Reaktor / 2024. szeptember 26., csütörtök

A két Korea kilátásai - Csoma Mózes orientalista, a KRE Koreai Tanszékének vezetője

Honnan kezdődik az a történet, ami a K-Pop és Kim Dzsong Un hatalmához vezetett? Hogyan lehet összefoglalni röviden Korea történetét Koreának a kettészakadásáig?

Azt kell tudni, hogy a Koreai-félsziget a kelet-ázsiai térség egyik leghosszabb időre visszavezethető történelmével rendelkező régiója. A koreaiak nagyon büszkék arra, hogy fél tízezer éves történelemmel rendelkeznek, ezt szándékosan így fogalmazzák meg. Fél tízezer éves történelem. Ez ugye ötezer éves történelmet jelent, de hogyha ők úgy fogalmaznak, hogy fél tízezer éves, akkor az talán még egy fokkal rátesz ennek a dolognak a hangsúlyozására. Nyilván azt akarják sugallni ezzel, hogy legalább annyira kihagyhatatlan részesei a kelet-ázsiai térség történelmének, mint a japánok, mint a kínaiak. Nyilván nem túlságosan könnyű ilyen szomszédság mellett megőrizni egy országnak a fennállását, egy nemzetnek a saját nemzeti létét, hisz olyan birodalmak ütközőzónájában helyezkedik el a Koreai-félsziget, mint Kína és Japán.

A XX. századnak az elején ugyanis lezajlott egy orosz-japán háború, ez nyilván középiskolai tanulmányokból is ismerős lehet, és ennek az orosz-japán háborúnak az lett a következménye, hogy a japán hegemónia megnőtt a kelet-ázsiai térségben, és lényegében Korea elvesztette a függetlenségét, japán gyarmati uralom alá került. Egyébként a koreaiak úgy tekintenek az 1910-ben megkezdődött japán gyarmati uralomra, mint a saját történelmüknek az egyik mélypontjára, legszörnyűbb időszakára, amikor a nemzeti függetlenségüket is elvesztették. Ez 1945-ig tartott, tehát a második világháborúnak a végéig, ugyanakkor sajnálatos módon a teljes eufóriáját a koreaiak nem tudták élvezni a felszabadulásnak, ugyanis még a második világháborúnak a legeslegvégén a szövetséges hatalmaknak volt egy potsdami csúcsértekezlete, ez 1945 nyarán zajlott le, kora nyarán zajlott le, és ezen az értekezleten a szövetséges hatalmak arról állapodtak meg, egészen pontosan az Egyesült Államok és a Szovjetunió, hogy ideiglenes jelleggel, egyfajta munkamegosztásképpen a japán gyarmati uralom alatt lévő Koreai-félszigetet, északról a szovjetek, délről az amerikaiak fogják felszabadítani, illetve két megszállási övezet jön létre a Koreai-félszigeten, és arra nem számított senki, hogy ez oda fog vezetni, hogy a két megszállási övezetből két egymással rivális koreai állam fog létrejönni. Ez alakult ki a negyvenes éveknek a második felében, és sajnos ennek a dolognak a következményei a mai napig tapasztalhatóak.

Mi vezetett odáig, hogy '53-ban kettészakad az ország? Hogyan kezdődött a háború, hogyhogy kettészakadt ennek következtében az ország?

Először is azt kéne kiemelni, hogy egyáltalán nem XX. századi sajátosság az, hogy a Koreai-félszigeten két vagy több, egymással rivális államalakulat versenyez, tehát már az ókorban, illetve a kora középkorban is előfordult olyan, hogy a Koreai-félszigeten egymással rivális államok léteztek, és próbálták kiterjeszteni a saját befolyásukat. Érdekes megemlíteni egyébként, hogy napjainkban Észak-Korea azzal az ókori, kora középkori királysággal ápolja a kontinuitást, vagy hangsúlyozza a kontinuitást, amelyik a félszigetnek az északi részén helyezkedett el, Dél-Korea pedig azzal a királysággal, bizonyos Silla királysággal hangsúlyozza a kontinuitást, amelyik az ókorban, kora középkorban a félszigetnek a déli részén helyezkedett el. Nagyon érdekes párhuzam egyébként, hogy Silla királyság, tehát a mai Dél-Korea területén lévő királyság elsősorban tudományos eredményével, kulturális örökségével vált ismeretessé, míg a félszigetnek az északi részén lévő Kugorj Királyság pedig sokkal inkább katonai erejével.

Nem véletlen, hogy az észak-koreaiak nagyon büszkén hangsúlyozzák ezt a kontinuitást. Későbbiekben is előfordult annak a lehetősége, hogy esetlegesen politikailag megosztásra kerüljön a Koreai-félsziget. Meg lehet említeni egy ilyen esetet az 1500-as évek végéről, amikor egy hatalmas japán támadás érte a Koreai-félszigetet, és akkor a japánok kezdeményezték az akkori kínai birodalom részére, kínai Ming-birodalom részére, hogy esetlegesen a kettejük között lévő Koreai-félszigetet két részre lehetne választani, ez szerencsére akkor nem valósult meg. Aztán beszéltünk egy picit korábban az orosz-japán háborúról. Az orosz-japán háborúnak az előzményei között is felmerült olyan javaslat, hogy esetlegesen a Koreai-félszigetet meg kéne osztani, déli részen Japán befolyás érvényesülne, a Koreai-félszigetnek északi részén, Mandzsúria területén pedig orosz befolyás. Szerencsére ez sem valósult meg, ugyanakkor a második világháború végén, mint ahogy korábban ezt említettem, megvalósult az az ideiglenesnek szánt megoldás, hogy a japán gyarmati uralmat a félsziget északi részén a szovjetek számolták fel, délen pedig az amerikaiak, és hát kettejük között a 38. szélességi fok lett a határvonal. Alapvetően mindenki arra számított 1945-ben, hogy ez egy ideiglenes jellegű dolog lesz.

Egyébként alapvetően a félszigetnek mind a két állama úgy határozta meg magát, hogy az ő szuverenitása a félsziget egészére kiterjed. Dél-Korea egyébként a mai napig úgy értelmezi, és hogyha megnézzük a dél-koreai alkotmányt, akkor tulajdonképpen az van leírva, hogy a Koreai Köztársaságnak a szuverenitása az egész Koreai-félsziget területére kiterjed, a Kínai Népköztársaság és a Koreai Köztársaság közti határvonalat, a két határfolyó, a z Amnok (Jalu) folyó és a Tumen folyó képviseli, és dél-koreai értelmezésben mindaz, ami a 38. szélességi fok, (a mai dél-koreai és észak-koreai demarkációs vonal, demilitarizált övezet) északi részén található:

Visszatérve oda, hogy kikiáltásra kerül '48-ban egymással rivális két koreai állam. Meg kell említeni azt is, hogy a negyvenes évek vége a hidegháború kibontakozásának az időszaka. Nagyon komolyan fennáll annak a veszélye is, hogy esetlegesen egy harmadik világháború kezdődne el az Egyesült Államok dominálta nyugati világrend és a Szovjetunió vezette szovjet tömb országai között. És hát végül is az első számú helyi háború, ami kirobban 1950-ben, az nem lesz más, mint a koreai háború.

Az észak-koreai rezsim Kim Ir Szen vezetésével hozzájárulást, beleegyezést kapott mind a Szovjetunió részéről, mind Sztálin részéről, mind pedig a kommunista Kína részéről, addigra már Mao Ce-tung vezetésével létrejön a Kínai Népköztársaság, hogy megtámadja a félsziget déli részén lévő Dél-koreát, arra számítottak egyébként az észak-koreaiak, hogy az Egyesült Államok maximum egy kisebb diplomáciai tiltakozást fog eredményezni, és arra nem gondoltak az észak-koreaiak, hogy ez azt fogja eredményezni, tehát a támadás következtében az ENSZ majd agresszornak nyilvánítja Észak-Koreát, felszólítja az ENSZ tagállamokat, hogy működjenek közre az agresszor visszaszorításában, és ezzel a koreai háború nagyon gyorsan, 1950 nyarán egy nemzetközi konfliktussá, gyakorlatilag a harmadik világháborúnak a veszélyét magában hordozó nemzetközi konfliktussá nőtt ki, mint ismeretes 1953-ban. Békeszerződést nem sikerült létrehozni, egy tűzszünetet sikerült létrehozni, és ez a tűzszünet a mai napig érvényben van.

A lassan 71 éves fegyverszünet mennyire volt feszült? Mennyire volt kísérlet arra, hogy ez ne fegyverszünet legyen, hanem oldják fel a fegyverszünetet, esetleg rendes békemegállapodás legyen?

Alapvetően úgy kell elképzelni az elmúlt 71 évnek a történetét, hogy többször előfordultak nagyon-nagyon feszült helyzetek a Koreai-félszigeten. Nyilván a tényleges háborúnak, tényleges fegyveres konfliktusnak a kirobbanását ez azokban az időszakokban hordozta magában, amikor amúgy is nemzetközi szinten nagyon feszült volt a helyzet, és itt különösen a '60-as éveknek a végét lehet kiemelni. Ugye a hatvanas éveknek a végén zajlott a vietnámi háború. Az észak-koreai vezetés úgy gondolta, hogy nagyon könnyen elképzelhető az, hogy hasonló forgatókönyvet próbálnak megvalósítani, mint az indokínai térségben tapasztalható, és lényegében Észak-korea megpróbál kirobbantani egy partizánmozgalmat Dél-korea területén, ez különösen az 1968-as évre tehető, tehát az 1968-as év volt a legfeszültebb az elmúlt hosszú-hosszú évtizedek során. Valóban sor került Dél-koreának a keleti partvidékén észak-koreai kisebb partraszállási kísérletekre, észak-koreai diverzánsok jelentek meg több alkalommal Dél-korea területén. Szerencsére ezek az események azért nem eszkalálódtak. Voltak ugyanakkor pozitív fejlemények is a két koreai államnak az egymáshoz való viszonyában, és akkor itt kiemelhetjük az 1972-es évet. 1972 ugyanis abból a szempontból nagyon fontos, mert a világpolitikában is egy bizonyos enyhülés volt tapasztalható. Ugye ez az az időszak, amikor az Egyesült Államok rendezi a kapcsolatait a kommunista Kínával, Nixon amerikai elnök ellátogat Pekingbe, és ez a Koreai-félszigeten is azért éreztette a hatását, és 1972-ben a két koreai állam megállapodott a majdani újraegyesítésnek a három alapelvéről. Egyébként ez a három alapelv a mai napig érvényben van.

Annak ellenére, hogy 1972-ben ez a három alapelv létrejött, hát nyilván a félszigetnek az egysége, egységesülése nem indult meg. Az ezredfordulót követően voltak ismételten komoly események, megemlíthetjük a csúcstalálkozókat, ami egyébként - tegyük hozzá zárójelben - szinte nonszensznek tekinthető, hogy egymással hadban álló országoknak a vezetői csúcstalálkozót tartanak, és több napon keresztül az ellenségnek a fővárosában kedélyesen tárgyalnak egymással, de az első ilyen koreai közi csúcstalálkozó 2000 nyarán jött létre, 2007-ben is lezajlott efféle csúcstalálkozó, mind a két alkalommal a dél-koreai elnök látogatott el Észak-koreába, és 2018-ban is sor került csúcstalálkozókra. 2018-ban háromszor is találkozott egymással Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, illetve az akkori dél-koreai elnök, Mun Dzsein. Érdekes megemlíteni, hogy 2018 áprilisában, amikor sor került erre az első találkozóra Kim Dzsong Un és Mun Dzsein dél-koreai elnök között, erre dél-koreai területen, Ammindzsonnál, tehát a demilitarizált övezet térségében, de Dél-korea területén került sor. Ez abból a szempontból is emlékezetes, mert lényegében a koreai háború óta nem került sor olyasmire, hogy az első számú észak-koreai vezető átlépné a fegyverszüneti vonalat, illetve a 38. szélességi fokot, és Dél-korea területére látogatna.

Egy sorozat az észak-koreai diktátorságot, nevezte meg a legjobb diktatúrának, merthogy képesek utódlás kérdését intézni. Mi történt Észak-Koreában utódlás szempontjából másrészt meg, hogy ez tud-e a következőkben is így lefolyni.

(Kép forrása: munkaspart.hu/mi-ti-2/5608-a-koreai-nep-unnepen)

Az első különbségek, vagy az első különválás a kelet-európai szocialista országoktól az ötvenes éveknek a közepén indul meg. Az ötvenes éveknek a közepén lezajlik magában a Szovjetunióban is, illetve a kelet-európai szocialista országokban is egy olyan folyamat, amit úgy neveznek, hogy desztalinizáció, tehát a sztálini típusú hatalomgyakorlásnak a visszavágás, a visszafordítás, a személyi kultusznak az eltüntetése, ugye ennek a folyamatnak a keretében lesz 1953-ban Magyarországon Nagy Imre a miniszterelnök. Ennek a folyamatnak a keretei között 1956 nyarán Magyarországról idézőjelbe vett gyógykezelés céljából a Szovjetunióba szállítják Rákosi Mátyást. Ez az egész folyamat, ez a desztalinizáció nagyon-nagyon nem tetszik a Kim Ir Szen-féle észak-koreai vezetésnek. Kim Ir Szen úgy gondolja, hogyha Észak-koreában is megkezdődnének azok a folyamatok, amik magában a Szovjetunióban, illetve a kelet-európai országokban is zajlanak. Például a személyi kultusznak a visszaépítése, például szembenézés az elkövetett koncepciós pereknek a bűneivel. Ugye Magyarországon ez megtörténik Rajk Lászlónak az újratemetésével 1956 októberének az elején.

Mindezek a folyamatok Kim Ir Szen értékelése szerint a saját uralmát nagyon negatív irányba befolyásolnák. Meg kell említeni még az '56-os magyar forradalomnak a szerepét is, mert az észak-koreai vezetés úgy értelmezi, hogy a desztalinizációnak, illetve az enyhülésnek a következménye az, hogy Magyarországon előfordulhatott olyan példátlan dolog, hogy egy szocialista országban egyszer csak a lakosság fellázad, és tényleges demokráciát kezd el követelni. Mindezek következtében az ötvenes éveknek a második felétől, végétől kezdődően, és nem elválaszthatatlanul a magyar 56-os forradalomnak a tapasztalataitól az észak-koreai rezsim úgy dönt, hogy elkezdi bezárni az országot, elkezdi elszigetelni az országot a saját szövetségeseitől is. Magától a Szovjetuniótól, a kelet-európai szocialista országoktól, meg bizonyos részt azért próbálnak távolságot tartani Kínával is.

Ennek az elzárkózásnak, ami az ötvenes éveknek a végén kezdődik meg, és egészen napjainkig tart, ennek nagyon komoly gyökerei vannak a koreai történelemben. Tehát a koreai történelemben volt már egyszer egy olyan körülbelül 250 évig tartó időszak, egészen pontosan az 1600-as éveknek a közepétől kezdődően, amikor a koreai királyi udvar úgy döntött, hogy a külföldi fejlemények nem feltétlenül jó irányba befolyásolnák a koreai államnak a dolgait, és ezért próbáltak mindent megtenni az országnak az elszigetelése érdekében. Ezért van az, hogy Koreát nagyon-nagyon sokáig úgy nevezték, hogy remete királyság.

Gyakorlatilag ezekhez a történelmi gyökerekhez nyúl vissza az észak-koreai rezsim, és a '60-as éveknek az elejétől már teljesen érzékelhető ez az elszigetelődés. Lényegében azok a kapcsolatok, amik az ötvenes éveknek az első felében, koreai háború alatt is nagyon-nagyon intenzívek voltak Észak-korea és a kelet-európai szocialista országok között, azok mind-mind ilyen takarékláng, vagy hogy is fogalmazzam meg, energiatakarékos üzemmódba kapcsolnak át, és lényegében a '70-es évek, '80-as évek időszakában már az egész szovjet tömbön belül Észak-korea egy különleges entitásnak számít, egy zárványnak számít, és hozzá kell tenni azt is, hogy Kim Ir Szen, az észak-koreai vezető a 70-es éveknek az elejére felismerte azt, hogyha el akarja kerülni azt, hogy bármifajta enyhülés vagy változás következzen be a rendszerben, az ő esetleges időskorát, halálát követően is, akkor mindenképpen monarchikus módon, apáról fiúra szálló módon kell megoldani a hatalomátadást. Lényegében 1974-től kezdődően már deklaráltan Kim Ir Szennek a legidősebb fiát, konfuciánus, feudális hagyományok alapján a legidősebb fiúnak nagyon nagy szerepe van egy koreai családban. Kijelölik legidősebb fiát, Kim Dzsongilt, majdani örökösnek. Úgyhogy egyértelműen az észak-koreai rezsim alapvetően a 60-as, 70-es éveknek az időszakától megjelennek azok a tendenciák, amik azt mutatják, hogy Észak-korea nem egy tipikus szovjet rendszerű szocialista ország, hanem a koreai feudális hagyományokon alapuló, alapvetően monarchikus feudális királyságoknak a hagyományaira épülő államberendezkedés, ami külsőségeiben természetesen a sztálinista hagyományokat követi.

Egyetlen egy abszurditást ki tud emelni, ami talán megmutatja Észak-koreának ezt a bizonyos különlegességét?

Igazándiból, amit talán érdemes lenne megemlíteni, az nem más, mint hogy alapvetően történelmileg a koreaiakban nagyon erősen benne van egy olyan messianizmus, küldetéstudat, hogy ha valamit ők igazán elsajátítanak, ők átvesznek a külföldtől, akkor azt képesek ők a legjobban továbbfejleszteni és a legautentikusabban képviselni. És igaz ez a marxista-leninista tanokra vonatkozóan is, mert a 70-es évek elejétől kezdődően az észak-koreai rezsim elkezdte úgy aposztrofálni saját magát, hogy az igazi marxizmus-leninizmus a Szovjetunióban és a kelet-európai szocialista rezsimekben tulajdonképpen már nem létezik. Megváltozott enyhülés következtében átalakult, de tulajdonképpen az egyetlen jogosult letéteményese a klasszikus marxizmus-leninizmusnak, az nem más, mint az észak-koreai rezsim, akik kifejlesztettek egy saját ideológiát is. Ezt most nem akarom nagyon reklámozni, mert aztán a végén valaki meg fog vádolni azzal, hogy észak-koreai propagandát terjesztek itt önöknél, de egy saját ideológiát is kifejlesztettek erre vonatkozóan. A lényeg a lényeg, hogy az 1970-es évek elejétől kezdődően az észak-koreai rezsim úgy aposztrofálja saját magát, hogy Lenin 1920-as évek elején bekövetkezett halálát követően a néptömegek vezetője szerte a világban Kim Ir Szen elvtárs lett. Mondjuk tegyük hozzá, hogy Kim Ir Szen elvtárs az elvtársat idézőjelben mondom, és még egyszer szeretném kérni, hogy nehogy valaki azt gondolja, hogy én most bármifajta észak-koreai propagandát terjesztek.

Lenin halálakor ő még egy kisiskolás fiatalember lehetett, de hogy az észak-koreai propaganda egyértelműen úgy határozza meg, hogy ők az egyetlen jogosult képviselői az artista-leninista tanoknak. És mindennek a dolognak azért alapvetően történelmi gyökerei vannak, merthogy korábban is előfordult a koreai történelemben olyasmi, hogy úgy döntöttek a koreaiak, hogy elkezdik elszigetelni a saját országukat, és ennek az ideológiai alátámasztásaként meghatározták azt, hogy a klasszikus távol-keleti civilizációnak a klasszikus távol-keleti értékeknek az egyetlen jogosult képviselője az nem lehet más, mint a feudális koreai állam. És akkor ez a bizonyos abszurditás, amit meg tudna nevezni, vagy igazából nincsen ilyen, ami egyetlen egy dolog, amit meg lehet tanulni.

Egyetlen egy dolog az azért nincsen, mert a világsajtóban folyamatosan olvashatjuk ezeket a különböző ezerszer idézett dolgokat, hogy észak-koreai szállodának a fodrászatában hány különböző frizuratípus van kitéve, mint opciók a frizurákra vonatkozóan. Egyrészt ezeknek szerintem semmi jelentősége nincsen ezeknek a dolgoknak, hogyha a nyolcvanas években bementünk egy budapesti fodrászatba, ott is ki voltak rakva különböző frizuratípusok. Tehát igazándiból itt arról van szó, hogy nagyon sok tekintetben egy olyan rezsimről van szó, ami külsőségeiben megmaradt a múlt századnak a második felében. Hogyha azt kérdezi, hogy személyesen nekem volt-e olyan tapasztalatom Észak-koreában, amikor Dél-koreában nagykövetként tevékenykedtem, akkor Észak-koreában is akkreditálva voltam, tehát vannak Észak-koreával kapcsolatos személyes tapasztalataim is. Tehát, hogyha azt kérdezi tőlem, hogy nekem volt-e olyan élményem, amire azt mondhatnám, hogy abszurd élmény, akkor természetesen volt, és akkor ebből egy dolgot tudnék kiemelni. Ez még nem is nagyköveti működésem során történt, hanem amikor egyszer korábban jártam Észak-koreában egy delegációnak a tolmácsaként, és az észak-koreai fővárosban, Penjanban egy nagyon-nagyon kis apró részletet vettem észre, ami nagyon jól jellemzi azért az észak-koreai rezsimet. Ezt az apró részletet, csak arról van szó, hogy a penyjani utcákon túl nagy forgalom, gépkocsiforgalom, autóbuszforgalom nincsen, tehát közlekedési dugókról feltétlenül nem beszélhetünk, és elment előttem egy helyi városi autóbusz, és nem sokkal előttem megállt az autóbusz, én hátulról láttam az autóbusznak a hátsó oldalát, és valami úgy feltűnt nekem, hogy valami nagyon furcsa a busznak a hátulján. És akkor vettem észre, hogy a busznak a hátsó oldalán lévő lámpák, index, féklámpa, tolatólámpa, ezek nem igazi lámpák, hanem oda van festve ilyen színes korongok. És igazándiból ez nagyon jól jellemzi az észak-koreai rezsimet, hogy megpróbálják fenntartani a látszatát, hogy itt normális dolgok vannak. Ugye a fővárosban külföldiek azért megfordulnak, diplomaták gyakran járnak arra, több ország tart fenn rezidens nagykövetséget is Phenjanba. Magyarország nem, Magyarország a szöuli nagykövetét akkreditálja, de ott vannak az orosz diplomaták, ott vannak a kínai diplomaták, ott vannak a kubai, vietnámi diplomaták, Covid előtt ott voltak Európai Unió részéről, és a britek, a németek, a svédek, mások is.

Az észak-koreai elszigetelődés mintha már kezdene megbomlani. Turisták beengedése, szelfi az olimpián a déli szomszédokkal, hogy csak a legutóbbiakat említsük. Mennyiben tartható a jelenlegi állapot, milyen mintázatok láthatóak a jövőben e kapcsán?

Úgy érzékelem, hogy a kérdés az arra is vonatkozik, hogy mikor omlik össze az észak-koreai rezsim. Nagyon sokszor volt már olyan, hogy az emberek nagyon kevés időt adtak az észak-koreai rezsim fennmaradásának. Tehát '89-ben, amikor ledőlt a berlini fal, akkor mindenki azt mondta, hogy pillanatokon belül az észak-koreai rezsim is meg fog szűnni. '94-ben, amikor meghalt Kim Ir Szen, akkor mindenki azt mondta, hogy hát még egy-két év és össze fogom omolni. 2011-ben, amikor a jelenlegi vezetőnek az apja, Kim Dzsongil hunyt el, akkor is mindenki azt gondolta, hogy pillanatokon belül most már vége lesz ennek a dolognak. Azt mutatják a tapasztalatok, hogy Észak-Korea folyamatosan tud alkalmazkodni azért a nemzetközi környezetnek a változásához, és ezt az elszigeteltséget mindennek ellenére is fenn tudják tartani. Azt kell mindenképpen megemlíteni, hogy hogyha ez az elszigetelődés nem lenne, hogyha Észak-Korea belemenne egy nyitásba.

Hogyha Észak-Korea bármilyen forgalmat megengedne Dél-Korea és Észak-Korea között, az pillanatokon belül a rezsimnek a végét jelentené, merthogy az észak-koreai lakosságnak a meghatározó része megtudná azt az iszonyatos különbséget, ami az észak-koreai és a dél-koreai életszínvonal között található. Egyébként csak zárójelben jegyzem meg, az a hatalmas nemzetközi érdeklődés, ami Észak-Korea iránt megnyilvánul, nem csak most, hanem az elmúlt 20 év során, az alapvetően nem az észak-koreai rezsim iránti érdeklődés, hanem az iránta iszonyatos különbség iránt, ami a 38. szélességi foknak a két oldalán egyazon nemzeten belül megfigyelhető. Az észak-koreai rezsim, az észak-koreai rezsimhez hasonló országok találhatóak a közép-ázsiai térségben is.

A volt szovjet tagköztársaságokban, Türkmenisztán, Üzbegisztán, azért találunk nagyon sok hasonló jellegű, körülményeiben hasonló, vagy külsőségeiben hasonló jellegű rezsimet, mégsem ezek iránt az országok iránt érdeklődik a nemzetközi közösség, hanem az a hihetetlen különbség, ami egy nemzeten belül kialakult a Koreai-félszigeten. Alapvetően tehát az észak-koreai rezsimnek a túlélésének a záloga az nem más, mint hogy továbbra is elszigeteltek maradjanak, továbbra is nagyon korlátozott legyen az országba való bejutás. Itt még egy zárójelet megemlítenék arra vonatkozóan, hogy a 2000-es évek elején, amikor megtörtént ez a bizonyos csúcstalálkozó, 2000. június 13-15 volt az első Korea-közi csúcstalálkozó. Ebben az időszakban megindult több olyan projekt is, ami a félsziget két oldala között, észak és dél közötti együttműködést hivatott szolgálni. Ennek részeként Hyundai vállalatnak a szervezésében megindult dél-koreai turistacsoportoknak a szervezett beutazása Észak-koreának bizonyos hermetikusan elzárt területeire.

Kezdetben hajóúttal, tehát kikerülték hajóval a tengeri határvonalat, későbbiekben nyitottak egy közúti határátkelőt a demilitarizált övezeten, ami úgyszintén egy nonszensz dolog, két hadban álló ország közül az egyik turistacsoportokat buszoztat át az ellenségének a hátországába, hogy ott pénzt költsenek. 2004-ben az egyik ilyen első buszos úton én is részt vehettem, és hihetetlen élmény volt, ahogy gyakorlatilag begurultunk Dél-Koreából Észak-Koreába, és hát nyilván az időben is visszagurultunk körülbelül 50 évet az ottani körülmények közé. Azt akarom ezzel mondani, hogy megindultak olyan kísérletek a 2000-es éveknek az első felében, hogy közelebb hozni a félszigetnek a két oldalát egymáshoz. 1998-tól egészen 2008-ig bezárólag működtek ezek a turistacsoportok, illetve ez a turisztikai együttműködés. Hyundai vállalatcsoportnak a szervezésében dél-koreai cégek ipari parkot hoztak létre Észak-Koreában, ami megint egy nonszensz, hogy két hadban álló ország közül az egyik ipari parkot hoz létre az ellenségének a hátországában, hogy ott az ellenségének a munkavállalói dolgozzanak a különböző szalagoknál.

Egyébként fénykorában ez az együttműködés úgy nézett ki, hogy körülbelül 55 ezer észak-koreai munkás dolgozott dél-koreai cégeknek, 110 dél-koreai cég hozott létre összeszerelő üzemeket Észak-Koreának egy bizonyos területén, és azért szakadtak meg ezek az együttműködések, azért szakadt meg a turisztikai projekt is, illetve ez a bizonyos keszongi ipari park, úgy hívják ezt a közös ipari parkot, mert az észak-koreai vezetést rendkívül aggasztott az, hogy ezeknek az együttműködéseknek a következtében az észak-koreai lakosság mind-mind több információt fog megtudni Dél-Koreának a valós fejlettségéről, a dél-koreai életszínvonalról. Mert hogyha ezek a dolgok kiderülnek, akkor a dél-koreai fejlettség következtében az észak-koreai vezetésnek a legitimációja pillanatok alatt össze tud omlani. Ezért is mondom azt, hogy tulajdonképpen az elszigeteltség, illetve az észak-koreai lakosság információhoz jutásának a korlátozása, az a rezsim fennmaradásának a zálogát jelenti.

Említette, hogy Koreának képes bármilyen külföldi találmányt, vagy bármifajta újítás, innovációt a sajátjává formálni, Hogy lehet, hogy Észak-Korea mellett ott van szomszédosan egy ország, ahol nemhogy dúl a kapitalizmus, hanem a nyugatnál mintha előrébb is tartana.

Nem volt mindig így, egy bő 60 évvel ezelőtt a Koreai-félszigetnek a déli része, a Koreai Köztársaság alapvetően a világ egyik legszegényebb országának számított, és kellett hozzá azért egy nagyon-nagyon intenzív munkával eltöltött 20-30 év, hogy Dél-Korea a teljes harmadik világbeli nyomorúságból és háború utáni szegénységből kitörjön, és a nyolcvanas évekre egy ipari ország legyen. Nyilván generációknak a munkája van benne, nagyon sok szenvedéssel, nagyon sok nehézséggel. Dél-korea éveken keresztül küldött külföldre munkavállalókat annak érdekében, hogy nehezen dolgozva, de valutabevételt szerezzenek az országnak. Itt meg kell említeni azt, hogy gyakorlatilag a '60-as évek, '70-es évekbeli Nyugat-Németországban rengeteg dél-koreai munkavállaló volt, akik állami cégeknek a szervezésében férfiak bányászként, a nők ápolónőként, műtősnőként dolgoztak hosszú éveken keresztül, hogy ezzel is hozzájáruljanak a dél-koreai államnak a bevételeinek a növekedéséhez. Dél-korea mindenfajta pénzt, amit megszerzett, például Japánnal való diplomáciai kapcsolatfelvételkor 1965-ben Japán állam egy bizonyos háborús jóvátételt fizetett gazdasági támogatást fizetett Dél-korea részére.

Ezeket mind-mind infrastruktúra fejlesztésre fordították, autópálya építésre fordították annak érdekében, hogy az ország perspektivikusan fejlődni tudjon. Valóban ez a fejlődés megtörtént. Azt mondhatjuk el, hogy a nyolcvanas évek időszakában, '90-es évek időszakában a klasszikus dél-koreai termékek a személygépkocsik voltak, és a személygépkocsik mellett aztán megjelentek az elektronikai eszközök. 90-es évek, 2000-es éveknek az első felében különböző híradástechnikai eszközök, szórakoztató elektronikai eszközök voltak a dél-koreai legreprezentatívabb termékek, és utána a 2010-es évektől kezdődően már egyrészt a digitális termékekről, mobiltelefónia, satöbbi, satöbbi beszélhetünk. Másrészt a 2010-es évektől megjelennek a dél-koreai kulturális termékek is, amelyek hihetetlen hatást gyakorolnak szerte a világon, olyan területeken, olyan országokban is, amelyek földrajzilag nagyon-nagyon messze vannak, és kulturálisan is nagyon-nagyon messze vannak a Koreai-félszigettől.

Meg kell említeni még egy nagyon fontos gondolatot, ez a nagyon fontos gondolat pedig visszanyúlik megint a XX. századnak az elejére, amikor megkezdődik a japán gyarmati uralom. Említettem azt, hogy a koreaiak ezt a japán gyarmati uralmat a saját történelmük egyik legtragikusabb időszakának tartják, és ebben az időszakban élt egy koreai politikus, egy koreai függetlenségi aktivista, úgy hívták az illetőt, hogy Kim Gu, és ez a Kim Gu nevezetű függetlenségi aktivista úgy fogalmazta meg a saját elképzeléseit, saját álmait, saját jövőképét, és most azért említem ezt ilyen részletesen, mert nagyon gyakran idézik Koreában Kim Woo-nak a gondolatait, tehát ez az úriember úgy fogalmazta meg az ő elképzeléseit és vágyait, hogy az lenne nagyon jó, hogyha a jövendőben a Koreai Köztársaság úgy tudna hatást gyakorolni más országokra, hogy nem a katonai erejével, mint ahogy a XX. század elején Japán gyakorolt hatást Koreára, hanem kulturális hatással vívná ki más országoknak az érdeklődését, figyelmét, tiszteletét. És hát azt lehet mondani, hogy itt a 2010-es, 2020-as évekre Kim Goonak az elképzelései tökéletesen megvalósultak, mert gyakorlatilag a dél-koreai kulturális termékek a világon szinte mindenhol jelen vannak, ismertek a dél-koreai fizikai termékekről pedig nem is beszéljünk, mert azok meg végképp.

Vajon minek érzik magukat a dél-koreaiak? Mit lehet elmondani a dél-koreai népről, népérzületről?

Nem gondolom hogy ők nyugatiak akarnak lenni, meg egyáltalán nem gondolom azt, hogy ők az ázsiai gyökereiket, azokat feledni akarják, sőt kifejezetten nagyon büszkék rá.

Viszont, és akkor itt egy picit visszanyúlunk Észak-Koreához, nem mondhatjuk azt, hogy az észak-koreaiak azért teljes mértékben a fejüket a földbe dugnák, és az észak-koreaiak ne ugyanígy járnának el. Mert az észak-koreaiak részéről is megvan az a tendencia, hogy mindenfajta technikai újdonságot azért próbálnak ők átvenni, és át is vesznek, tehát azért nagyon kevéssé ismert, de Észak-koreában is léteznek saját gyártmányú okostelefonok. Észak-Koreában is léteznek saját gyártmányú tabletek, és az országban, bár az átlagos, tehát a lakosság 90 százalékának nem megengedett az internetnek a használata, de belső intranetrendszer viszont van. Úgyhogy ebből a szempontból én egy kis párhuzamot vonnék a Koreai-félsziget két államának belső viszonyai között, mert mind a két helyen nagyon büszkék alapvetően a saját gyökerekre, saját tradíciókra. Dél-Korea esetében nyilván ez tágabb történelmi kontextusban értelmezendő. Észak-Korea esetében ez alapvetően Kim Ir Szen örökségre, illetve a Kim család köré épített személyi kultuszra értelmezhető, de alapvetően a globalizáció folyamatát, a nemzetközi viszonyoknak a rezdüléseit mind a két koreai állam maximálisan figyeli, és maximálisan ki is használja. És ez az első számú oka annak, hogy mind a két koreai állam továbbra is versenyben van.

Még egy mondat Észak-Korea kapcsán. Az elmúlt körülbelül 5-6 év azért nagyon komoly változásokat hozott a nemzetközi politikában. Itt alapvetően egy új hidegháborús konfliktusnak a kialakulását látjuk, és megfigyelhetjük azt, hogy ennek a folyamatnak jelenleg most egy nagyon nagy nyertese az nem más, mint az észak-koreai rezsim. 2017 környékén Észak-korea teljesen elszigetelődött olyan tekintetben, hogy egyetlenegy nagyhatalom nem volt, aki kiállt volna mellette, még az oroszok és a kínaiak is megszavazták a szankciókat az észak-koreai atomkísérletek, meg rakétakísérletek miatt, viszont az elmúlt éveknek a fejleményeit maximálisan figyelve az észak-koreai rezsim teljesen észrevette azt, hogy az oroszok milyen kiszolgáltatott helyzetbe kormányozták saját magukat, és hogy az oroszok számára mennyire felértékelődik az észak-koreai rezsimnek a barátsága, az észak-koreai hadiiparnak a kapacitásai, szükségük van az ukrajnai háború miatt lőszerekre, rakétákra, minden egyéb másra, és gyakorlatilag az észak-koreai rezsim most egy nagyon nagy haszonélvezőjévé vált annak a folyamatnak, ami világszerte zajlik.

Mennyire nevezhetjük divatnak azt, hogy Dél-Korea ennyire felkapott nagyon sok területén a világnak? Mennyire csak egy buborék, ami lehet, hogy egyszer kipukkan?

Külön kell választani egymástól a dél-koreai gazdaságnak a teljesítményét, az egy külön dolog. Külön kell választani egymástól a háliu kérdéskörét, ami bizonyos tekintetben valóban tekinthető buboréknak, és akkor ettől függetlenül kell beszélni Dél-Koreának a jövőjéről. Ami a dél-koreai gazdaságnak a teljesítményét jelenti. Alapvetően egy adott országnak a potenciálja, egy adott országnak a képességei nem feltétlenül függ az országnak a területi nagyságától. Dél-Korea alig nagyobb Magyarországnál, egy Magyarország nagyságú országról beszélünk, ugyanakkor, de facto szigetországnak tekinthető, mert csak repülőgéppel vagy hajóval lehet megközelíteni, hisz Észak-korea léte elzárja őt az eurázsiai kontinenstől. Három oldalról tenger határolja, számtalan szigetről beszélhetünk a partvidéken, egy nagyon jó helyen lévő, nagyon stratégiai helyen lévő országról beszélhetünk, amely különösebb ásványkincsekkel nem rendelkezik, ennek ellenére nagyszámú népessége van, képzett lakossága van, és nagyon magas hozzáadott értéket képviselő termékeknek az előállítására képesek, ráadásul ezeket a termékeket már nem feltétlenül Dél-korea területén lévő gyárüzemekben állítják elő.

