A tárgyköltészetről
A tárgyköltészet (Dinggedicht) a német irodalomtudományban használatos műfajmegjelölés, s elsősorban a közösség anyagi kultúrájának tárgyait leíró versekre vonatkozik. Fő képviselőjének a szobrot is megverselő Rainer Maria Rilke osztrák költő számít. Ókori előzményeknek számítanak a hősök (Homérosz Iliásza: Akhileusz, Vergilius Aeneise: Aeneas stb.) pajzsának verses leírásai (von Wilpert 1959: 112, Kovács 1993, Winkler 1993). Mindenesetre a tárgyak megverselésének többféle indítéka lehet, s a műfaj a XX. századi magyar költészetben népszerű volt, még antológiákat is készítettek (Linka, szerk., 1987, Becze et al., szerk., 1988). A tárgyversek valamely objektumhoz fűződő élményt közvetítenek, akárcsak az alternatív elnevezések és az elferdített meghatározások. Így egészen kiterjesztett értelmében a tárgyköltészetet képviselhetik bizonyos objektumok alternatív elnevezései és az elferdített meghatározások is, ezek is lehetnek poétikusak, mindkét esetben általában az objektum irányában negatív attitűdöt kifejezve. Az alábbiakban ezekre hozok példákat, majd két valódi, a nagyítót bemutató magyar tárgyverset idézek, bemutatva a kognitív nyelvészetben használatos aktív zóna fogalmát is.
Ami a tárgyköltészet története és a tárgyak kapcsolatát, a pajzs kitüntetett voltát illeti, tanulságos magának a magyar tárgy szónak a története, ami kedvelt példa a magyar jelentéstanban. Germán eredetű francia jövevényszó, eredeti jelentése ’pajzs, ostromtető’ volt (1495), s az ebből fejlődött ’céltáblaként kitett pajzs, céltábla, cél’ (1590) alapján születtek meg az absztrakt jelentések: ’az, amire vagy akire valamely tevékenység, érzelmi állásfoglalás irányul’ (1750), ’az a mondatrész, amelyre a mondatban kifejezett cselekvés irányul’ (1806), és csak 1831-ben a mai főjelentés, ’élettelen dolog, holmi, eszköz, használati cikk’ (Hadrovics 1992: 151, 179, Pusztai 2005: 869).
A tárgyköltészet sajátos perspektívából láttatja az objektumokat, és a szó szoros értelmében vett perspektíva is nyerhet jelentőséget a tárgyköltészetben. A perspektíva tudománya a térbeli tárgyak síkban való ábrázolásával foglalkozik, s a festészetben fontos probléma a térábrázolás, amelyre a különböző korokban eltérő megoldásokat választottak. A perspektívák egyik érdekes esete az anamorfózis, olyan, hamis perspektívából rajzolt vagy festett alakzat, amely normális nézőpontból torznak látszik, de egy meghatározott másik nézőpontból helyes arányaiban látható. Az anamorfózis legjelentősebb kortárs művelője Orosz István, aki tanulmányokat is szerzett e témakörben (például Orosz 2007).
Orosz István: Verne Gyula
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: