Crumbs Of Time / 2021. július 16., péntek

A Hochschwab csúcsa körül

Az előző részt ott hagytam abba, hogy a Hochchswab hegy csúcsára történő túránkat a Voisthaler hüttében töltött éjszaka után frissen, kellemes reggeli elfogyasztását követően folytattuk az aznapra tervezett lényegében rövid, de annál izgalmasabb útvonalon. (A Hoschschwab hegyen vagyunk, egy három napos trekking keretében. A Seewisen melletti parkolótól indulva, ha esetleg az előző rész kimaradt.) Mesés völgyben indultunk útnak. Ugyan eddig nem tértem ki rá, de az egész környék telis-tele volt ezer féle vadvirággal, tehát ha azt írom mesés látvány kísért minket, akkor nem csak a tobzódó sziklacsúcsokra, a bájos hófoltokra, a kőszáli kecskékre gondolok, hanem erre is...

Érkezik az utánpótlás

Alig tettünk meg pár métert, egyszer csak helikopter forgószárny zajára lettünk figyelmesek, ami messze visszhangzott a sziklafalak között. Először hegyi mentésre gondoltunk, de több oda-vissza forduló után nyilvánvalóvá vált, hogy utánpótlás szállítás zajlik az éjszakai szállásunknak kinézett Schiestlhaus menedékházba. Mivel oda nem vezet kötélpálya, mint pl. a Voisthaler hütte mellé, a szállításnak ezt az olcsónak nem mondható módját használják, egyébként 1974 óta.

Hómaradvány mindenfelé

Hamarosan szembe jött velünk az a két idősebb osztrák házaspár, akik éjszaka ugyanabban a hüttében aludtak, mint mi. Megpróbáltak beszélgetni velem, de mivel nem tudok németül, így nemzetközi módon kézzel lábbal próbáltuk dicsérni egymásnak a hegy szépségét, majd felhívták a figyelmem, hogy oldalt nem messze egy állat van. Nos nem tudtam mire gondolnak, ők, meg nem tudták, hogy hogy fordítsák angolra és így a mountain cat kifejezéssel írták le a titokzatos jószágot. Nos, mielőtt megörülhettem volna, hogy netán valami hegyi ragadozó bujkál a sziklák között rájöttem, hogy simán a mormota kapott ilyen vicces nevet ezen a bábeli találkozón.

Azért a helikopterből is jó lehet a kilátás

Viszont a mormota legalábbis cuki volt. Egyébként több helyen hallottuk, ahogy az őrszemeik a jól felismerhető füttyögéssel riasztották a társaikat, mikor megjelentünk egy-egy kolónia mellett. Természetesen a kőszáli kecskék is folyamatosan láthatóak voltak. Több helyen a hófoltokon hűsöltek a nagy melegben. A meleg egyébként annyira nem volt elviselhetetlen, viszont az uv sugárzás hihetetlen erős volt és hiába kentük magunkat 30 faktoros krémmel, így is simán lebarnultunk. A vízről nem ejtettem szót, azt reggel a menedékházban kaptunk az ivótasakjainkba. Sajnos nem nagyon van természetes vízforrás az útvonalon.

Gigantikus sziklafalak közt jönnek szembe az osztrák nyugdíjasok

És ha már az útvonalról írok, akkor megosztom, hogy egy rövidebb és egy hosszabb út is vezet felfelé. A mi általunk használt a hosszabb út, viszont ez az érdekesebb is, mert majd látszik is, hogy egy meredekebb, létrákkal és láncokkal kiépített rész is van benne. Az meg nem csak fárasztó, de azért tényleg kissé izgalmasabb. Az, aki nem szereti a meredekebb, kitettebb helyeket inkább használja a másik utat - egyébként azt használták az előző részben megismert túrázók is 90 évvel ezelőtt) a Meran steig nevűt. De én magam nem vagyok egy sziklamászó alkat mégsem éreztem semmi kellemetlent felfelé, tehát szerintem simán jó, de legalábbis izgalmasabb útvonal.

Ott szemben a cikk-cakkon kell majd továbmenni

Közben jónéhány hófolton áthaladva felértünk egy kisebb gerincre. innen már látszott a szemben lévő sziklafalon kanyargó ösvény, ami előre láthatólag igen szuszogós volt. Nem találkoztunk sok turistával, valószínűleg még korán volt és aki a hegy lábától indult el, az csak később ér ilyen magasra. Kivéve, ha fut. Ebből van kevesebb. Ami a legjobb volt, hogy abszolút időmilliomosokként akkor, ott és annyit álltunk meg, amennyi jólesett. Figyeltük a Hochschwabra a sziklafalon felmászókat messziről, az itt-ott felbukkanó állatokat, vagy a helikoptert, ahogy szorgoskodott.

Nem tűnik megerőltetőnek. Az.

Apró léptekkel értük el hamarosan a híres létrákat a meredek ösvényen. Mögöttünk egy helyi túrázó igyekezett, aki hamarosan meg is előzött minket. Mondhatnám, hogy persze mert nagyobb volt a zsákunk, de valljuk be, hogy a kondija erősebb volt... Ami kissé rossz döntésnek tűnt egy túrázó, - talán - család részéről, az az volt, hogy ezen a meredek, kapaszkodós részen szembe jöttek velünk. Persze le lehet ereszkedni itt, de azért felfelé biztonságosabb, pláne, hogy több helyen nagyon szűk a hely. Érdemesebb itt felfelé, a másik útvonalon pedig lefelé menni.

A láncos rész

Aztán felértünk a mászós rész tetejére. Nem messze innen van a Fleischer bivak, egy menedék vész esetére. A csúcs onnan már nem volt messze. Felérve természetesen csodálatos panoráma fogadott minket. Elég sokáig elidőztünk, hiszen a menedékház nem messze már látszott kissé lejjebb, szóval nagyon ráértünk, még csak olyan délután egy lehetett. A csúcsról el lehet látni egész a Grossglocknerig, bár az igazat megvallva nem igazán tudtuk kivenni, hogy melyik csúcs lehet az. Hatalmas fém kereszt áll a csúcson, dacolva az elemekkel.

A Fleisher bivak

A Schiestlhaus nagyon közel van a csúcshoz. Remek rálátás nyílik a modern épületre végig a csúcsról lefelé. A helikopter még mindig hordta az anyagot, igazán remek volt nézni, ahogy kigyorsít, miután leakasztották róla a terhet. Jó nagy hófoltok mellett ereszkedtünk le és hamarosan a menedékház teraszán fogyasztottuk a jól megérdemelt frissítőnket. Totális nyugalom. Szinte nem volt még turista, mikor odaértünk. Később felpakoltunk a hálóterembe, ami a Vosithaler hüttéhez képest jóval modernebb kinézetű, kicsit jobban el lehet szeparálódni a többi ott alvótól, mivel kis fakkok vannak három szinten kialakítva a teremben.

A Hochschwab csúcsa

Maga a menedékház 1884-től áll itt, na persze nem a mostani, hanem az elődje. A jelenlegi ház passzív ház, nincs energia összeköttetésre szüksége a külvilággal. Napelemek segítik a fűtést, az esővíz 100%-át hasznosítják. Mivel a Hochchswab Bécs egyik vízbázisa nagyon szigorú a szennyvízkezelés, amit UV fény segítségével hajtanak végre. 34 m3 víztartályba gyűjtik az esővizet. Sajnos az egyik dolgozó elmondása szerint mivel szeptember óta nem esett eső a területen, így víz egyáltalán nincs a házban. És ezt így kell érteni, tehát a csapok zárva, és ivóvizet is ásványvízként kell megvásárolni, nem túl előnyös áron. Bár ne feledjük, hogy olyan helyen áll az egész épület, ahol nem is kellene, hogy legyen bármilyen épület. Nos, ahhoz képest nem is drága.

Lassan megérkezünk a Schiestlhaushoz

Ebédre ettünk egy fantasztikus gombóc levest. (Hihetetlen jó konyhája van a menedékháznak!) pihentünk, kicsit körülnéztünk a környéken. Ahogy mentünk bele az estébe egyre több és több túrázó érkezett éjszakára. Volt egy nagyobb iskolás csapat is köztük. A folyosón rendes powerbank hubok voltak kirakva a sok telefonnak. Naplemente környékén kiültem a ház mellé és csak bámultam a messzeségbe. Ja, meg fotóztam néhányat. Egy kőszáli kecske mellettem néhány méterrel robogott el, mikor megijedt néhány túrázótól. Igazán egyedi ilyen magasan lenni este. Az éjszaka nyugodtan telt, legalábbis nekem, mert füldugóval aludtam. Lala reggel mesélte, hogy viharos szél volt éjszaka.

Manöken a naplementében

Reggel 7:30-tól lehetett reggelizni. Persze nem muszáj, ha az embernél van valami harapnivaló, akkor ezt a költséget, ugyanúgy, mint az ebédet és a vacsorát ki lehet váltani saját étellel. Mi most inkább a kényelmet választottunk, részemről a kisebb súly miatt. A reggeli bőséges volt és annyira jó szép nyugodtan reggelizni a sok túrázó között. Amúgy csak német nyelvű beszélgetést hallottunk, úgy néz ki a turizmus azért még nem tért vissza a járvány előtti szintre.

Az érzéseket elég nehéz visszaadni...

Az utolsó napra azt terveztük, hogy nem ereszkedünk le a Voisthaler hütte felé, hanem a platón megyünk vissza a parkolóhoz. Ehhez csak egy dologból volt kevés, tekintettel arra, hogy hét ágra sütött a nap, ez pedig a víz volt. Ugyan egy-egy üveg vizünk volt, de kérdéses volt, hogy ez elég lesz-e? Az útvonalon azonban volt jelölve egy forrás, ha ott valóban van víz, akkor semmi baj nem lehet. Ok, - mondtam Lalának -, akkor menjünk arra. Olyan tíz perc gyaloglás után egy kecske csapatba botlottunk, akik épp a turista úton pihentek. Hogy ne zavarjuk meg őket egy kisebb kerülővel, tisztes távolságot tartva haladtunk tovább.

Nem ijedősek, na...

Egyébként tényleg hihetetlen mennyi állatot láttunk odafenn, elképesztő, hogy mennyire közel enegedik az embert magukhoz. Persze nem akartuk megriasztani őket, inkább tartottuk a távolságot, de simán olyan 10 méterről, még nem futottak el. A plató, amin haladtunk olyan 1800 méter magasan fut, két oldalt nagyon meredek sziklafalak határolják, a teteje pedig olyan, mint egy gyepszőnyeg, csak olyan, ami egy rakás virágot is kapott díszítésnek... Alapvetően kisebb szintekkel találkoztunk lefelé és felfelé. Hamarosan elértük a Voisthaler hütte elágazását, ahol végső döntésként a plató mellett tettük le a voksunkat.

A hegyoldalt megkerülve egy elég meredek hónyelvet keresztezve jutottunk el a forrásnak otthont adó völgybe. Ez egy hatalmas teátrum szerű hely volt, alján pedig ott csordogált a friss jéghideg vizű forrás! Jó meleg volt, egy felhő sem zavarta a napsütést, így nagyon jól esett a frissítés. Nem hazudok, mikor azt mondom, hogy a világ császárának éreztem magam a rengeteg vízzel ott fenn a hegyek között... Megtöltve ivótasakjainkat, felfrissülve indultunk tovább. Leküzdöttünk egy erősebb emelkedőt, aztán fantasztikus sziklafalak fülé kerültünk. Lélegzetelállító méretek.

Alkalmi túratársaink kereszteznek egy hófoltot

Ez az útvonal nem sűrűn látogatott szerintem, mert csak egy párral futottunk össze, vagyis lényegében kerülgettük egymást, mikor ki haladt épp gyorsabban. Igazából ez az útvonal a csúcstól lefelé ajánlott, mert a platóról való leereszkedés, ami még előttünk volt bizonyította, hogy felfelé az elég erős lenne... De vissza a sziklák közé! Szóval szépen gyalogoltunk, néha megálltunk gyönyörködni a kőszáli kecskékben, vagy a hihetetlen látványban. A kijelölt utat elhagyva felmásztunk a Severinkogel nevű - inkább magaslatnak mondanám, mert nem nagyon emelkedett ki a hegyhátból - csúcsra, ahonnan egy búcsúpillantást vethettünk a Hochschwab csúcsára.

Egy kilátás az ezerből

Aztán megérkeztünk a völgybe levezető úthoz is. Már előre látszott, hogy nem lesz egy leányálom, mert kis cikk-cakkokkal ereszkedett elég csúszós, murvás, talajon. És azért leereszkedni 1900 méterről 900 méterre 4 km-en az nyilvánvalóan egy térdgyilkos vállalkozás. Dehát ezért volt nálunk a bot ugye... Szenvedősen ereszkedtünk egyre lejjebb és lejjebb, lassan beértünk a törpefenyők közé. A hőmérséklet egyre inkább emelkedett. Remek illatú fenyőerdő következett, aztán egy rövid szakaszon műút és már ott is voltunk a parkolóban. A három nap alatt 35 km-t és 2000 méter szintet mentünk.

A hatalmas sziklafalak

Az ilyen több napos túrák kicsit a hétköznapoktól elszakadva rengeteg feltöltődést adnak. Amikor nem kell mással foglalkozni, csak azzal, hogy gyalogolj, meg hogy hol van egy jó fotólehetőség, az nagyon leereszti a felgyülemlett feszültséget. Természetesen mindenkinek ajánlom, hogy végigmenjen akár ezen, akár egy másik útvonalon a Hoschschwab hegyvonulaton (van elég sok menedékház a környéken, ha nem ebből az irányból mászik fel az ember). Költségekben a benzinen kívül a szállás érdekes, ez olyan 6000-10000 forint éjszakánként. Az étkezés osztrák árszinten van, ott lehet saját elemózsiával is számolni, de azért igen jól esik egy remekül elkészített leves, vagy főétel, mikor fáradtan megérkezünk valahova.

Konkrétan egy virágoskert

Egyébként láttam bivakoló fiatalokat is nem messze a hüttétől, tehát azért van, aki ezt bevállalja, de elvileg nem lehet, szóval érdemes a menedékház hálózatra építeni. Ugye az áraknál azért azt figyelembe kell venni, hogy az osztrák fizetések magasabbak az itthoniaknál, tehát nekik egy ilyen túra jóval kevesebbe kerül fajlagosan. Mindegy is, aki teheti látogasson el ide. Igazán nincs messze Magyarországtól és fantasztikus hegyvilág otthona a Hochschwab. Mi a részünkről még egy osztrák utat mindenképp teszünk július végén, akkor a Hohe Tauern mellett lakunk majd. Tuti fogok írni róla, szóval, ha érdekelnek még túrabeszámolók, akkor iratkozz fel a Facebook oldalunkra, hogy ne maradj le az újabb írásokról!

És ő sem fél