Marcus Vinicius / 2023. szeptember 27., szerda

A Bastille ostroma (1789 július 14.)

Párizsban az 1789-es nagy francia forradalom kezdetét a Bastille ostroma jelentette, amikor a párizsi nép megtámadta a Bourbon királyok hatalmát jelképező, az elnyomást szimbolizáló és akkoriban börtönként működő hatalmas vár-épületet.

A francia főváros belterületén helyet foglaló óriási, nyolctornyú várbörtön a Bourbonok (XIV.-XV-XVI. Lajos) alatt lett egy korszak jelképe. Titokzatos építményként ugyanis a királyi uralom ellen szervezkedők kínzókamrái kaptak helyet falai között. Legalábbis a nép így hitte. Valójában azon a bizonyos napon alig hét fogoly élt falai között, akik közül egyik sem volt politikai okokból letartóztatott lázadó. Az ostromban százan haltak meg és a vár elfoglalása örökre a forradalom jelképe lett. De hogyan is kezdődött és hogyan zajlott az egész?

A Bastille ostroma. (forrás: wikipedia.org)

A francia főváros közhangulata már 1789 tavaszán szélsőséges és lázadás-közeli állapotba került, amikor XVI. Lajos a hosszú idő után összehívott rendi gyűlésen megjelenő harmadik rend képviselőit (akik egyébként a polgárság és a köznép akaratát jelenítették volna meg) nem engedte ülésezni és termüket önkényesen bezáratta. Válaszul a képviselők Jean Bailly és Emmanuel Joseph Sieyès abbé vezetésével 1789 június 20 –án a közeli labdaházba vonultak és esküt fogadtak egy alkotmány kikényszerítésére. (Ez volt a híres "labdaházi eskü")

„Esküszünk, hogy sohasem válunk meg a Nemzetgyűléstől, s bárhol összegyűlünk, ahol a körülmények megkövetelik, amíg létre nem hoztuk és szilárd alapokra nem fektettük a királyság alkotmányát.”

Az abszolutizmus ellen lázadók új rendszert követeltek, az „ancien regime” azonnal lezárását és egy olyan Franciaország megteremtését, melyben a valódi hatalom már nem a kiváltságos nemesség és papság kezében van (a királyi hatalom korlátlansága mellett), hanem a teljes lakosságot képviselő nemzetgyűlésé (parlament). 

A király átmenetileg meghátrált és hozzájárult ahhoz, hogy a három rend (papság, nemesség, polgárság) együttesen ülésezve megkezdje a régi rendszer átalakítását és egy alkotmány megszövegezését. Ám behódolása csak színjáték volt csupán. Titokban Párizsba rendelte zsoldos katonáit és megerősítette helyőrségeit is. Később, július 11-én menesztette a lakosság számára népszerű főminiszterét Jacques Neckert, és új, konzervatív kormányt nevezett ki az ország élére. Minden jel arra utalt, hogy XVI. Lajos a változásokat követelő képviselők és tiltakozók letartóztatására készül, majd elfojtja a kezdődő megújulást. De a legnagyobb felháborodást a zsoldosok megjelenése okozta.

Válaszul Párizs népe azonnal fellázadt. A Palais-Royal nevű nyilvános parkban rögtön gyújtó hangú szónokok tüzelték az egybegyűlteket. Az egyik legjelentősebb szónokot Camille Desmoulins –nek hívták. A 29 éves, markáns kiállású fiatalember korábban ügyvédként és újságíróként is dolgozott és évek óta a francia abszolutizmus egyik legfőbb kritizálójaként volt ismert.

Camille Desmoulins (forrás: wikimedia.org)

1789 július 12-én Desmoulins és La Fayette márki (a nemzetgyűlés egyik vezetője) hadba szólították Párizs népét, és mindenkit arra kértek, hogy a gyűlölt Bourbon liliomok helyett a trikolort (Párizs színeit) viseljék. Ezzel megkezdődött a kokárdák elterjedése.

Desmoulins lelkesítő beszédeit még másnap is ezrek hallgatták. Amikor a Bastille megtámadására buzdított, hallgatói számára egyszerre két cél is világossá vált: egyrészt el kell tüntetni a gyűlölt rezsim szimbólumát, másrészt fegyvereket kell szerezni a várbörtön hatalmas fegyverraktáraiból. A párizsi tömeg július 13-án és 14-én fegyverkezésbe kezdett: kifosztották az Invalidusok Épületének fegyverraktárát, majd másnapra  a Bastille és hatalmas lőporkészletének megszerzését határozták el.

A Bastille

A hatalmas várat még az 1300 –as évek végén építették, hogy a párizsi városfal keleti oldala felett tudjon őrködni. Az angolokkal vívott „Százéves háború” idején készült és a főváros legfontosabb erődítménye volt. Ám később Párizs terjeszkedni kezdett, a városfal áthelyeződött majd jelentőségét vesztette és a Bastille a belvárosba „került” funkcióját veszítve. Hogy mégis kihasználják valahogyan, börtönként és fegyverraktárként kezdték használni, majd ide költöztették a rendőrség több részlegét is. Később, XV. és XVI. Lajos alatt, amikor az abszolutizmus teljes önkénye mellett a válságok, például az éhínség, nyomor és kilátástalanság érzése is sújtották a népet, a szembeszegülőket gyakran a Bastille –be vitték, hogy örökre elhallgattassák őket. Később, a forradalom küszöbén azonban már erre a célra sem alkalmazták az épületet és csupán piti bűnözőket őriztek falai között. Ám régi funkciója és rettegett jellege továbbra is félelmet keltett. 1789. július 14 reggelén a Bastillet összesen 114 közkatona őrizte, egy őrmester és öt tiszt vezetésével, Bernard René de Launay kormányzó parancsnoksága alatt. Ami a rabokat illeti, az ostrom napján összesen heten voltak.

Az ostrom

1789 július 14-én reggel egyre gyarapodó tömeg gyűlt az erőd köré, főleg Desmoulins buzdítására. A legtöbb forrás 800-900 köré teszik azoknak a számát, akik a Bastille ostromára készültek. A támadást tervezők zömét a közeli Saint-Antoine külváros egyszerű munkásai és kiskereskedői tették ki. Már a délelőtt folyamán követeket menesztettek a várbörtön parancsnokához, ám a kormányzó nem volt hajlandó átadni az erődöt. Ugyanakkor a békés megoldás reményében – és hogy ne hergelje a tömeget - bevonatta az ágyúkat. Lépését azonban félreértették a párizsiak. Az ostromra készülők azt gondolták ugyanis, hogy a Bastille ágyúit azért vonják be, hogy megtöltsék azokat és később a tömegbe lőjenek velük. A várban ekkor (az ostrom megindulásának küszöbén) 120 katona készült ágyúikban bízva a legvégsőkig történő harcra.

Az ostrom kora délután nagy elszántsággal vette kezdetét. Kitört a nagy francia forradalom! Ugyanakkor teljes volt a szervezetlenség és a káosz. A zűrzavarnak végül a felkelők oldalára állt hivatásos katonák vetettek véget. Néhány tiszt ugyanis több szakasznyi katonát gyűjtött össze az átálltak közül, és szabályos katonai egységet szervezett belőlük. A század a vár csapóhídjával szemben két ágyút állított fel készen arra, hogy szétlőjék a vár leggyengébb pontját, a bejáratot. A kormányzó azonnal érzékelte, hogy már komolyabb a veszéllyel kell szembenéznie. Most már nem egyszerű polgárok rohamozzák a falakat, melyekben soha nem tudnának kárt tenni, hanem valódi ágyúk szegeződnek a várra, képzett tisztek irányításával. A parancsnok megrettent és lebocsátotta a felvonóhidat. Ugyanakkor katonái nem voltak hajlandóak harc nélkül átadni az épületet és az ágyúkat az ostromlókra irányítva tüzelni kezdtek. Óriási lett a mészárlás. Becslések szerint legalább száz ostromló halt meg azonnal az ágyútűzben. Délután 5 órára az ostromlók bejutottak a várba és lefegyverezték az őrséget.  De Launey kormányzót rögtön megölték, és katonáinak egy részére is azonnali halál várt. A gyűlölt várbörtönt ezt követően szinte a földdel tette egyenlővé Párizs népe. A lakosság lebontotta és széthordta köveit.

Ami a forradalmat illeti: XVI. Lajos a Bastille ostroma után megrettent és azonnal beadta derekát. A nemzetgyűlés alkotmányt hozhatott létre, mely a valódi hatalmat kivette a király kezéből. Győzött a forradalom és bár a továbbiakban a különböző rétegek egymással kezdtek harcot - miközben XVI. Lajost is kivégezték - Franciaország átalakulása nagyon sok területen véglegessé vált. A változás pedig 1789 július 14-én vette kezdetét, azon a bizonyos napon, a Bastille ostrománál.

Harmat Árpád

Felhasznált anyag:

• Georges Duby: Franciaország története I-II. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

Tovább az eredeti oldalra!