Viszonyulva tehát az eredeti témakörhöz. A dél-koreai gazdaság hatalmas teljesítményekre képes, és nagyon sok potenciál van még ennek a fokozására. Például, hogyha a Koreai-félszigetnek a belső viszonyai úgy alakulnak, hogy ténylegesen megindulhat az északi területeknek az integrációja, akkor az északi területeken lévő lakosság az bekapcsolható munkavállalóként a dél-koreai vállalatoknak a gyártási folyamataiba. Ez nagyon nagy potenciált hordoz magában, mert nem harmadik világbeli, vagy harmadik országban lévő munkavállalókat kell alkalmazni, hanem gyakorlatilag az északi - fogalmazzunk úgy - nemzettestvérek kapcsolódnának be ezeknek a termékeknek a gyártásába. Hozzá kell tenni még azt is, hogy amennyiben megkezdődne az északi területeknek az integrációja, északon lévő ásványkincsek, félsziget északi része az gazdag ásványkincsekben, úgyszintén kiaknázhatóak lennének a dél-koreai gazdaság számára. És a legfontosabb, hogyha megindulhatna az észak-koreai területeknek az integrációja, akkor onnantól kezdve Dél-korea nem lenne többé szigetország. Onnantól kezdve megint csatlakozhatna Dél-korea az eurázsiai kontinenshez, nem repülőgéppel és hajóval kéne minden egyes terméket elszállítani, tehát a Hyundai gépkocsit, amit itt megvásárolunk, az ugye hajóval jut el másfél hónapon keresztül Európába, a többi termék az pedig esetleg repülőgéppel jut el Európába, onnantól kezdve, hogyha az eurázsiai kontinenshez ismételten csatlakozhatna Dél-korea, akkor sokkal egyszerűbben szárazföldi útvonalon, tehát ez azt jelenti, hogy a transzkínai és a transzszibériai vasúton keresztül juthatnának el ezek a termékek Európába. Tehát nagyon sok további potenciális növekedési pálya van a dél-koreai gazdaság tekintetében.

Ami a hollywoodnak a jövőjét illeti, nagyon-nagyon komoly agytrösztök dolgoznak Dél-korea szerte, hogy hogyan alakítani ezt tovább. Ugye az egész érdeklődés a koreai populáris kultúra iránt az ezredfordulót közvetlenül követően indult meg. Legelőször a koreai filmekkel, ez volt az első hullám. Aztán utána a 2000-es évek második felében ez folytatódott a koreai sorozatokkal, elsősorban történelmi sorozatokkal. Zárójelben jegyzem meg, hogy az egész Európai Unió területén koreai történelmi sorozatot egy mindannyiunk által nagyon kedvelt és nagyon jól ismert közép-európai országban vetítették le. Ez Magyarországon volt 2008-ban, a Te Jung Gum, azaz magyar címe alapján Palota ékköve sorozat, amit utána számtalan alkalommal meg is kellett ismételni, mert akkora sikert aratott. Az egész Európai Unióban, tehát köztévében nálunk ment le először koreai sorozat.

Nyilvánvaló, hogy a hollywood bizonyos szegmensei, tehát így például a képalap, az azért valamennyire életkorfüggő, tehát alapvetően ez a fiatal generációkat érinti meg. Én úgy gondolom, hogy nagyon sok olyan dolog bekapcsolható még a hollywoodnak, koreai hullámnak a folyamatába, ami további kifutási lehetőségeket hordoz magában. Itt beszélhetünk a szépségipartól kezdődően a különböző orvosi és egészségipari megoldások, eljárásokig bezárólag nagyon sok minden van, amit még ebbe be lehetne kapcsolni. És akkor itt érkeztünk meg ahhoz a ponthoz, hogy arról is beszéljünk, hogy a koreai sikernek mi lehet az oka, és mi garantálja azt, hogy a továbbiakban is a dél-koreai társadalom az, én úgy gondolom, hogy sok-sok sikert fog kitermelni magából. Itt megemlíthetjük a tanulásnak az alapvető tisztelete és fontossága.

A koreaiakban nyilván a konfuciánus gyökerek miatt is benne van az, hogy rendkívül fontos a tanulás, és a társadalmi érvényesülésnek lényegében az egyetlen módja, lehetősége az, hogy minél többet tanuljon az ember, és mindent tegyen meg annak érdekében, hogy tudjon tanulni. Ennek megfelelően nagyon komoly versenyhelyzet alakult ki Dél-Koreában, hogy ki milyen középiskolába tud bejutni a középiskolából, ki milyen egyetemre tud bejutni. Az egyetemen nemcsak az alapképzést végzi el, hanem esetlegesen még mesterképzést is és vannak, akik még azt követően is folytatják a tanulmányaikat. A tanulásnak, ismeretek megszerzésének a fontossága a dél-koreai sikernek az egyik alapvető oka.

Megemlíthetünk még olyan jellegű dolgokat is, melyek szintén a dél-koreai társadalomnak a pozitívumaihoz tartoznak, hogy külön kultúrája van az egészségnek a megőrzésének, az egészség, fizikai és szellemi egészségnek a megőrzése, szűrővizsgálatokon való részvétel, szűrővizsgálatokon való, rendszeres, évenként többszörösen történő részvétel. Én úgy gondolom, hogy mindezek a dolgok együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy rendkívül energikus a dél-koreai társadalom, és nagyon sok olyan dolgot tud jelenleg is és a jövőben is kitermelni, ami versenyképes világszerte.

 

(Képek forrása: Facebook - Dr-Csoma-Mozes-Ambassador

 

 

Tovább az eredeti oldalra!