, ha elégedett életre vágysz. 


• Attól, hogy valaki nem ismer el, lehetnél-e még kedves vele? A szeretet belülről fakad. A felnőttségből és az emberségből. A cél tehát sokkal inkább az, hogy önmagadat add, minthogy a megfelelések világában élj. Azt különben el lehet fogadni, hogy ha valaki nem fogad el...


• Ha vezetőként dolgozol, meg szoktad-e a beosztottakat dicsérni? Vizsgálatok kimutatták, hogy sokan nem a fizetés vagy a túlterheltség miatt hagyják ott az állásukat, hanem mert nem érzik, hogy elismernék a munkájukat. Nem élik meg, hogy szükség lenne rájuk, illetve fontosak lennének a cégnek.


• 
  

  Csak a végeredmény számít vagy a célért mutatott erőfeszítés is? Meg kell értened, hogy amit dicsérsz, azt erősíted. Figyelned kell tehát arra is, hogy pl. a gyermeked ne csak a végeredményért kapjon elismerést, mert különben teljesítmény-szorongóvá válhat...

  
  

A pozitív visszajelzésekkel kapcsolatosan a másik végletet szintén meg kell említenem. Egyesek ugyanis elismerés-hajszolók. Vannak, akik ezt behódolva élik meg, mások pedig inkább feljogosítva érzik magukat arra, hogy uralkodjanak és dicsekedjenek a teljesítményükkel. Mindkét csoportnak kevés az önbizalma és nincs nagyon saját élete...

Megérdemled az elismerést!

Számomra az áttörés egy orvosoknak kiírt irodalmi pályázattal indult. Az írásomért 2006-ban a Cataflam Művészeti Szalon különdíját kaptam meg. Hálás vagyok a Novartisnak nemcsak a feltételezésért, hogy az orvosok között is lehetnek "tollforgatók", hanem a pazar átadóért. Hatalmas élmény volt!  

A következő etapot pedig a podcastok (rádióaadásszerű hanganyagok) okozták. Már túl voltunk a hatodik vagy a nyolcadik felvételen, amikor azt éreztem, hogy nincs ezekre különösebben szükség. Persze kaptam és kaptunk visszajelzéseket, főként az ismerősöktől. Meg is köszöntem ezeket a nyilvánosság előtt. Nem volt ebben semmilyen manipulációs szándék, csak őszinteség és hála. Ezután pedig nem várt dömping indult el, ami azóta is tart. Külön köszönök egy cikket, amely ebben az időszakban született és büszkeséget adott.

A sorban ezután a Trendhim dán cég következett, akiket korábban bár ismertem, de nem álltunk semmilyen közvetlen kapcsolatban. Egyszer csak kaptam a magyar képviselőjüktől egy kedves levelet, majd választhattam tőlük két terméket - "csak úgy", a társadalmi munkám elismerése végett. Fülig ért a szám, amikor elolvastam az e-mailt.

 

Ezzel a blogbejegyzéssel nem a végletes hízelgésre vagy dicsekvésre biztatlak, hanem a méltányos szavak őszinte kimondására (vállalására), sőt azok nyílt kérésére. Az önbizalom építésének ugyanis egyik lehetősége, ha megengeded a környezetednek, hogy pozitívabbak láthasson téged, mint ahogyan azt észleled.

Megérdemled, hogy fontosnak érezhesd magad! 

 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi bejegyzéseket ajánlom:

• Önzetlenségből jeles


• Hogyan erősítheted az önbizalmadat?


• A kötetlen baráti beszélgetések jótékony hatásai


• Lebilincselő és motiváló dokumentumfilmek a mindennapokhoz


• A cégen belüli kulcsemberek megtartása


• Partra vetett pasik

 

(Képek forrása: saját és pixabay.com)

Tovább az eredeti oldalra!