A szórend: másik nyelv?
Megjelent: Magyarország 1977/33, 21. o.
A magyar anyanyelvű ember abban a tudatban nő fel, hogy tud magyarul. Mint mondani szokás: az anyatejjel együtt szívta magába azt a csodálatos képességet, amelynek révén éppen ezen a nyelven gondolkodik, álmodik, beszél. Miért kételkedne abban, hogy anyjától, apjától kapott szavai épek, egészségesek, csakúgy, mint a belőlük összeillesztett mondatok? Miért kellene gyanakodnia, amikor ezeknek a mondatoknak a megértése senkinek sem okoz fejtörést?
Szerencsés esetben már az iskola megingatja az érzékenyebb gyermekember hitét: csakugyan úgy helyes, ahogyan ő fejezi ki magát? S akiben ez a kérdés felötlik, az — orvosi kifejezéssel élve — már nem reménytelen eset. Azaz idővel még megtanulhat magyarul. Ezt a nyelvet ugyanis senki sem kapja készen. Ha pontosan, tisztán, közérthetően akarja kifejezni magát, akkor nem érheti be azzal, amit természetes nyelvi fogékonysága jóvoltából ösztönösen elsajátított.
Az anyanyelvet az anyatejjel szívjuk magunkba?
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: