A szavak ereje
Az alábbi írás eredeti megjelenési helye: IMP Magazin 2010. szeptember.
Kérem olvasóimat, ne értsék félre írásom címét! Nem az MR1-Kossuth Rádió naponta sokszor hallható jelmondatát, mottóját akarom elemezni, főleg arra vonatkozólag, hogy szükséges-e, hasznos-e, vagy inkább csak arra jó, hogy sokan belekössenek. Ebben az én cikkemben valóban a szavak erejéről lesz szó; arról, hogy bármily fontos a szótárírók abbeli tevékenysége, hogy minél pontosabban rögzítsék a szavak jelentéseit, a szavak ereje olyan nagy, hogy nemegyszer a szótáríró kényszerül meghátrálásra. A következőkben erre mutatok be néhány – remélem, meggyőző – példát.
A lábravaló szóval kezdem, éppen azért, mert ennek megítélésében bizonyos fokig magam is érintve vagyok. Éppen egy negyed századdal ezelőtt, a Magyarán szólva című rádióműsor egyik 1985. évi nyári adásában Mire való a lábravaló? címmel arról szóltam, hogy a lábravaló néhány év óta nemcsak szótáraink szerint megállapított, ’férfi fehérneműként viselt, hosszú alsónadrág’ értelemben használatos, hanem ’cipőféle, lábbeli’ jelentésben is felbukkan. Összegezésül ezt mondtam róla:
„Érthető és természetes ez a jelentésfejlődés. Amikor megállapítjuk, hogy valakinek kicsi vagy nagy a lába, akkor az illetőnek a lábfejét jelöljük meg a láb szóval. Nos, a ma embere a lábravaló szóösszetétel előtagját is hajlamos ’lábfej’-ként értelmezni, s ebből következőleg számára a lábravaló már nem olyan ruhadarab, amely az egész lábat befedi – a hosszú alsónadrágok divatja amúgy is leáldozóban van – , hanem öltözékünknek az a darabja, amely a lábfejünket takarja, vagyis a lábbelink, a cipőnk. Mint mondom, érthető ez a jelentésfejlődés, de támogatni nem célszerű, mert semmi értelme sem volna egy lábbeli kontra lábravaló szópárbajnak. A lábravaló jelentse csak továbbra is azt, amit már évszázadok óta jelent, s ne törjön a lábbeli babérjaira.”
Akkori értékelésemet, amelyben egy jelentésfejlődésről adtam részben számot, részben magyarázatot, ma is fenntartom, de mivel az említett irányú fejlődés továbbra is folytatódott, sőt egyre erősödött, az utolsó két mondatban megfogalmazott tanácsomat már nem érzem időszerűnek. Mára már lényegében végbement az a jelentésváltozás, amely akkor még csak indulófélben volt, de amelyet azóta már új értelmező szótárunk is jelez. Fölveszi ugyan a ’(hosszú) alsónadrág’ jelentést is, de régiesnek s szépítőnek ítéli, ugyanakkor pedig – bár „bizalmas, kissé tréfás” stílusminősítéssel ellátva – tudomásul veszi s közli az újat is: ’lábbeli, cipő(féle)’. A példa világosan bizonyítja, hogy a szavak ereje jelentősebb, átütőbb, nagyobb hatású a szótárírók tiszteletreméltó gondosságánál, igyekezeténél.
Másodjára hadd szóljak a koncert szó jelentésmódosulásáról! Az idősebb nemzedék nyelvhasználatában leginkább komolyzenei hangversenyt, illetve versenyművet jelent, a fiatalabbak számára azonban – úgy két-három évtized óta – elsősorban pop- vagy rockzenei együttes(ek) hangversenyét idézi fel. A műsorfüzetek napjainkban már egyre inkább ennek figyelembevételével hirdetik a zenei programokat, egyrészt, mondjuk, a Debreceni Filharmonikus Zenekar Brahms-műveket bemutató hangversenyét, másrészt a Specko Jedno nevű együttes koncertjét ajánlva figyelmünkbe. Legfrissebb értelmező szótárunk első kiadásában, 1972-ben ennek a jelentésnek még nyomát sem találjuk. Az újban, nagyon helyesen, már benne van.
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: