A retró brutalitása

„Hogyha az vagy ki a távolságot úgy képzelte el / Ha majd azt mondják, hogy ember járt az embertelenben / Hogyha elég volt a hited, s minden próbát kiálltál / Te a legmagasabb küszöböt is átlépheted már // Ha a hosszú napok próbái már nem fájnak Neked / Ha erre a napra tetted fel az egész életed / Ha már álmodban is tudod, amit fel nem foghatok / Te már vállalhatod mindazt, amit nem vállalhatok” – az Asztronauta együttes Magyar a világűrben című dalának szövegéből idéztem a 2007. január 6-án elhunyt Burget Lajos újságíró Retró szótár címmel, a Tinta Könyvkiadó gondozásában a 79. Ünnepi Könyvhétre megjelent kötetének bemutatójáról lejegyzett beszámolómban (Minden, ami retró, Magyar Szó, Üveggolyó, 2008. június 9.). A retró – ez a kifejezés egyébként nem szerepel a szótárban – egyfajta nosztalgia, amellyel a magyar társadalom (vagy csak annak egy része…) az egyébként átkosnak is mondott, a kötet által is feldolgozott, a második világháborútól a rendszerváltásig terjedő, tehát a Rákosi- és a Kádár-korszakkal azonos időszak kiemelt elemeihez való kötődését jelöli. Egy alapvetően pozitív életérzés, mint a nosztalgia általában. „Csak a szépre emlékezem…” – mondja egy másik régi zeneszám Putnoki Gábor dalszövegével, s akár a retróval is azonosíthatjuk ezt a magatartást, hiszen a megjelölt történelmi időszak nemcsak szép és kellemes emlékeket hagyott maga után a köztudatban és az emberek emlékezetében. Mindazok, akiket kitelepítettek és meghurcoltak a létezőnek mondott szocializmus nevében, akik megjárták Recsket és más munkatáborokat, vagy akik az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése utáni megtorlásoknak estek áldozatul, minden bizonnyal viszolyogva tekintenek a manapság oly népszerű jelenségre. Tegyük hozzá gyorsan: ez nemcsak a valódi áldozatok, hanem leszármazottaik részéről is teljesen jogos.

Retró gyufásdobozok

[...] Bővebben!